Máshol már annyira tél van. Mi egyenlőre csak a tv-ben láttunk havat. Egyenlőre nem is hiányzik de azért karácsonyra szeretném ha fehér lenne minden és szánkózhatnánk. Múlt héten vasárnap Gergővel kettesben elmentünk sétálni, vagyis Ő motorral jött. Egy egészen nagy kört megtettünk a faluban amiből háromnegyed utat végig motorozott. A maradék negyed útban minden más érdekelte. Érdekes volt így sétálgatni. Céltalanul indultunk neki és én arra mentem amerre Gergő (azért volt egy kis terelgetés vagyis nem teljesen az Ő feje után mentünk, de azért hagytam). A végén már én vittem a motort Gergő pedig először egy fadarabot szedett össze, majd egy bogyót amit így szépen ki is mondott, majd egy nagyobb diót talált, ezt is mondja már azóta amióta a szomszédban dióval telipakolták a kabátja zsebét, én pedig kimostam. Az út során csatlakozott mellénk egy cica, ami jó sokáig jött mellettünk. Alig bírtam elkergetni, hogy ne dörgölődzön Gergőbe.
A héten szerdán voltunk Melindáéknál a kórházi szobatársaméknál ahol a kis Márk 4 nappal fiatalabb Gergőnél. Márk anyukája azt mondja egyedül Gergő az akit nem ver meg a fia. Vele úgy ahogy jól eljátszik. Furcsa a kisfiú viselkedése de még mindig úgy gondolom, hogy egy gyermek olyan amilyennek nevelik. Bár Melinda szerintem jó ember így nem hiszem, hogy direkt nevelné így a fiát, szerintem valami olyasmi lehet a gond, hogy Melindát nyomasztja a fia viselkedése amit a Márk ki is használ. Az anyja már nem tud mit tenni a kisfiú meg megteszi a rosszat. Nem tudom miket csinálhatnak otthon egész nap és nem tudom azt sem Gergő miért ilyen amilyen. Nem tudom hogy lett ilyen. A bölcsiben is szeretik mert jó kisfiú. Amit mondanak Neki azt megcsinálja és értelmesen figyel. Valamelyik nap amikor mentem érte a bölcsibe, csak a karácsonyi világítás homályos fénye vonta be a szobát és ott télapós dalokat énekelgettek. Mikor meglátott Gergő jött elém és nagyon gyönyörűen szépen mondta nekem, hogy télapó. A gondozónője is mondta, hogy nagyon ügyesen elsorolja a könyvekben látottakat. A bölcsibe hétfőn délelőtt látogat el a Mikulás azonban ez az ünnepség zártkörű vagyis szülők nélküli lesz.
Ma az esti hírekben volt szó a szegény gyerekekről. Magyarországon minden 5. gyerek sokkal rosszabul él. Ez azért nagy szám. Érdeklődve figyeltem és hálát kell adjak az égnek, hogy egyenlőre ha kevés pénzből élünk is de van mit ennie Gergőnek és nem fázik ha itthon van. Nem kell három nadrágot felvennie és négy pulóvert, és nem lyukas a zoknija mint a tévében az egyik kislánynak. Lesz karácsonyi ajándéka, bár még agyalok rajta mit is vegyünk Neki. A sikukut ünnepek nélkül is megkapja vagyis valami különlegesebb kellene. Még azon is nagyon gondolkodom hol legyen a karácsonyfa mert félek attól, hogy bántani fogja és véletlenül ráborulhat. Bár ha mondjuk Neki, hogy ne tegye valószínűleg nem fogja szétszedni, főleg ha szúr.
Sokszor mikor leülök írni még az eszembe van mit is szeretnék, de mire a bejegyzés végére érek mindig úgy érzem valami kimaradt és mikor kikapcsolom a gépet eszembe is jut. De egy hét múlva mikor ismét írok már lényegtelen az ami az előzőből kimaradt, így vannak dolgok amik nincsenek megörökítve.
Nagyon jó lett az új külseje a blognak! Te csináltad? A hópelyheket hogyan?
VálaszTörléspuszi