Mivel hozott magával fényképezőgépet is, csináltunk egy pár jobb képet annál, amiket én szoktam a telefonommal. Megkértem készítsen fotót Gergő első karácsonyfájáról is.
Hozott magával egy kis halászlét is (ma fogyott el), melyből jól beebédeltünk. Ebéd után Gergő úgy döntött sziesztázik egyet. Egy óra hosszát aludt, amiből felet nekem is sikerült. Alvás után bementünk Illésékhez az unokatesóékhoz Orosházára. Ott sogórnőm rokonaival találkoztunk, így lettünk hirtelen vagy 10-11-en. Gergőt nem zavarta a tömeg, sőt örömmel játszott bent a szobában Illés játékaival a többiek közt. Ezek a rokonok hamarabb elmentek mint mi. Mikor elköszöntek tölünk Gergő látta, hogy mindenki kap puszit és Ő is tartotta a kis arcocskáját és még csücsörített is. Nagyon aranyos volt így senki nem bírt Neki ellenállni, hogy ne puszilgassa körbe. Tőlem most nem sok puszit kap mert egy kicsit meg vagyok fázva, remélem a többiektől nem kapott el semmit. A másnapunk egy kicsit másképp alakult mint ahogy először be lett tervezve, de nem okozott gondot átszervezni a dolgokat, talán még jobb is volt így mert belefért mindenki a hétvégébe. Vagyis 26-án végül apósomhoz mentünk ki Pusztaföldvárra egy nagyon gyors látogatásra. Reggeli után 9 óra körül elindultunk és már 11 után egy kicsivel itthon is voltunk. Beugrottunk Illésért is, hogy a nagypapa a három unoka közül legalább kettővel találkozhasson. Mivel a kis Illés 12 körül szokott lefeküdni ezért volt a sietség. Gergő úgy bealudt hazafele jövet, hogy mikor hazaértünk bent hagytuk az autóban és még vagy 40 percet aludt. Néha-néha ránéztünk de nem zavarta, hogy odakint maradt. Mi addig megebédeltünk. Ezt követően a délután folyamán fél 5 körül eljöttek hozzánk unokatesómék.
Nővéremnek Gabiékról és Zolikáról egy nem túl jó kép.
Mi többször szoktunk hozzájuk menni mint ahányszor Ők jönnek hozzánk. Mikor Gergőt hazahoztuk a kórházból minden nap eljöttek, hogy segítsenek a fürdetésnél és hogy megkérdezzék van-e valami kérdésem. Akkor sokat voltak nálunk, mostanában pedig azért nem jöttek mert a Zolinak unokatesóm férjének nagyon sokat kellett dolgoznia, de megígérték ahogy tudnak el fognak jönni. Na most előre be is jelentkeztek és vagy mésfél órát beszélgettünk, borozgattunk a fiúk pedig pálinkáztak. (Engem is kínáltak hátha hamarabb kigyógyulnék a náthából). Gergő fürdetése előtt nem sokkal mentek haza.
Ma azaz vasárnap anyukámékhoz voltunk hivatalosak ebédre. Itt megkapta Gergőnk első mesés könyvét, melyből majd én fogok Neki olvasni, illetve egy plüss macit. Fél 10 körül indultunk el Mezőhegyesre. Gergőnk mivel nem sokat aludt a délelőtt már háromnegyed 12 körül kérte az ebédjét, és én azt hittem azért, hogy minél hamarabb aludhasson. Nagyon behisztizett kaja közben és át is kellett öltöztetnem mert egyfolytában kiverte a kezemből a bolognai spagettit. Miután megkajált megpróbáltam altatni, de minden más érdekesebb volt a szobában. Mivel nem sikerült elaltatni beleültettük a bébihordozóba és leültünk mi is megebédelni. A levesben lévő zellerből kapott még Gergő mert azt nagyon imádja. Tömte is befelé. Gergőnk továbbra is hisztis volt így ismét megpróbálkoztam az altatással, de úgy tünt az idegen hely nem jön be nála. Végül délután 2 körül már annyira fáradt volt, hogy teljesen mindegy volt hol csak aludhasson. Mivel anyunál nincs olyan ágy amire biztonságosan tehettem volna, így az újonnan kapott ágyterítőt leterítettem a padlóra (bérházi lakásokban a padló nem hideg, szerintem) és az apja pulóverével betakartam.
Sziasztok!
VálaszTörlésNálatok is mozgalmasan teltek a napok! És látom, nálatok is elkelne egy jobb fényképezőgép! Én már úgy utáltam, hogy a telefonnal csak elég rossz minőségben lehet fotózni (pedig az enyémben egy 2 mp-es kamera van, de az se valami szuper). Szerencsére mostantól fotózhatunk ezerrel.
Jobbulást kívánunk neked!
Puszi
Jo sok helyre eljutottatok:) Nem csoda, hogy Gergo elvezte. Lori is teljesen felvillanyozodott, ha masok is voltak vele egy szobaban.
VálaszTörlésDebi