Hirtelen összegyűlt sok minden amit le szeretnék írni, de valószínű több mint felét el fogom felejteni, de azért megpróbálom.
Csütörtökön voltunk tanácsadáson méretszkedni. 8150 g és 71 cm. Hízott is nőtt is.
Pénteken délután találkoztunk a Valter babával és anyukájával, a kórházi szobatársammal. Egy kilóval nehezebb és vagy 5-6 cm-rel nagyobb Valter, és Ő még anyatejes.
A szombati nap a szokásos volt. Én 8-12-ig dolgoztam, majd itthon Apa és Gergő elmentek sétálni, hogy engem hagyjanak aludni. Valamennyit sikerült is. Majd uzsira hazaértek. Az uzsonnáról jut eszembe, hogy le szerettem volna írni, hogy a tízóraira eddig kapott kaját fel kellett cserélnem az uzsonnával. Reggelire/tízóraira (nálunk ez reggel 8) eddig mindig valamilyen tejpépet, vagy joghurtot, esetleg valamilyen pelyhet csináltam Gergőnek, amit egy idő után nem akart megenni. Viszont a gyümölcsök inkább bejöttek neki ekkor. Így megfordítottam és reggelire kapja a gyümit és uzsonnára a tejpépeket. Így már meg is eszi azokat.
Ma azaz vasárnap szintén bent voltunk Orosházán. Végül ekkor mentünk el a Tesco-ba egy marék pénzt ismét otthagyva. Ezután pedig benéztünk a bababörzére, melyet idén már másodjára rendeztek meg Orosházán. Az első tavasszal volt mikor Gergő még a pocimból élvezhette csak, most azonban már a babakocsiból figyelhette az ugrálóvárban ugráló gyerekeket és hallgathatta az éppen akkor éneklő együttest, Hevesi Imiéket. Volt kirakodóvásár is ahol sikerült vennünk egy nagyobb és melegebb takarót ami most lesz épp jó. Ennek nagyon örültem. Volt babaszépségverseny is melyről már lemaradtunk, de az unokatesóék még a délelőtt lefotóztatták Magukat, így ők részt vehettek rajta. Majd legközelebb hamarabb megyünk. Ezt követően meglátogattuk az unokatesót, akiről most sikerült fotót készíteni, ahogy Gergővel játszik.
Gergőnek ismét a dinoszauruszok jöttek be. Miután délután nem aludt még semmit Gergőnk, így elindultunk haza. Az autóban el is szunnyadt és a hosszabb utat választva hazajöttünk. Igazándiból nem hozzabb az út Gyopáros felé, csak annyival rosszabb az út, hogy lassabban jövünk, így tovább tud aludni Gergő. Ahogy hazaértünk meguzsonnáztunk, azonban Gergő továbbra is nagyon fáradt volt, ezért az Apjával elmentek sétálni, ahol végül újabb egy órát aludt. Ezalatt én elkészítettem a vacsorát. Mivel fél öttöl fél hatig aludt Kincsem ezért este nem is akart elaludni. 3/4 9-re sikerült csak elaltatni.
Mostanában Gergő sokat felébredt éjszaka, többször csinált olyat, hogy 7-kor elaludt és fél óra múlva felkelt és még egy órát játszott, majd ezt követően aludt el csak. Illetve volt hogy ugyanígy egy óra hosszát volt fent, csak éppen fél 11-től. Lehetséges, hogy a harmadik fogacska miatt van. Azt viszont nem tudom hol fog Neki kibújni, mert a nyelvecskéjét egyfolytában az alsó második fog helyére dugdossa. Ott nyalogatja állandóan az ínyét belülről. Próbálom kitapintani de egyenlőre csak egy dudor van ott.
Ja amíg el nem felejtem Gergő egyre többet gagyog, olyan igazi babanyelven elkezdett halandzsázni pár napja. Mostmár nem csak babababa, mamama, eeee, öööö van hanem egyre több mássalhangzó váltja az e-ket és ő-ket. B, G, D, Gy, R betűket vélek felfedezni Gergő mondandójában.
Így gyalogol az ágy mellett:
Ugye milyen ügyes, vagy csak én vagyok elfogult. Anyukám megmondta, hogy 7 hónaposan járni fog.
Tényleg ügyes, pedig a fiúk általában később indulnak el...
VálaszTörlésSzeduletes ez a mano! Mar igy menni:) En azt hallom, tapasztalom, hogy az anyatejes babak altalaban nagyobbak, de lustabbak, mig a tapszeres babak sokkal mozgekonyabbak, furgebbek.
VálaszTörlésJo lehetett ennyit kint lenni. Nalunk most szinte minden nap zuhog, igy rohanok A-bol B-be, pedig mar ketfele log a fulem:)
A fogacska meg remelem hamar kijon, hogyha ennyire banta Gergot. Es amugy eddig egy van neki kint?
Debi
Sziasztok!
VálaszTörlésNagyon ügyi nagyfiú vagy! Mi is szeretünk sétálni ebben a jó időben, csak sajna Bogi nem alszik már közben.
Puszi