Sajnálom, hogy nem igazán van időm naplót írni és ezért olvasókat veszítek, de így mostmár munka mellett sokkal nehezebb. Szeretek írni mert kikapcsol és elfelejtem a rosszakat és csak Gergő jár ilyenkor a fejembe, meg hogy megörökítsem a Vele történteket. Azonban nincs is sokszor miről írnom, mert Gergő a bölcsiben én meg a munkahelyemen vagyok. Az estéink meg ugyanolyanok, amit már nem rég le is írtam. Fénykép is kevesebb készül mint eddig. Ja és a lakás tisztasága is más mint amikor még egész nap itthon lehettem. Akkor be tudtam osztani, hogy melyik nap mit csinálok meg, most még a mosások is másképp alakulnak.
A mai napon itthon tunyultunk nem volt energiám semmit sem csinálni mert a tegnapi napon eléggé fáradt voltam amiatt, hogy tegnap Csabán voltunk és előtte éjszaka szinte semmit nem aludtunk. Gergő köhögött és elég csúnyán, így az éjszaka folyamán azt figyeltem hogyan veszi a levegőt. Délelőtt Ő az autóban tudott aludni de mi nem, én meg főleg nem, hogy én vagyok a sofőr. Délutánra már teljesen kicsavartnak éreztem magam és még ma délelőttre sem jöttem helyre ezért ébredést majd reggelit követően csak feküdtem az ágyon. Lehet, hogy az óra átállítás is közrejátszott. Gergő a vendégségben sikeresen összetört egy üvegdíszt. Pedig az apja ott volt mellette de mivel egy férfi nehezebben figyel többfelé ezért eshetett meg ez a dolog. Na meg persze, bár nem látszódott Csabin azért én már észrevettem, hogy több pálinkát itattak meg vele. Túl jó lehet ez a pálinka mert egyébként Csabi nem szokott inni és ha igen akkor már a második vagy a harmadik pohárnál észreveszem, hogy nem úgy pörög a nyelve és többször elmondja ugyanazt. De Gergő nagyon jól érezte Magát ott. Beszélt és beszélt. A neten lovakat és autókat kellett nézegetni de a vendéglátónk nevét is hogy Pista az s nélkül egyfolytában mondogatta. Egyébként szombaton délelőtt megsikerült venni Gergőnek az Óriásböngésző könyvet és imádja. Azóta a könyv már a sikuku oldalán nyílik ki. Nagyon hasznos könyv mert teli van annyi mindennel, hogy én is találok mindig valami újat. Ja egyébként Gergő csak azon az éjszakán köhögött csúnyán és azóta csak az orra folyik de semmi más baja nincs. Már megint egy nyavaja a bölcsiből. De sajnos ez ezzel együtt jár. Mostanában ismét kettőnk közt alszik Gergő mert ha már elköhinti Magát szeretem magam mellett tudni az éjszaka. Sokkal könnyebb nekem is amikor kitakarózik csak fogom és félálomban betakarom. Nem kell egész éjszaka a szobában járkálnom az Ő és a mi ágyunk között. Az apja nehezebben viseli, hogy ott alszik köztünk de én imádom, azért is mert egész nap nem vagyunk együtt és legalább pótolni tudom ezt a hiányt azzal, hogy ott tudhatom magam mellett éjszaka. Sokszor teszem rá a kezemet és ha elveszem onnan Gergő maga teszi vissza. Van hogy átöleli a karomat és most éjszaka mondta Csabi, hogy ma az ővét is átölelte és hogy milyen jó is volt. Úgy öleli ilyenkor át a kezünk mint amikor egy játékát húzza magához. Nem tudok semmi mást írni mostmár mert nem jutnak az eszembe a dolgok és annyira sajnálom is, hogy nem olyan tartalmasak az írásaim mint eddig. Majd ha belerázódok a munkába és Gergő is a bölcsibe vagyis nem lesz annyira beteges és én sem leszek annyira fáradt esténkéntre majd hátha akkor ismét erőre kap ez a blog is. Addig maradnak a néhány mondatos tények. Fényképekhez pedig most sincs energiám, így azt majd a héten valamelyik nap teszek fel.
Nem értem, hogy azért, mert nincs időd sűrűn bejegyzést írni, meg kommentelni más blogjába nap mint nap, miért kell valakinek abbahagyni az olvasást? Én sem azért vagyok követőd, mert minden nap írsz, meg minden bejegyzésemre kommentelsz. Tudom, hogy nem mindig van ereje írni az embernek, de olvasni mindig olvasol. Én is sokszor csak olvaslak, és nem írok. Na mindegy. Nekem Te egy virtuális/online barát lettél, és nem tudnám itt hagyni a naplótokat, még akkor sem, ha csak havonta 1x írnál.
VálaszTörléspusy:kat