2010. aug. 26.

Bölcsödei beszoktatás3 + 10,04

A bölcsödében ma egy óra hosszára hagytam magára Gergőt. Mikor elmentem integetett utánam. A gondozónőknek ez tetszett. Mikor visszajöttem nem is érdekelte, hogy ott vagyok. Már azzal fogadtak messziről, hogy nem volt egy hangja sem, csak akkor amikor kérdezték hogy hívják. Úgy tűnik a gondozónőknek nagyon tetszik ahogyan mondja. Holnap már két és fél órát leszünk ott és két óra hosszára marad nélkülem illetve nélkülünk merthogy most apa is elkísér minket, hogy tudja hova kell vinni és hova kell menni majd Gergőért ha véletlenül Neki kellene vinnie-mennie Érte. Mikor jöttünk hazafelé az autóval egyből elaludt, és egész nap csak ezt a 20 percet aludta, úgy hogy reggel negyed hat körül kelt. Azonban most este nem kellett altatni már háromnegyed hétkor aludt. Hat óra körül elég fáradtan hisztizni kezdett amikor is épp vacsoráztunk. Úgy tűnt nem kell Neki semmi. Pár falat kenyeret megevett de nem kellett Neki azonban folyamatosan mondogatta továbbra is hogy hamm. Mindemellé sírogatott. Végül fél hét előtt kivettük az etetőszékből és mondtam itt már a tejcsiért hammog. Így is lett. Fürdés után tejcsi majd hasra vágta magát és azonnal elaludt.
Ma voltunk tanácsadáson ahol megmérték Gergőt. 10,04 kg. Végre ismét 10 kg. Ezek szerint csak használ a tápszerhez kevert méz. Viszont az arcocskáján a piros foltok nem akarnak szünni. Elvittem a kenőcs papírját amit a sogórnőmtől kaptam és felírta azt az orvos. Illetve kértem, hogy írja fel a bárányhimlő elleni oltást is de annak nem tudta a számát, így azt mondta majd megírja és odaadja a védőnőnek aki majd bedobja a postaládánkba. Most hogy visszamegyek dolgozni ismét így postaládán keresztül fogok a védőnővel értekezni, épp úgy mint mikor terhes voltam. Nőni most nem nőtt Gergő maradt 80 cm. Vagyis mivel nem nőtt így ment a kilóira a bevitt energia. Végre mozog a súlya. Remélem nem fog fogyni.
A tegnapi játékok közt amiket kaptunk ott van a Teletabi egyik szereplője a Lálá. Megörültem neki de Gergő is. Tegnap kimostam és ma reggelre meg is száradt. Odaadtam Gergőnek aki fogta a kezében és mutatott a Lálára majd a számítógépre amin a Teletabit szokta nézni. Mondtam Neki hogy most nem tudjuk nézni mert megyünk a bölcsibe, de annyira aranyos volt ahogyan elmagyarázta mit is szeretne. Egyre több mindent elmond nekünk ily módon. A bölcsiben az egyik gondozónőnek vitte oda az egyik motort és odaállt elé, majd húzogatta a köppenyét mert nem figyelt és mutatott a motorra. Már csak éppen mondania kéne a dolgokat. Mindent megért és megérteti Magát. Remélem nem lesz lusta a beszéddel amiatt, hogy megértjük anélkül is. Az egyik gondozónő mondta hogy okos Gergő és az ilyen okos babák mint Ő két félék szoktak lenni. Egyenlőre tudja Gergő, hogy visszamegyek a bölcsibe érte és nem izgul amiatt, hogy otthagyom de lehet, hogy majd rájön amikor már egész nap lesz nélkülem, hogy bizony nem is olyan jó egész nap anya nélkül. Így lehet, hogy ez az okosság fogja síróssá tenni vagy mégsem és tök jól fogja viselni. Ezeket a gondozónő mondta. 38 éve dolgozik a szakmában és látott már egy pár gyermeket akik hasonlóak voltak mint Gergő. Vagy nagyon jól viselik a bölcsit vagy a beszoktatás után megunják az ottlétet és sírnak az anyjuk után. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy Gergő sírjon mert nem szokott. Bár ez is benne van a pakliban. Ha sír annak már komoly oka van. Most is tudtam, hogy a fáradság tört ki belőle vacsora közben. Reggel viszont biztos lesz kukurikú. A gondozónő azt is mondta, hogy mivel látja Gergő jól viseli a beszoktatást ezért a szokásoshoz képest gyorsított a mi eljárásunk. Ja és ma viszonylag zökkenőmentesen el tudtam hozzni Őt a bölcsiből. Aki ott van másik anyuka akivel együtt kezdtünk, Ő még egyszer sem hagyta ott a kis Gellértet. Talán majd holnap mehet el Ő is egy órára. Ebből az derült ki a számomra, hogy ezek szerint figyelik a gyerekeket a gondozók, melyik milyen és milyen ütemben fejlődnek. Pont ezzel az anyukával beszéltük, hogy kellően fognak-e figyelni gyermekeinkre. Azonban kár ezen rágódnunk hisz nincs más lehetőségünk. Amíg úgy látom majd, hogy Gergő jól érzi Magát és nincs Vele semmi különösebb gond és nincs semmi rossz változás addig meg kell hogy bízzak a gondozókban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése