2010. aug. 11.

Bölcsöde, vérvétel

Egy hónapos, nagyon hosszúnak tűnő várakozás után, ma megkönnyebbültem. A gondok egy kicsit oszlottak a fejem felett. Na nem mind mert ezek után izgulhatok a munkába állásom miatt. Nincs vele gond csak érdekes lesz másfél év kihagyása után egy gyerekkel munkába járni.
Eddig nem írtam le mi is történt a bölcsödébe iratás körül mert nem akartam, de most hogy túl vagyunk rajta le írom mi is volt. Szóval most hétfőhöz egy hónapja hogy bent jártunk Gergővel a bölcsödében játszóházazni. Ekkor mondta a bölcsöde vezetője, hogy Gergőt nem tudják felvenni mert nem orosházi lakos. Azt mondta adjunk be egy kérelmet és annak elbírálását követően majd meglátjuk mi lesz. Egy hónapig türelmesen de annál idegesebben vártam az éresítést de miután nem jött semmi, ma hogy letelt a 30 napos elbírálási határidő, bementünk a bölcsibe. Nagy meglepetésemre azzal fogadott a vezető, hogy miért nem voltunk tegnap a szülői értekezleten. Mondtam hogy mert nem kaptam róla értesítést, de nem hogy erről de még arról sem, hogy Gergőt egyáltalán felveszik-e. Ekkor kezdte magyarázni, hogy a kérelmet eljutatták az önkormányzathoz ahonnan az a válasz jött, hogy ha nincs ki a létszám vehetnek fel vidékit. Jelentkező van elég csak épp a szülőknek nincs munkahelye és ebben az esetben nem veszik fel a gyereket. Szóval így esett meg hogy ma megkaptam a felvételi papírokat. Gyors el is mentem velük a munkahelyemre ahol már ki is töltötték a munkáltatói igazolást. Ezt követően már csak annyi a dolgom, hogy a gyedet lemondjam és a gyest megigényeljem, de erre a beszoktatás alatt lesz két hetem mert augusztus 23-ától már kezd is Gergő és szeptember 6-án már teljes napot lesz nélkülem és onnantól kezdve mindennap. A gondozónőjei nem azok lesznek akiket régebben írtam hanem egy másik páros de az egyiket szintén ismerem szintén innen Gádorosról. Anyukám biztos ismeri mert az Antal Márti lesz az egyik akik régebben Justhmajorban laktak a férjével és a Mezőgépnél dolgoztak. Kérdezte is hogy hogy van anyukám. Szóval megbeszéltük, hogy Gergővel szerinte nem lesz gond mert már most nagyon elvolt nélkülem amíg én a papírokat megkaptam, még meg is reggelizet (másodjára) a többi kicsivel együtt. Márti mondta, hogy már most nagyon rendeszkedett, visszatette a játékokat majd keresett másikat majd játszott a lányokkal is, ami egyenlőre annyiban merül ki, hogy nézi őket, de így tanulja meg a dolgokat. Az altatási aggodalmaimat gyors meg is osztottam Vele mert délben ugyan 5-6 perc alatt elalszik de csak úgy ha rázva van a segge. Mondta a gondozónő, hogy ne aggódjak emiatt ha kell rázza Neki Ő is.
Egyébként azért voltunk bent ma Orosházán mert mentünk a vérvételre, melyet viszonylag nagyon jól tűrt Gergő. Mikor odaértünk még csak éppen lézengtek az emberek, bár teljesen mindegy lett volna mikor megyünk mert a gyerekesek és a terhesek előre mehetnek. Így mi lettünk az elsők. Még odakint várakoztunk mindenkihez odament vigyorgott és barátkozott na meg persze futott vagy 200 km-t én meg utánna. Mikor bementünk a vérvételt vevő hölgynek mondtam, hogy remélem lesz még valaki, hogy lefogjuk Gergőt, mondta nyugodjak meg mert mindjárt itt van a kollégája. Megmutatták, hogyan fogjam le Gergőt, leültettek engem egy székre majd a két lábam közé kellett venni Gergő két lábát úgy hogy Ő a combomon ült. A jobb kezemmel meg kellett fognom a balkezét a mellkasa előtt majd a másik kezemmel tartanom kellett a törzsét. A másik asszisztens pedig fogta Gergő jobb kezét, hogy ki ne rántsa. Igazándiból nem is a szúrás miatt sírt Gergő hanem amiatt, hogy lefogtuk. A szúrás szinte nem is érdekelte, pedig szerintem biztos fájt, és igen vastag volt a tű is Gergő vékony karjához képest. Én mindeközben nyugodtan, már amennyire ilyenkor nyugodt az ember (egész éjszaka alig aludtam emiatt), próbáltam beszélni Hozzá. A gézlapocskát még 5 percig tartani kellett volna az injekció helyén de már a felétől alig bírtam Vele mert a sok ember érdekesebb volt Gergőnek és ment volna, így engedtem. Elköszönt mindenkitől Gergő és mehettünk is kifelé. Mikor kimentünk már jó sokan voltak az ajtó előtt sorszámra várva. Az eredményért már ma délután lehetne menni de mondtam, hogy majd csak holnap reggel jövünk érte. Nagyon ügyesen viselkedett Gergő, szinte el sem hiszem.

Teletabi nézés közben:

Sok ismerősöm mondja, hogy már rég nem használják a pelenkázót mert nem marad meg ott a gyerek, Gergőt még mindig tudom azon pelenkázni, igaz a lábai már rég lelógnak róla:

A hétvégén csináltam egy játéktartó dobozt. A boltikat túl drágának találtam így egy kartondobozt csomagoltam be micimacis csomagolópapírral, igaz pár nap alatt lestrapálódott, így nem biztos, hogy sokáig bírni fogja és lehet, hogy mégis csak venni kell egyet. A csomagolópapírt is fordítva ragasztottam rá így most fejjel lefelé vannak a százholdas pagony lakói, de ez Gergőt mit sem zavarja, így is ha azt mondom Neki hol van Füles megmutatja a saját fülét:

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok a felvételhez! :) Nagyon aranyos Gergő, ahogy nézi a Teletabit! Egyébként sokkal idősebbnek néz ki mint 16 hónap. Lehet, hogy a haja miatt van, nem tudom, de Krisz babásabban néz ki. Majd írd meg, hogy mi lett a vérvétel eredménye!
    pusy:kat

    VálaszTörlés
  2. Huu, de izgi napotok volt:) Tok jo, hogy mehet bolcsibe! En is vissza akarok menni dolgozni, de itt csak fizetos bolcsi van, majd 3 evestol ingyenes fel nap! Szoval nem lesz egyszeru...
    Amugy tesodek egesz kozel laknak hozzank! Bar abban a faluban nincs korhaz, igy gondolom Chesterfield-ben dolgozhatnak, nem? Na mind1 am, nem olyan fontos.
    A kinti viragomrol annyit tudok, hogy 'sweet pea' az angol neve (edes borso), de nem tudom, hogy mi a magyar megfeleloje.
    Ugyes volt Gergo a vervetelnel. En is tuti rosszabbul viselnem, ha valamelyiket megszurnak, mint maga a gyerek:)
    Debi

    VálaszTörlés
  3. Ja, a dobozzal kapcsolatban...en egyszer csinaltam ilyet, majd celluxxal az egeszet leragasztottam. Lehet olyan atlatszo, egesz nagy lapos ragaszto is venni mar, azzal egesz sokaig megmaradna a doboz.
    D

    VálaszTörlés