2010. jan. 26.

Fel-le, fel-le

Szombaton Gergő kapott egy xilofont. Egy kis ütős hangszert, mert a baba-mama klubban és a babazenén is azt mondták ebben az életkorban jött el a hangok megkülönböztetésének a megtanulása. Szóval mostmár ütögetheti Gergő, bár egyenlőre az ütőgető végét a szájába venni jobb játéknak tűnik. Megmutattam Neki, hogy hogyan is kell vele játszani és ő is próbálgatta, de kell még egy kis idő mire rájön.
A másik dolog amire nagyon is rájött, amit már múltkor is megemlítettem, hogy fel tud mászni az ágyra.
A jó dolog az egészben, hogy lemászni is megtanult. Ezt én és Csabi is csak egyszer azaz összesen kétszer mutattuk meg Neki és azóta sem erőltettem, mert még a felmászás is kicsit nehézkes volt. Tegnap és ma azonban egyfolytában fel-le, fel-le. Csodálkoztam, hogy a lemászást ennyiből megjegyezte, úgy látszik okos kisfiú. (Ez természetes, hogy elfogult vagyok).
Egyenlőre csak a felmászást sikerült megörökíteni, mert a lemászás gyorsabban megy mint ahogy a telefonomon beállítom a videót. A felmászás is gyorsabban történik már mint ezen a felvételen van:


Néhány kép mostanság:

Édesen alszik.

Evészet kéz és láb lefogással bébihordozóban, amíg az etetőszék meg nem szárad.


Egyik kedvenc játékával egy tollal a szájában. A tollnak gumis a fogó része, így gondolom úgy érzi jó a fogára, főleg a most kíbújni látszó hatodikra, de a tollat már az első foga kubújása óta rágja. (A tollról letörő csiptető miatt időközben a tollak cserélődnek, melyet ő nem vesz észre én pedig a munkahelyemről tudok ugyanolyat hozni).

3 megjegyzés:

  1. Mi is eljutottunk az ágyra felmászásig. Azt hiszem, ismét árgus szemekkel figyelhetek, mert a lefelé az ész nélkül történik még! :-)
    Nálatok se egyszerű az etetés, bár Gergő elég jól tűri, hogy lefogod...

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Nagyon ügyes vagy Gergő! Anya örülhet, hogy lemászni is ilyen hamar megtanultál. Lassan már semmi sem lehet akadály!
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. De jó, hogy eljutottatok Gellértegyházára! Mi csak itthon ropjuk a táncot... :)
    Pussz

    VálaszTörlés