Nem egészen erről akartam ma írni, de ha már megtörtént velünk akkor úgy gondolom ezt is le kell, hogy jegyezzem. Annyira rossz anyának éreztem magam, pedig semmi baja nem lett Gergőnknek az ijedségen (ami az én hangos sikításom miatt is lehetett, mivel mostanában elsírja Magát a hangos emberek hallatán és akkor is ha én beszélek hangosan) és a lila folton kívül ami a homlokán látszik egy picit. Szóval úgy történt, hogy ma délután 5-re kellett menni autógumit cseréltetni. Apa pont ezen a napon ment valami céges buliba így nem volt itthon. Már bundazsákban a bébihordozóba bekötve (ezek sokat fogtak rajta) volt Gergő amikor kitettem a folyosónkon található padra. Ahogy elengedtem mondtam Neki, hogy le ne ess és elfordultam Ő pedig abban a pillanatban a hasára fordulva a bébihordozóval a hátán, mint egy kis teknősbéka, lefordult a padról. Még most is rossz érzésem van ahogy ezt írom. Egy nagyot sikítottam és felkaptam bébihordozóstól és úgy öleltem magamhoz és néztem mijét ütötte be. Egy kicsit később kivettem a hordozóból és úgy öleltem tovább. (A babazenén mondták az ölelés fél gyógyulás). Hamar megnyugodott és látva, hogy semmi baja, bázártam a lakást és elindultunk az autószerelőhöz. A homlokán ekkor még nem látszódott semmi csak a szemecskéjéről kellett letörölnöm a port. Az autószerelőnél betettem a babakocsiba és elmentünk addig sétálni, még a gumikat kicserélték. Azt hittem majd aludni fog, mivel 12 után aludt csak egy fél órát. Azonban úgy tünt egyáltalán nem álmos, így Nagyszénás utcáin sétálgattunk. Sokszor a babakocsi mellé guggoltam, hogy megnézzem nincs-e semmi baja, de még mosolygott is. 6-ra már itthon is voltunk és jöhetett a játék, ekkorra már ott volt a lila folt. A kedve jónak tünt és vígan játszadozott úgy ahogy szokott. Aludni továbbra sem akart. Ez azt jelenti, hogy ma délelőtt aludt fél órát és délután is egy fél órát, hogy hogy bírja?
Egyébként meg a méretszkedésünk adatait akartam ma leírni: súly 8450 g, hossz 71,5 cm. Ismét nőtt és hízott. A doktornő kérdezte, hogy van-e valami problémánk, erre megmutattam Neki, hogy papírral jöttem amire összeírtam a kérdéseim. A vizsgálatok után, amit Gergő végig sírt, beszélgettünk a doktornővel. A kérdéseim közt szerepelt, hogy nem kell-e tápszert váltanunk, mivel 6 hónapos a következő tápszer és mi már a 8 hónaphoz közelítünk és még mindig a 0+-osat kapjuk. Azt mondta, hogy mivel úgy tűnik jól gyarapszik Gergőnk ettől is, szerinte nem kell még. Elmondtam hogy mikor mit eszik és azt válaszolta ez jó így. Amíg szépen hízik ettől az ételsortól amit kap addig a vacsora is maradhat tápszer. Az étkezések közt Gergő nem eszik semmit. Se babakekszet vagy babapiskótát, se semmi mást. Kizárólag az öt étkezése van. Ha adtam Neki két étkezés közt valamit akkor nem akart enni amikoris kellett volna. Mivel hízik rendesen gondolom ez így Őt ki is elégíti. Annyit mondott a doktornő, ha mégis szeretném, hogy vacsorázzon szilárdabbat akkor cseréljem fel a uzsit és a tízórait. Erre mondtam Neki, hogy ezt már megpróbáltam, de így meg Gergőnk nem akarta az esti tápszerét megenni, így hamar vissza is cseréltem és délután továbbra is maradt a gyümi, tízóraira (reggel 8-kor) pedig a tejpép. Gergő az 5x-i étkezéssel és a közbeni nem nassolással, a hasamban töltött diétázós időszakot próbálja követni. A dokinénitől még kérdeztem nem kell-e a D-vitamint megemelni, mivel most nem süt olyan sokat a nap. Most napi egy cseppet kap és nem is kell több mivel a tápszerben van. A szomszéd asszonyomat is kérdeztem, hogy az Ő kisfia mennyit kap és mondta, hogy napi kettő, de a kis Levente anyatejes. Még a kérdéseim közt volt, hogy más vitamin így télen kell-e, de a C-vitaminon (Cebion cseppen) kívül nem ajánlott semmi mást. Abból napi 5-8 cseppet javasolt. Szerinte a főzelékeken és gyümölcsökön keresztül megkap mindent Gergő szervezete amire szüksége van, főleg így, hogy nem válogatós és mindent megeszik. Jó húsban lévőnek titulálta ismét, akinek a combikáját jó megfogdosni. Főleg ahhoz képest amikor még hazajöttünk a kórházból és már azon a napon itt is volt a doktornő és a védőnő, hogy megnézzék és megvizsgálják. Nem gondolták volna, hogy ilyen szépen kikupálódik. Érdeklődött a doktornő hogy járunk-e még úszni. Szóval most végre szánt ránk is egy kis időt és megbeszélhettünk mindent amit szerettünk voltna tudni. Vagyis majdnem mindent mert azt elfelejtettem megkérdezni, hogy egy ekkora babának mennyi folyadékot kell innia. Bár a bőre szép sima nem hiszem, hogy folyadék hiánya lenne. Mostanában többet adok Neki mert szerintem keveset ivott és nem is jelzi ha szomjas. Nekem kell a szájába dugni a cumit, hogy igyon. Jelenleg kb. 2 dl folyadékot iszik meg napközben Gergő, hol tea hol víz formájában. Ha megyünk valahova inkább meleg teát viszek magunkkal, ha itthon vagyunk akkor vizet adok Neki.
A múltkor elfelejtettem leírni az apjával való hasonlóságok közé, hogy Gergőnek van apajegye. Ugyanott és ugyanolyan anyajegyük van mindkettőjüknek. Az apja nem is tudta, hogy Neki is van mert olyan helyen van, hogy sose látta még. Most lefotóztam mindkettőjükét de ide nem teszem fel a képeket mert a hátsójukon van. Annyira érdekes, hogy még ugyanúgy is néz ki. Ezek után ha akarná sem tagadhatná le, hogy Ő az Apja Gergőnknek, bár egyáltalán nem akarja letagadni és szerintem ha nem Tőle lenne de mégis Ő nevelné akkor is azt mondaná, hogy Ő az apja. Annyira szereti és ezt olyan jó látni.
Sziasztok!
VálaszTörlésBiztos nagyon megrémültél az eséstől. Amikor Bogi először esett le az ágyról, én is majdnem sírógörcsöt kaptam. Szerintem Ők ettől jobban megijednek, mint magától az eséstől.
Igazán szép kis méretei vannak a Kishercegnek!
Én vettem Boginak Cebion multivitamint is, de Ő nem eszik tápszert. Egyébként kapja a C-vitamint, meg a vigantolt. Mindet utálja.
Születése óta megvan az anyajegy? Bogin még semmi ilyen nincs, kíváncsi lennék, mikor fognak előjönni.
Puszi
Ez sajnos szinte mindenkivel elofordul Judit. Ettol meg egyaltalan nem vagy rossza anya:) En kb ennyi idosen ejtettem le Lorit, azaz leesett az agyrol, mellolem.
VálaszTörlésJo pofa ez az apajegyes sztori:)
Mi napi 1 D vitanimt veszunk, bar itt egyet sem ajanlanak. Lori is egyet kapott telen, es o is anyatejes volt. Kettot kene adnom? C vitamint meg egyaltalan nem kap. Itt meg magamnak se tudok egy normalisat beszerezni, mert amit vettem, az iszonyat hasgorcsot okozott!
Debi
Jaj, ezt a leesést nagyon sajnálom! Nem gondoltam volna, hogy a hordozóval együtt is hasra tud fordulni ez az ügyes nagyfiú!
VálaszTörlésA folyadékról mindenütt azt írják, hogy napi 150 ml/testsúlykg, vagyis több mint egy liter nálatok. Szerintem a gyerekek zöme nem iszik ennyit, de én is erőltetem kicsit, hogy igyon eleget.
Tápszert mi is félévesen váltottunk 0-ról 1-re, de egy hónapon keresztül tartott, mire megszokta az emésztése. Eleinte gyakorlatilag egyáltalán nem aludtunk emiatt éjszaka. Most, egy évesen kell áttérnünk 1-ről a 2-re, mert az 1-est csak 1 éves korig tudják felírni tb-támogatásra.
Puszi: Szösziék
Biztos nagyon megijedhettél az esés miatt, de szerencsére nem lett bajotok.
VálaszTörlésA Vigantolból annak szoktak 2 cseppet ajánlani, akinél pl. nagyon lassan záródik a kutacs, meg ilyenek...