2009. nov. 10.

Tapsikolás

A mai napon először tapsolt Gergő. Eddig még csak nézegette, hogy én mit is csinálok, de ma úgy döntött meg is mutatja, hogy Ő is tudja. Kicsit esetlenül ütögeti össze a tenyereit, de ettől olyan édes. Mikor haza jött az Apja mondtam Gergőnknek mutasd meg Apának mit is tudsz. Apja odajött és megkérdezte mit is tud az Ő Kisfia. Éppen uzsonnáztunk így evés közben érte Gergőt a kérdés de ez úgy tünt nem zavarja abban, hogy az Apjának is megmutassa mennyire ügyesen tapsol.


Ilyenkor mikor új dolgot tanul két-három napig is eltart, hogy gyakorolja és a harmadik napra már profi módon műveli, így volt ez az átfordulásokkal, majd a felüléssel és a mászással is. Mindegyiket a harmadik napra gyönyörűen csinálta. Jelenleg még amit gyakorol folyamatosan az az ágy illetve bármi mellett való pár lépés megtétele. Néha elfelejti, hogy Ő nem is tud még menni. Kapaszkodik az ágy szélében én egy kicsit távolabb vagyok Tőle és eszébe jut, hogy oda akar jönni hozzám, elengedi az ágyat és próbál egy lépéssel közelebb kerülni. Ilyenkor repül egy nagyot és zuhanás közben kapom el, nehogy arccal essen a földre.
Gergőnk kinőtte a legelső takaróját, még azzal a rugival együtt vettük, melyben hazahoztuk a kórházból. Még a mintáik is egyeznek, a rugit már réges-rég kinőtte, a takarót viszont mostanában. A 48 cm-rére mikor hazajöttünk jó volt, de most a 70 cm-re már nem. Van Neki egy vastag igazi téli paplanja, de nem merem vele még betakarni mert túl vastagnak tartom és félek, hogy nem tud megfordulni, vagy ha mégis akkor alá mászik és nem tud levegőt venni alatta. Elég sokat fészkelődik éjszakánként és bejárja az egész kiságyat, a takaróját pedig viszi magával a hátán, ezzel a takaróval ezt nem tudná még megtenni. Van rajta éjszakánként hálózsák így nem fázik meg, de azért egy vékony takaróval beszoktam még takarni.

A mai napon céklafőzeléket ebédelt Gergőnk, melyet sikerült megörökíteni. Ez az egyetlen kaja mely nagyon színes és befog szinte mindent, így ezt igen csak felöltöztetve eszi. Ugyan a képen nem látszik de még a füle és az orra is céklás volt.

4 megjegyzés:

  1. Ügyes fiú Gergő!
    Látszik az a cékla mindenhol...

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Gratula az új mutatványhoz!
    Boginak is ízlett anno a cékla, nekünk is van hasonló "vámpíros" fotónk!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes Gergő! Majd hétfőn megnézzük élőben is az új produkciót. Addig csak gyakoroljatok a kádban! :-)
    A cékla nagyon fog, de könnyen kijön a ruhából. Főleg úgy, ha azonnal kiöblíted. Ezért én is féltem tőle, mégis végül jobban szerettem, mint a gyümölcsöket.
    Pussz

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Nagyon szegyelem magam, hogy nem jelentkeztem eddig, de anno kerestem a naplotok, es ez akkor meg nem volt. Halvany kifogas:)
    Gergo nagyon szuper csavo! Ez a tapsikolas meg szeduletes! Rubennel probalkounk, de csak rotyog rajtam.
    Cekla? Mi meg nem probaltuk, de a nozis folt latszik a kepen:) En nem fozok kulon Rubennek, babakajat veszek es szoptatok. Lassan viszont kap mar abbol, amit mi eszunk.
    Tetszik a hatteretek.
    Debi, Lori es Ruben

    VálaszTörlés