2009. dec. 14.

Gergő nyolc hónapos

Gergő a mai napon lett 8 hónapos. Nem fogom most felsorolni miket is tud mert folyamatosan írtam mikor mi volt az újdonság. Azonban Gergő miután utolérte és le is hagyta korosztályát most bevárta őket. Korabeli társainál most vélem felfedezni, hogy állnak és esetleg már járnak kapaszkodva. Gergőnk egy hónapja, hogy ezt megtanulta azóta nem fejlődött e téren, így utolérték társai. Úgy vélem ez így is van rendjén. Mostmár a beszédnél várnám az előrelépést. Olyan jó lenne ha minél előbb elmondaná mikor mi a baja. Sokszor látszik rajta, hogy nagyon szeretné mondani de az e betű jön csak ki. A többi még megakad. Szoktuk is mondani Neki, hogy mondjad mert annyira látszik, hogy erőlködik, de most még a gyermeki gagyogás is elmaradt egy kicsit. Ül a szőnyegen és mindkét kezével le-föl integetve eeeee-ket mond. Mintha azt szeretné tudatni, hogy ekkora. Csak nem fejezi be, hogy mi is az akkora.
Mostanában szintén nem történt velünk semmi különös. Éljük szokásos napjainkat. Reggel 7 körül ébredünk 8-kor eszik majd 10-kor visszaalszik (kb. 3 hete már hogy ráállt erre a délelőtti 10 órára, ami azért jó mert tudok egy kicsit előretervezni) hol fél órára, hol 1 óra hosszára. 12-kor ebéd, délután az alvás össze-vissza történik. 1 óra körül szoktunk elindulni sétálni és boltba menni. Van hogy elalszik a babakocsiban van, hogy nem. 4-kor uzsonna. Ezután az alvás attól függ aludt-e délután vagy sem. 7-kor fürdés, vacsora és többnyire alvás. Szombatonként van változás amikor az apjával van délelőtt. Az elmúlt szombaton még a délután is az apjával volt mert én a vasárnapi vendégek fogadására készültem elő. Egy kis süti, egy kis sali és egy kis husi pácolásával.

A vendégekkel a szőnyegen játszottunk a gyerekekkel vasárnap délután.

Este 9-re értem be a szobába és a sok konyhában való állástól újra jobban kezdett fájni a derekam és alig vártam, hogy lefeküdhessek. Gergő elalvási szokása, hogy csak kézben ringatva alszik el nem tudom mikor fog megváltozni. Mivel egyre nehezebb ezért a derekam is egyre többet fáj. Még napközben is csak kézben alszik el. Előfordul, hogy fél órán keresztül kell rázni. Ez akkor rossz mikor mindezek után csak fél órát alszik. Ma azonban nagyon furcsa módon miután megette az esti tejadagját, azonnal hasra fordult és már el is aludt. Az vacsorát mostanában mindig az ágyunk közepén hanyatt fekve issza meg. Most már az üveg felénél lecsukta a szemeit és a végére be is aludt. Behívtam az apját is a szobába, hogy ugyan nézze már meg mert ilyet nem fog sokszor látni, hogy a kisfia egyedül csak úgy elaludjon. Simán sikerült átrakni Őt a kiságyába anélkül, hogy felébredt volna. Bár azóta már kétszer is felsírt. A tegnap esténk is óránkénti felsírások miatt volt fárasztó. Nem tudom éjszaka miért kelt fel vagy inkább sírt fel. Egy kis fenék simogatás után aludt tovább, de vagy negyed órába telt mire én visszaaludtam és egy óra múlva ismét kelhettem. Egy kicsit fáradtan ugyan de a mai délelőtt csavarogtunk egy picit Gergővel. Bementünk Orosházára mert mennem kellett a munkahelyemre, ezt egybekötöttük egy kis mama látogatással a munkahelyén. Majd elmentünk mindkettőnknek cipőt venni. Gergő kapott egy szobacipő félét, amit nem tűr meg Magán, én pedig egy csizmát vettem magamnak. Még felpróbáltam, Gergő olyan ügyesen ült és várt rám. Ezután még benéztünk a DM-be, majd 12-re mire jött az ebéd már itthon is voltunk. Majdnem a szokásos módon telt ez a mai 8 hónapos hófordulónk.

Gergőnek mostanában nagyon tetszik ha mászunk előtte és Ő meg követheti a talpunkat.

3 megjegyzés:

  1. Szerintem se előre nincs, se lemaradva nincs Gergő, azt csinálja, amit kell. Az meg, hogy elmondja, mi baja, azt hiszem még odébb van...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó az apa után mászós videó.

    VálaszTörlés
  3. Ne vard, hogy beszeljen, mert akkor meg azert fogsz konyorogni, hogy hallgasson mar el:) Na jo, csak viccelek, meg en is varok Lori elso mondataira!!!
    A derekam nem is tudom mikor nem faj utoljara:( Mar keleskor erzem, hogy benyilal es ez egesz nap folytatodik.
    Ruben nem ringatva, hanem csak csak szopizva hajlando elaludni. En is remelem, hogy majd leszokik rola:)
    Gergo is mar hogy 'szalad' masztaban!
    Debi

    VálaszTörlés