2010. okt. 28.

18 hónapos kötelező védőoltás

Ma megkapta Gergő a 18 hónapos védőoltást és mostmár nem lesz csak hat évesen a következő, ha én másképp nem akarom mondta az orvos. Erre mondtam Neki, hogy a bárányhimlőt továbbra is szeretném beadatni, ami egyenlőre a sok betegeskedés miatt elmaradt. A súlya Gergőnek jelenleg 10,32 kg és a hossza 81 cm. Vagyis mondhatni, hogy nem sokat változott az elmúlt hónapokban. Talán augusztusban voltunk utoljára méretszkedni és úgy tűnik azóta nem nőtt és nem hízott. Bár már nem érdekel, hogy hízik-e vagy sem mert látom és a bölcsiben is mondják, hogy jó evő. Nem válogatós, de azért vannak kedvencei. Ilyen pl. a virsli amiből repetázni is szeret, pedig a terhességem alatt ez volt az egyetlen amit nem bírtam megenni, még szinte ránézni sem. Bár terhesség előtt sem és most sem tartozik a kedvenc kajáim közé főleg mustárral nem, akkor már inkább ketchup-pal eszem. 
A Gyuri tatával már készült jó pár kép kettesben Gergővel mint ez is most:


Azonban a másik tatával még nem, most ezt is pótolom:

1 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Végre vége az oltási mizériának! Engem mindenki lebeszélt erről az oltásról.
    Én is szeretek nagyon Orosházán élni, csak szarul esik, hogy dolgozunk, mint a hülyék, és nem hogy nem jutunk előbbre, de lassan hátrább vagyunk, mint évekkel ezelőtt. Hidd el, csakis a pénz miatt vágtunk bele. A férjem meg nem akart nélkülünk jönni. Ha már volt rá lehetőség, akkor nekünk is jobb így együtt. Kornél nehezebben rázódik bele, mint én. Szerintem azért, mert nem nagyon tud németül és így elég nehéz neki. Ő csak addig akar maradni, amíg ki nem rendezzük a hiteleket, stb. Nekem is honvágyam van, de az életszínvonal tagadhatatlanul sokkal magasabb. Nekem legalábbis most nagyon jó, hogy nem kell annyira lesni mindennek az árát (azért persze lessük rendesen, meg számolunk ezerrel), hogy nyugodtan megvehetek Boginak két muffint 2 euróért. Otthon biztos nem vettünk volna neki ilyet. Szóval, sírok is meg nevetek. A legjobb az lenne, ha mindez otthon is elérhető lenne.
    puszi

    VálaszTörlés