2010. aug. 24.

Bölcsödei beszoktatás1

Megkezdtük a bölcsis beszoktatást. Tegnap egy óra hosszát voltunk, ma pedig már kettőt, holnapra pedig szintén két óra hosszára várnak majd minket csak majd nekem el kell mennem kb. fél órára. A gondozónő szerint egyenlőre így hogy velem volt, felszabadultnak látja Gergőt de hogy majd holnap mit csinál nélkülem azt még nem tudjuk. Bár szerintem fél óra számára nem jelent semmi rosszat és mivel szombatonként egyébként is magára szoktam hagyni vagyis az apjára ezért tudja, mert már megtanulta, hogy viszontlát majd csak kicsit később. Az igazi kihívás majd két hét múlva lesz amikor már teljesen nélkülem kell, hogy egész napot ott töltsön. Ez nekem is kihívás, hogy mennyire fogom bírni nélküle. Eddig úgy néz ki, hogy minden nap egy kicsivel több időt kell majd elmennem, és jövőhéten szerdától fog kaját is kapni és csütörtökön alszik majd ott először amikor még én is ott leszek de pénteken már a gondozónő altatja és részben már nem nagyon leszek ott Vele. De ez majd csak a jövőhéten lesz. Most egyenlőre még csak a második napon vagyunk túl. A bölcsis jele egy zöld vödör, mert azt mondták ez fiús. Kicsit nehéz ezt belehímezni a váltóruhába de a sokadiknál már biztos meg fogom tanulni. Bele lehetne rajzolni alkoholos filccel de én valamikor tanultam hímzést a nagymamámtól, ezért most megpróbálom feleleveníteni azon tudásom. Eddig a törölközőjébe hímeztem csak, amit holnap megmutatok és ha jóváhagyják csak akkor fogom a többit is. Már egy bölcsödébe is sok mindent meg kell venni, így elhiszem milyen nehéz lehet egy iskolás korú gyermek iskolai felszerelését kifizetni.
Valószínű egy kicsit Gergőt is megzavarja a napirendjében a beszoktatás mert tegnap ebéd után két órával aludt csak el ma pedig egy órával, pedig rögtön ahogy megebédel itthon fél 12-kor már megy is az ágyra viszi a takaróját és 5-10 perces fenékrázogatás után már alszik is. Legalábbis eddig ez így volt viszont ma meg tegnap nem. Ez egy kicsit aggaszt de ezek a változások is a bölcsődébe szoktatással járnak együtt. Hiszen most át kell Neki térnie sok mindenben másra. Eddig csak Ő volt és én egyedül, mostantól azonban sok gyerekkel kell együtt lennie, ennie, aludnia. Ezek mind mind az Ő kis napirendjében változást jelentenek amihez idő kell mire megszokja. Mostmár egyre jobban izgulok.
Ma már a gondozónő pelenkázta át Gergőt, hogy lássa miként viseli. Végig vigyorgott, szóval jól. Viszont volt egy dolog ami nem tetszett Gergő viselkedésében a mai nap. El akarta venni más játékát és volt hogy el akarta lökni a széken ülő egyik kislányt, hogy Ő ülhessen a kis székre. Viszont volt, hogy az egyik kisfiú amiatt, hogy Gergő ki akarta venni a kezéből a játékot megpofozta Gergőt. Mivel nem volt a közelben gondozónő én mentem oda és leszidtam mindkettőjüket. Hiszen Gergőnek sem szabad elvenni más játékát de emiatt pofozkodni sem kell. Pedig nem akartam a másik kisfiúnak rosszakat mondani hisz nem feladatom, de nem volt ott egy gondozó sem aki figyelte volna mit is csinálnak a fiúk a bokorban és hát szépen mondtam én nem csúnyán csak mint a gondozónők tanítósan. Azt pedig nem szerettem volna hagyni hogy Gergő emellett a szituáció mellett csak úgy elmenjen. Igenis tanulja meg hogy mit szabad és mit nem, bár tudom nem leszek ott Vele máskor, hogy elmagyarázzam Neki mi a jó és mi nem. Nem tudom milyen lesz Gergő a bölcsiben de azt sem szeretném ha erőszakos lenne viszont azt sem ha gyámoltalan. A gondozónők most hogy ott vagyunk néhányan szülők úgy tűnik figyelnek a kicsikre, remélem ez később is így marad amikor már nem vagyunk ott. Énekelnek Nekik, játszanak Velük és rövid időn belül látják ha valami rosszat csinálnak. Próbálunk mi szülők kimaradni az odafigyelésből de úgy érzem egyenlőre egyikünknek sem megy a teljes kikapcsolás amíg a saját gyermekeinkről van szó. Pedig már csak pár nap és teljesen ott kell Őket hagynunk.

Gergő gondozónője a fehér ruhás fekete hajú Márti, azonban sajnos csak november 11-ig. Hogy utána ki lesz azt még a bölcsödében dolgozók sem tudják nem hogy mi, amit azonban én mint szülő sajnálok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése