Gergővel ma elmentünk a doktornénihez. Nem volt különösebb ok csak még a múlthétre ígért látogatást tettük meg most, mert a véreredményét szerettem volna kielemeztetni. A doktornő azt mondta látja még a vashiányt de a javulást is az előző vérvételhez képest. Most ismét két hónapos vaspótlás következik és majd azután ismét meglátjuk. Az allergiateszt meg meg lett sürgetve mert az asszisztensnek el lett mondva, hogy ez most két doktor kooprodukciója, vagyis ha már két orvos is benne van egy ilyen műveletben akkor úgy vannak vele biztos nagyon kell az az eredmény mihamarabb, a Gabi doktornő mondta ma. Holnap hívom majd, hogy pontosabb időpontot megtudjak. Gergő immunrendszer erőssége azonban még mindig alacsony szintet mutat de azt mondta Gabi doktornő, hogy majd ősszel elég lesz újrakezdeni az isoprinosine-t ami immunerősítő gyógyszer. Mindent rendben talált Gergőnél, azonban a bölcsiből ma úgy jöttünk haza, hogy azt mondták figyeljem Gergőt ugyanis a legjobb haverja Áronka már egy hete otthon van bárányhimlő miatt és ma Gergőn is véltek felfedezni pöttyöket. A doktornővel megvizsgáltattam de ő azt mondta még nem látszik annak és ha reggelre mégiscsak változna csak akkor mondjuk azt, hogy igen egyébként meg valószínűleg nem az. Abban az esetben majd be kell vigyem hozzá a kórházba Gergőt. Ha mégis bárányhimlő akkor reggelre tuti változnia kell, sőt a doktornő azt mondta, hogy már fürdéskor is lehet, hogy több lesz a pötty, de eddig semmi. Ugyanannyi mint amikor elhoztam Gergőt a bölcsiből. Sajnos már nem az első alkalom, hogy Gergőt a bölcsiben valami megcsípi, akár több helyen is így azt is el tudom képzelni, hogy bolhacsípés. Van olyan gyermek aki be tudja hozni a bolhát és én még védekezni sem tudok ez ellen. Itthon hiába írtom nem is itt csíp és itthon nincs is, hanem ott a bölcsiben. A bölcsiből kijőve felhívtam a Móni bébiszittert, hogy bárányhimlősen is elvállalja-e Gergőt és még Ő mondta azt, hogy természetesen vigyem csak mert az Ő kisfia még nem volt az és már nagyon szeretné, hogy ne idősebb korban kapja majd el.
A mai elszomorító dolog azonban engem ért nem Gergővel kapcsolatosan. Miután megláttam a szuperinfóban, hogy ingyenes látásvizsgálatot tart az egyik optika délután elmentünk Gergővel. Tényleg azért mert nem látok úgy mint ahogy kellene a szemüvegem ellenére. Éreztem, hogy romlott de nem gondoltam, hogy ennyit. A 15 év alatt amióta szemüveges vagyok nem romlott ennyit mint most. A 1,5-ből a szülés után hirtelen lett 2,5-es. Az optikus azt mondta hogy ez sokakkal elő szokott fordulni. A bajom most csak az, hogy a kettes feletti lencsék plusz az, hogy cilinderes, vagyis belső szemtengely ferdülésem is van, bár ez már azóta mióta szemüveg kell, szóval ezek miatt nagyot ugrott az ára az előző szemüvegemhez képest. Lencsénként 20 ezer Ft-ba fog kerülni, eszméletlen. Ami most van szemüvegem nem volt 10 ezer Ft kb. három éve, most meg fizessek érte 40-et. Gergőt magammal vittem mivel az apja mától ügyeletes így ilyenkor nem tud délután velünk jönni. Az optikus anyja épp ott volt aki lefoglalta Gergőt amíg az én szememet vizsgálták. Kapott egy kis kalapácsot és egyéb olyan szerszámot melyeknek nem tudom a nevét. Nagyon lefoglalta Magát ezekkel. Nem is kellettem Neki, így nyugodtan meg tudták a szememet vizsgálni. Sajnos éreztem/érzem, hogy nem látok jól a szemüvegemben. Hiába van rajtam, jobb ugyan de nem jó. Csabi nem érti meg és nem érti miért kell feleslegesen kiadnunk ismét sok pénzt, sajnos nehéz vele megértetnem, hogy az, hogy nem jól látok nem kellemes dolog. Aki nem tapasztalja az nem is tudja. Emiatt úgy érzi Ő mintha kidobnánk az ablakon a pénzt. Tudom, hogy nem megyünk semerre az ilyen váratlan kiadások miatt, de nem én választottam magamnak a rossz szemet. Ha tehetném szívesen lennék a helyébe, hogy jól láthassak. Régen éreztem ilyet, hogy nem jól látok, az előző szemüvegem váltásakkor. Csakhogy akkor nem ugrott meg ennyire, mert akkor talán csak egy negyeddel romlott most viszont egy egésszel és nagyon rövid idő alatt.
De hogy elfeljtsem ezt a szomorúságom itt egy kép a pedálos biciklijéről Gergőnek amiről a múltkor írtam:
Megint jó volt olvasni a napjaitokról. Gergő néha annyira másnak tűnik, mint Panna!
VálaszTörlésSajnálom, hogy ennyit romlott a szemed. Nem vagy egészségpénztári tag? Akkor a 20% visszaigényelhető az adóból. Én a tápszer meg a pelenka miatt léptem be, de minden más gyógyszer meg a szemüveg meg még a gyógypapucs árából is visszajön 20%. A rendes cipőboltosok akkor is adnak ilyen számlát, ha nem gyógypapucsot veszünk. :)
Üdv: Szösziék