Mostantól nem hiszem hogy egy héten többször is a gép elé fogok ülni mert elkezdtem dolgozni. A bejegyzésekbe pedig nem magamról akarok írni hanem Gergőről és mivel Ő a bölcsiben én a munkahelyemen vagyok ezért nem tudom mit csinál így arról nem is nagyon tudok beszámolni. Maradnak a munka utáni események és a hétvégék. A mai napon is hasznosan kitöltöttük a negyed 5-től este negyed 8-ig tartó időt. Teljesen Gergőre figyelhettem. Jó volt Vele együtt lenni. A bölcsődei gondozó azt mondta mikor mentem Gergőért, hogy miután ráparancsolt hogy aludni kell mert hosszú lesz délután 4-ig így ezt követően egy kis rinya után elaludt. Azt nem mondta mennyit pihent Gergő de legalább rá tudták venni, hogy aludjon. Napközben jól evett, eleget. Negyed 5-kor Gergő volt az utolsó amikor elhoztam. Az Ő csoportjában utánunk már zárták is az ajtót. Sajnálom egy kicsit emiatt de 4-ig dolgozom és nem is értem azokat az anyukákat akik szintén 8 előtt hozták a gyerekeiket, hogy ők meddig dolgoznak, hogy hamarabb el tudták vinni a picijüket.
Ma mikor hazajöttünk apa és a szomszéd csinálták a kapunkat (ismét) és végre neki mehetünk a télnek úgy hogy nem fog leesni a helyéről, remélhetőleg. Holnap ha mindenigaz a bejáróra szánt törmelék is megérkezik így a sáros autóbehajtó is megszünhet. Amíg apa és tata idehordják a törmeléket addig mi Gergővel bent maradunk Orosházán mivel elindul a babazene. Mostantól minden második héten hétfőnként oda fogunk járni. Most kedden azaz holnap lesz de ezentúl hétfőnként. Kíváncsi leszek rá, hogy Gergőnek tetszeni fog-e ismét. Ismerősökkel találkozhat és hogy örülni fog-e nekik, vagy inkább jönne haza a fárasztó bölcsi után. Bár ma sem tűnt fáradtnak mert ahogy hazajöttünk egyből menni kellett kifelé az udvarra a fiúknak segíteni. Még átöltözni és a kabátot levenni sem jött be Gergő. Kivittem a motort Neki és azzal furikázott az utcán. A tegnapi napon elmentünk a pékségbe ami elég messzire van tőlünk. Gergő a motorral jött.
Hazafelé már kézben hoztuk Gergőt és a motort is. Nagyon elfáradt és emiatt hisztizett de mikor hazaértünk szépen megnyugtattam és örültem, hogy a hisztijét egyenlőre tudtam kezelni. A lényeg az volt, hogy tudtam csak az a baja, hogy nagyon fáradt. Fogtam a kezemben és így pihengetett és végül megnyugodott. Gondolom megpihentek a lábai és ez segített. Jó érzés volt, hogy tudtam kezelni a hisztit. Eddig úgy veszem észre ha tudom miért hisztizik/sír akkor sokkal nyugodtabb vagyok és ezáltal kezelhetőbb a dolog. Ez tök jó. Érdekes ez az anyaság, mi mindenre rá nem jön az ember, illetve ha utána olvas.
A hiszti figyelemelterelője volt a kulcstartó.
Mostanában ismét rákapott a kulcsokra és ha menni akar valahova akkor is kéri a kulcsot, a lakásét is és az autóét is.
Gratula az alváshoz! És sajnálom, hogy kevesebbet fogsz írni, mert mindig jó olvasni Rólatok, de ez az élet rendje! Azért várom majd mindig az új bejegyzéseket! És milyen dolgozni? Gondolom jó, és fárasztó is, és nehéz is Gergő miatt. Mennék már én is, de egyenlőre csak keresgélem a munkát.
VálaszTörléspusy:kat