Csütörtökön délelőtt mielőtt az orvoshoz mentünk beugrottunk a védőnőhöz egy méretszkedésre. Arra voltam kíváncsi, hogy a gyatrább evés miatt nem-e fogyott Gergő, de nem. Maradt 10,10 kg. A magasságát most nem mértük mert most hogy felújitják a tanácsadót átmenetileg el van költöztetve egy másik helyre, a volt Bekker háziorvos rendelőjébe, úgyhogy oda kellett mennünk. Az is még felújítás alatt van és amikor ott voltunk is még a mesterek dolgoztak az épületben és azon kívül. A tanácsadótól ez az épület elég távol van így pont jó volt, hogy autóval mentünk. Ahogy ott végeztünk mentünk is a gyermekorvoshoz. Gergőt úgy nyílvánította gyógyultnak, hogy azt mondta még pont szükséges lesz a csütörtöktől vasárnapig tartó pár nap de hétfőn már mehetünk a bölcsibe. Szerintem is meggyógyult Gergő mert már két napja nem alszik kettőnk közt. Pénteken már azt hittem visszajött az étvágya is, de sajnos mégsem az igazi még ma sem vasárnap. Csütörtökön az orvos után mentünk befelé Orosházára a megbeszéltek szerint a bébiszitterhez. Egy órát voltunk ott és mikor telefonon beszéltünk akkor azt mondta, hogy majd legyen egy olyan alkalom is amikor majd egyedül hagyom vele Gergőt. Azonban itt ahogyan megismerte Gergőt azt mondta erre szerinte nem lesz szükség mert elég barátkozós Gergő így nem hiszi hogy gond lenne majd Vele. Megbeszéltük, hogy legközelebb majd csak ha szükség lesz rá akkor fogom keresni. Kérte, hogy egy nappal előtte szóljak, hogy ő tudjon reggelit venni és olyan ebédet főzzön amit Gergő is meg tud enni. Egyéb extra kívánsága nem volt. Ezért az egy óráért nem kellett fizetni, bár én is ott voltam végig és Gergőről beszélgettünk egész idő alatt. Sokat kérdezett. Fél 12 körül jöttünk el majd hogy megebédelhessen Gergő bementünk a cégemhez ahol meg tudtam melegíteni Neki a kaját és ott meg is ebédeltettem. Örültem annak, hogy a napok óta tartó nem evések után benyomott egy egész kaját. Kaja után elindultunk haza. Ezt követően és majd pénteken nem történt velünk semmi különös. Délutánonként a játszótéren voltunk de mivel nem sok gyerek volt így Gergőt sem érdekelte annyira így mindenféle hiszti nélkül el tudtunk jönni. A szombati nap annyiból volt érdekes, hogy nem dolgoztam délelőtt. Mivel Csabi ügyeletes ezért ilyenkor ha hívják mennie kell, így Ő nem tud teljes mértékben Gergőre vigyázni. Az egész hétvégén lévő esőzés miatt szinte ki sem mozdultunk itthonról. Szombaton én amíg délután a fiúk aludtak befejeztem a konyha festését és végre olyan amilyet szerettem volna valamikor régen legelőször. Szombaton délután elsétáltunk Zolikáékhoz. Gergő nagyon szereti és jókat szoktak együtt játszani. Itt beütötte Gergő ismét a homlokát, így már megint van egy zöld púp a fején. Unokanővéremtől kaptam egy egyszerű kuglóf receptet, így a formámat ki is próbáltam még este. Nem sok süteményt készítettem eddig ami ennyire hamar elfogyott volna. Általában minimum két napig sütit eszünk ha sütök, ez viszont nem bírta ki a 24 órát sem. Sőt jóval előbb elfogyott. Gergő nem sokat evett belőle mert reggelire ezt szántam Neki de mivel nem sokkal előtte benyomott egy adag tejcsit ezért nem igazán kellett Neki. Mostanában kb. két hete ismét iszik reggel tejcsit. Ennek nem tudom egyenlőre hogy örüljek-e vagy sem mert így meg nem reggelizik és 10 óra körül éhezik meg. A bölcsiben azonban ha nem eszik 8-kor nem kap 10-kor ismét, így valószínű kénytelen leszek leszoktatni erről a reggeli tejcsizésről. Egyébként annyira aranyosan mondja, hogy tejcsi. Teljesen ugyanezt mondja. Ma hogy egész nap esett még boltba sem volt egyikünknek sem kedve elmenni. Így mivel nem volt kenyerünk itthon vagy legalábbis nem sok, sütöttem egy kis zsemlét vacsorára. Most először úgy is nézett ki. Mostanában nem esik már nehezemre ha sütnöm kell valamit. Ez év elején amikor elkezdtem tanulni pl. a piskótát még nehezemre estek az előkészületek és mindig fél napokat vett igénybe bármilyen süti sütése. Mára azonban belejöttem annyira, hogy gyorsan is össze tudok dobni valamit ha épp megkívánjuk. Legyen az sós vagy akár édes. Az új muffin és kuglóf formámmal pedig egyenesen élmény, főleg hogy ilyen hamar elfogyott a kuglóf is mert ez azt mutatja, hogy Csabinak is ízlik. Ő nem édes szájú, ezért is tart olyan sokáig ki egy sütemény.
Holnap megyünk dolgozni és bölcsibe. Egy kicsit furcsa lesz megint. Az elmúlt hét szinte minden percét 100 %-osan próbáltam kiélvezni Gergővel mert tudtam nem sokáig tart és hogy hamar véget ér a hét. Holnap egyébként babazene lesz így odamegyünk munka és bölcsi után. Most viszem a fényképezőt, hogy legyenek képeim, főleg, hogy mostanában nem is igen készítettem, így most sem tudok újat feltenni ide. Egy egy évvel ezelőttit választottam most:
Sziasztok!
VálaszTörlésTök jó, hogy Gergő ilyen könnyen viseli a bölcsit. Nekem a szívem szakadna meg, ha be kellene őket adni. Pedig ha nem történik csoda, vagy nem jön össze a külföldi meló, akkor Milusnak is menni kell, ha betölti a kettőt.
Hová költözött a tanácsadó, melyik utcába?
puszi