A tegnapi napon Gergő kapott egy új babakocsit. A régivel több gondom is akadt. Először is nagyon nehéz, magában is nemhogy ha még Kincsem is benne van, plusz az aljában a boltban vásárolt dolgokról nem is beszélve. A női táskáról is az a véleményem minél nagyobb annál nehezebb. Ez a babakocsi túl nagynak bizonyult. Mivel Gergőnk már 'régóta' tud ülni és akar is a kocsiban, ezért át akartam alakítani a régi babakocsinkat. Azonban a megkötőit nagyobb babára tervezték és kicsúszott belőle. Megkötés nélkül azonban úgy forgolódik és próbálkozik a babakocsiban a mászással, hogy csütörtökön már séta közben kivettük belőle, mert attól féltünk kiesik, kiugrik. Már a hételején benéztem az egyik üzletbe Orosházán ahova pont akkor érkezett áru és az én kedvemért össze is raktak egyet. Gergőnk csütörtöki produkciója után pénteken meg is vettük. Eddig nem volt alkalmam tolni, mert apa a kezébe vette az irányítást és azóta is ő vezet. (Ha már nincs jogosítványa autóra, hagyom hogy élvezze, hogy a babakocsira megkapta). Mivel jövőhéten itthon lesz szabadságon valószínű még sokáig nem is fogom tudni kipróbálni, csak üresen tologathatom, aminek ugye nem sok értelme van. A babakocsihoz tartozik egy lábzsák is ami kicsit véd a hidegtől, de a fényképen ez nincs rajta.
Gergőről már nem lehet nyugodt képeket készíteni, mivel csak a telefonommal tudom őt fotózni, így többnyire a mozgás miatt minden kép elmosódik. Ma este az apjával játszottak és próbáltam Őket fényképezni.
Sziasztok!
VálaszTörlésSzuper az új kocsitok. Mi is pont ilyet nézegettünk, de végül nem veszünk, mert hamarosan érkezik a kicsi, Ő pedig ebbe a kocsiba fog utazni, valószínűleg a mózeskosárban. Nekem meg semmi kedvem két kocsit tologatni, ezért Bogi kap egy tesófellépőt. (hát..., arra baromi kíváncsi leszek!).
Jók a képek!
Puszi
A mi kocsink is baromi nehéz és nagy (az autó csomitartójába be sem fér összecsukva...), de majd meglátjuk, hogy bírunk vele. Most még jó, de vajon meddig..?
VálaszTörlés