2011. febr. 1.

Fulladás, asztma?

Sajnos a gyerekkori asztmára való hajlam, melyet tőlem örökölhet Gergő előjönni látszik. Hétfőn úgy adták haza Gergőt a bölcsiből, hogy délelőtt 38,2 volt a hője és hogy nagyon csúnyán köhög. Kedden vagyis ma február elsején egyébként is meg volt beszélve a Gabi doktornővel egy vérvétel miatti találkozó. Az éjszaka folyamán tovább súlyosbodott Gergő köhögő rohama. Nehezen vette a levegőt, sípolt szörnyű volt hallgatni. Reggel aztán hétre bent voltunk a kórház gyermekosztályán. A doktornő jött is és mikor meghallotta Gergő köhögését azonnal mondta ezt meg kell vizsgálni. Miután meghallgatta azt mondta a köhögés csúnyábbnak hallatszik mint maga a tüdő, így nincs nagy gond. Már teljesen agyonra aggódtuk magunkat az éjszaka folyamán, hogy ismét bent fogják Gergőt majd a kórházban, de nem. Megvizsgálta és annyit mondott használjuk továbbra is a ventolin inhallátort és ír fel mellé egy másikat, melyeket most két-három napig napi 3x2 puffal használjunk. Fél nyolcra kint is voltunk. Ezt követően elmentünk a gyógyszertárba, hogy ki is váltsuk a recepteket. Három gyógyszertárat jártam végig de az egyiket, sehol nem lehetett kapni, ezért felhívtam a doktornőt mit tegyünk. Azt mondta menjünk vissza és felír egy másikat csak az kétszer annyiba kerül ezért nem azt ajánlotta először. Ekkor a doktornőre kb. fél órát kellett várnunk, Gergő, hogy lekösse magát a gyermekosztály előterében fel-alá rohangált, kukucskált, csücsült és próbált játszani. Mire bejutottunk a kezelőbe addigra eléggé kifullasztotta magát. A doktornő ezt a fulladást meghallva azonnal azt mondta ezt már csak injekcióval lehet csillapítani. Ezért az új receptért való visszamenetelből végül egy plusz injekció lett, plusz felírt még egy antibiotikumot is amelyre azt mondta csak akkor adjuk ha belázasodik Gergő. A nap folyamán nem volt lázas azonban estére nagyon fáradtnak és sajnos lázasnak is tünt. Teljesen elanyátlanodott amikor este hazajöttünk a bébiszittertől. Merthogy ma ott volt. Miután végeztünk a doktornőnél még kiváltottuk az új receptet és vettünk egy babyinhallert is ami segít bejuttatni Gergő szervezetébe ezeket a fújós gyógyszereket. Ezekkel felszerelkezve indultunk a még előtte nap lebeszélt bébiszitteres felvigyázásra. A Móni azt mondta napközben nem volt Gergővel semmi gond a kedve jó volt csak látszott rajta, hogy már unja a köhögést. Ebben a pillanatban is felsírt alvás közben a köhögés miatt. Annyira sajnálom, hogy nem tudja a köhögés miatt kipihenni Magát. Holnap is Móni fog vigyázni Rá, azonban csütörtökön Csabi marad itthon Vele. A Móni gégészeten is dolgozott így bízom benne, most jobban ért ehhez mintha Csabira maradt volna egész héten. Pénteken kell visszavinnem amikor is délelőtt Móninál lesz majd délután megyünk a Gabi doktornőhöz. Szóval végül mikor hazajöttünk nem akart vacsorázni, viszont hál Istennek inni ivott eleget. Végül a lázassága és bágyadtsága miatt úgy döntöttünk akkor mégis csak antibiotikum jön. Már hat előtt fürdés jött és negyed hétkor már aludt is. Azóta már kétszer felsírt és köhögött. Annyira rossz hogy nem sokat tudok tenni annak érdekében, hogy csillapodjon a köhögése. Csak ezek az inhallátorok vannak és ezektől remélem a jobbulást. A vérvétel eredményét szintén majd a pénteki visszamenetelkor fogjuk megtudni, legalábbis egy részét mert az allergia eredménye egy hónap múlva lesz csak meg. Majd jelentkezem hogy hogy is alakult a hetünk. Most pedig megyek vigyázok Gergő álmaira.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon sajnálom, hogy ilyennel küzdötök! Nálunk is volt sípolás, ezért mentünk múlt kedden megint dokihoz. Azután pénteken is. A sípolás most már elmúlt. Krisz tüdeje tiszta volt végig, viszont légcsőgyulladása volt. Eleinte száraz köhögése volt, ami terhelésre fulladozóvá vált, ezért mentünk orvoshoz. Először semmi gyógyszer, csak fenistil csepp, meg stodal, meg aflubin csepp. Múlt hétfőn elkezdett sípolni, mint egy gőzmozdony, akkorra a torka is begyulladt, és kapott antibiotikumot, meg köptetőt. Egy hétig szedte, ma fejezte be, és teljesen felszakadt neki a lerakódott cucc, és most csak néha néha köhög, de akkor is hallatszik, hogy amiatt, mert még jön neki ki, aminek ki kell. Mi is kaptunk ventolint, meg pulmicort-ot. Viszont nem vettünk inhalert. Mennyibe került? Én is gondolkozok rajta, de lehet nem lesz belőle semmi, mert Apa múlt heti fényképe sokba kerül, meg a műszaki is most jön. Remélem, hogy nem lesz asztmás Gergő! Szorítok, hogy nektek is inkább légcső, vagy gégegyulladás legyen, mert az egy két héten belül rendbe jön!
    puszi, és várom a fejleményeket!

    VálaszTörlés
  2. Gondoltam, hogy ilyen drága az inhaler! :( Két hét miatt nem veszem meg.Most rájöttem egy jobb technikára. Krisz szereti, ha a szájába fújok, és mindig mondja, hogy "finom" meg hogy "még egyszer". Így befújok a szájába, és azonnal befogom a száját a tenyeremmel. Így most este nem jött ki semmi, és le is tüdőzte. Most már csak a pulmicort kell, de azért kéznél van a ventolin is, ha mégis nagyon köhögne. A pulmicort egyébként gyulladáscsökkentő, és gyulladás megelőző hatása van. Remélem hogy nem fog kelleni. Azt is remélem, hogy Nektek sem fog kelleni, és hamarosan olyan hírekkel jössz, hogy eladod az inhalert, mert akkor nem kell már.
    A székkel annyi a baj, hogy Krisz szeret fordítva ülni rajta, és mikor a támlához nyomja a fenekét, a lába meg hátra lóg ki, akkor a súlypontja annyira hátra esik a széknek, hogy nagyon könnyen borulékony. Így a pult melletti szék be van tolva, és az etetőszék van ott, abban tud felállni, és úgy nem esik el, mert stabil. A többi székre nem nagyon mászik fel, én szoktam felültetni, ahogy a képen is látszik. Majd csak túl leszünk ezen is. Egyébként elég jól felmászik, meg lemászik most már, sőt ami új, ha nem tud lemászni, vagy nem érzi biztonságosnak, akkor szól, "anya szegitcs, kiszász" :)
    Minden jót, és remélem, hogy kevesebbet köhög Gergő!
    Jó éjt! Puszi!

    VálaszTörlés