2011. márc. 22.

Egyre jobb beszéd

Mielőtt megnéznétek a videót hallkítsátok le a hangszórót mert Gergő élesben szeret mostanában porszívózni, ami nekünk nagyon hasznos.


Az alábbi képen Gergő maga rakta össze a síneket és mikor mondtam Neki, hogy menjünk fürcsizni azt mondta nekem: Vonatozok


Egyre jobban össze tudja állítani a szavakat mondatokká, és a ragozott szavakat is viszonylag jól használja. Ma délután kimentünk Mama elé a vonathoz és mikor Gergőnek mondtam, hogy megyünk mondta azt amit én Neki, hogy Te is jössz. Az autóban mikor bölcsi után még elmegyünk valahova (boltba, gyógyszertába, postára), ilyenkor mindig mondom Neki, hogy Te is jössz, mert ha nem vinném be magammal, jönne a nagy hiszti az autóban. Amit ma is sikerült Neki megmutatnia az utcán, csak most amiatt, hogy este mikor hazaértünk elmentünk sétálni és a játszóteret meglátva, csúszni akart. Mondta is, hogy csúszok és már mászott is felfelé amit mondott is, hogy mászok. Vagyis csúzdázott egy csomószor. Azonban mivel rohamosan hűlt az idő ezért el kellett indulni hazafelé, aminek hatalmas nagy sírás lett a vége és hazáig mondogatta, hogy csúszni akar. A lakáshoz közeledve már sétálni akart csak ne kelljen még haza menni, de kegyetlenek voltunk és hazajöttünk egy órás séta és játszóterezés után. Mikor még az autóval jöttünk hazafelé végig mondogatta, hogy sétálunk, merthogy az apja tegnap megígérte, hogy ma sétálni fogunk ha jó idő lesz. Annyira emlékszik már sokmindenre. Mikor bejöttünk a lakásba alig tudtam levetkőztetni annyira szeretett volna még kint maradni. Mondott mindent ami a kifelével összefügg. Sajnálom, hogy ilyen hisztik alkalmával mikor tudom mi a baj mégsem segíthetek. Hiszen tudom, hogy ha kint maradunk akkor nincs hiszti, de meg kell tanulnia, hogy van mikor nem lehet az amit Ő szeretne. Ahogy vetkőztettem próbáltam nyugtatni és mondogatni Neki, hogy majd holnap kimegyünk de elég nehezen nyugodott meg. Végül a szobaközepén ölelkeztünk és még ott hüppögött egy kicsit majd elkezdtünk tévézni és negyed óra múlva már porszívózott mint ahogy a videó is mutatja majd fürcsi előtt jött a vonatozás ami mellöl szintén csak úgy tudtuk elrángatni, hogy megpróbáltuk elmagyarázni Neki, hogy majd fürdés után folytathatod. Igazándiból azt mondom ezek még nem is igazi hisztik, csak olyan hisztikezdemények. Ha csak ennyi maradna nem is lenne ez a korszak vészes.
Tegnap este én orvosnál voltam és mikor 7 után hazaértem még akkor jött a játék. Le sem lehetett állítani annyira benne volt. Örült nekem, hogy a nélkülözésem után végre otthon voltam Vele. Este kilenckor aludt el végül. Játék közben folyamatosan kommentálta mit is csinál. Szeretem amikor mondja, hogy ugrálok, vagy dab-dab-dab, ez a lapdapattogtatást jelenti. Vagy csak egyszerűen mondja, hogy labdázok.
Nem tudom írtam-e de túl vagyok a kamratakarításon. Még egy szekrény kimaradt de az már apróság az egészhez képest. Most a fürdőszobai polc a mumus. Kellett nekem a plafonig érő több polcos fürdőszobai 'szekrényt' csináltatnom. Egyébként most ráérek blogot írni, ugyanis most tettem be egy kenyeret a sütőbe. Már annyira gyorsan össze tudok dobni egyet, hogy nem is foglalkozom azzal, ha késő este kell megcsinálnom. Vasárnap a kamra takarítása közben készítettem egy kenyeret majd miután az ebédhez majdnem el is fogyott, ezért délután vacsorára elkészítettem Kata receptje alapján a vajas kifliket én vajasan nem zsírral. A formája nem lett szép de az íze jó volt, és az én sütőmben fél óra kellett neki. Rájöttem, hogy szeretem a tésztát gyúrni, dagasztani. Jobban szeretem ezt csinálni mint mondjuk egy piskótát megsütni. Az ilyen kelt tésztás dolgokra jobban kapható vagyok mint egy édes tortára, mostanában legalábbis is.

2 megjegyzés:

  1. Most volt egy kis időm, visszaolvastam az utolsó bejegyzéseiteket. Nagyon sokat tud már Gergő, nagyon gyorsan fejlődik!
    Persze te is ügyes vagy a kenyér- meg mindenféle-sütéssel. :) A kefírgomba szaporodik, a hétvégén megfelezem anyósommal. Nagyon szeretjük (Panna is).
    Üdv: Szösziék

    VálaszTörlés
  2. Ügyes a GErgő nagyon! Krisz is porszívózna, de sajna hamar kikapcsol a porszívó (túlmelegedés elleni védelem) és emiatt én szoktam gyorsan mindent körbeszívni. Mert ha egyszer kikapcsol, csak kb egy óra múlva tudom visszakapcsolni. A mondatok összerakása nálunk nagyon régóta megy, de még az 1-es szám első személyt csak ritkán használja. És a szobatisztaságot az énkép kialakulásához kötik a szakemberek, tehát amikor használja a az én csinálom, vagy megyek, vagy a tükörben mikor látja magát, nem azt mondja, hogy Krisztián vagy Gergő, hanem én, akkor lesz érett agyilag arra egy gyerek, hogy jelezze a bilizés előtt, hogy inger van, és hogy vissza is tartsa addig, amíg rá nem ül.
    Írtad a múltkor, hogy reméled, hamar eljön a bilizés, meg hogy nem húzódik. Szerintem, ha már ilyen jól használja Gergő a szavakat, hogy "mászok, csúszok, labdázok, " akkor hamar menni fog!
    Meg nagyon jó, hogy a bölcsiben van egy rendszer, hogy mikor ülnek bilire. Én próbáltam rendszert bevezetni, de nem tudok. A reggeli kelések után nem marad meg rajta, mert megszokta Krisz, hogy öltözés után megyünk ki a szobájából az étkezőbe, és kapja a tajcsit. Tejcsi közben meg jó sokat pisil a pelusba, és utána hiába ül rajta, nem jön semmi. Ebéd után meg egyből megy aludni, mert ha ebéd után még bilizik, akkor már felélénkül annyira, hogy nem lehet nyugisan ágyba dugni.
    Szóval én is inkább várok, néha ráül, és sikerül, néha nem sikerül, de majd kialakul.
    Ügyes vagy a kenyérrel, és örülök, hogy a kiflit is megcsináltad! Hamarosan jön a lekváros bukta recept is! :)
    Puszi

    VálaszTörlés