2010. szept. 4.

Alvás

A bölcsődei ottalvás nem megy Gergőnek. Csütörtökön és pénteken is már ott kellett volna aludnia, de egyik nap sem aludt egy percet sem. Csütörtökön mondta a Márti, hogy ő ugyan hiába rázza a fenekét, inkább virgonckodik és megette a zokniját. Ez az egy dolog volt amiből nem vittem váltót, így egy másik gyermek zokniját adták rá. Tanultam ebből is, hogy teljes ruhatárat kell vinni. Mondta a Márti, hogy volt egy pillanat amikor már majdnem elaludt de akkor megérezte, hogy kakás és kicserélte a csomagot így teljesen fel is ébresztette. Erre mondtam Neki, hogy én ha ilyenkor veszem észre nem szoktam kicserélni mert már pici csecsemőkorában rájöttem, hogy egy pelenkázással teljesen felébred, így hamar leszoktam az éjszakai átpelenkázásról is. Talán mikor hazajöttünk a kórházból egyszer ébresztettük fel az egész utcát az éjszaka közepén én onnantól kezdve csak vész esetén cserélem ki alvás közben a pelust. Másfél órás altatási próbálkozás után vittem végül haza és ahogy betettem az autóba szinte azonnal el is aludt. Viszont enni ezen a napon jól evett és még kevésnek is bizonyult azonban ekkor nem kaptak repetát, a gondozók sem tudják miért.
Pénteken is másfél órás altatási próbálkozást követően mentem érte. Az autóban szintén azonnal elaludt. Ekkor ebédre már kaptak repetát és így Gergő két adagot is megevett az ebédből. Nem tudom hogy mit ettek ekkor amikor repetázott Gergő mert a mai nap csapnivaló volt az evészete. Bár itthon is repetázott volna. Lehet hogy annak is örültem volna ha a rendes adagját megeszi. Reggelizni még reggelizett, de se ebédelni, se uzsonnázni nem akart és az esti tápszerének is csak a felét ette/itta meg. Egyébként a bölcsiben azt mondták, hogy az alvást leszámítva Gergő jó kisfiú. A héten csak hárman voltak mert a nagyobb gyerekek mentek az óvodába. Majd most hatodikától szaporodik meg a csoport ismét. A Márti azt is mondta, hogy Gergő egyre többet beszélget mostmár ott is és még érthető is. Ennek örülök. Még mindig rossz érzés Gergőt reggelente bölcsibe vinnem. Annyira jól elvan nélkülem. A munkatársam azt mondta erre, hogy ez egy fajta féltékenység a bölcsődei gondozókra. Igen féltékeny vagyok rájuk, hogy a fiam velük lehet és nem velem. De az élet rendje az az, hogy a gyerek jó esetben óvodába, majd iskolába jár és majd szépen lassan kikerül szülei gondoskodása alól. Nehéz. Nagyon nehéz.
Tegnap mikor apa hazaért a munkából úgy döntöttünk átmegyünk Pusztaföldvárra Apósomhoz és rendbetesszük Anyósom sírját. Merthát hiába él még Apósom a sír igen gazos és rendetlen volt. Míg Csabi és én gazoltunk, kapáltunk, gereblyéztünk, ültettünk addig Gergő elvolt körülöttünk és néha még Tatázott is. A Tatája csak ült és nézte hogy mi dolgozunk. Nagyon siettünk mivel hétre a fürdés idejére haza akartunk érni, ami aztán sikerült is.
Ma ahogy hazajöttem a munkából úgy gondoltam hagyom a fiúkat aludni de a szobába beszorult legyek nem hagyták Őket, így Gergő nem aludt túl sokat a mai napon. Este már hattól sírt egyfolytában és semmi nem volt jó Neki. Fürdés és kaja után szinte azonnal el is aludt. Elfáradt, hogy nem sokat aludt, illetve a játszóterezés is kifárasztotta. Mióta megtanult felmászni a mászókán azóta szinte csak az érdekli a játszótéren és képes egy óra hosszán keresztül fel-le mászogatni és mostmár teljesen egyedül.
A pénteki napon miután 19 fok volt a szobánkban és fürdéskor már Gergőn is látszott hogy fázik, ezért begyújtottunk a szobában. Elég meleget ad egyenlőre az őrláng is.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon ugyik vagytok a bolcsodevel! Remelem az alvas is megoldodik hamar.
    Es milyen ujra melozni? Azt elhiszem, hogy iszonyu nehez ott hagyni Gergot. Nekem ragondolni is nehez konnyek nelkul... Pedig kozben hogy szabadulnek mar itthonrol:) Na de majd eljon annak is az ideje.
    Itt is hideg van estenkent, kb 1 hete be is gyujtok furdesre.
    Debi

    VálaszTörlés
  2. Jó ez a kép Rólatok! Szerintem egy kis idő kell, és a bölcsiben is aludni fog Gergő! Már tejesen visszaálltál 8 órába dolgozni vagy még szabin vagy? Megírnád nekem annak az immunerősítőnek a nevét, amit kapott Gergő? Lehet én is feliratom, ha elfogy a multivitamin.
    Nálunk is megy a gázkazán, hál istennek csak éjszaka kapcsol be. Fürdésnél az elektromos ventilátorral fűtök, az is elég, ha megy 10 percet. Most még melegek a falak.
    pusy:kat

    VálaszTörlés