2011. máj. 18.

Szobatisztaság

Valami mindig kimarad, mert hogy szerettem volna már napok óta leírni, hogy hogy állunk a szobatisztaságra szoktatással. Mindig úgy érzem, hogy sosem lesz az, de ma olvastam egy cikket erről ahol kiderült, hogy már a második lépcsőfokon vagyunk a háromlépcsős sikerhez vezető úton. Az első amikor utólag szól, hogy pisi, a második ahol most Gergő van az az, hogy ha kell vissza tudja már tartani de nem ér el a wc-ig, biliig. A múlt hétvégén közel a fürcsi időhöz már nem adtam rá pelenkát és szólt, hogy pisi de már olyan is lett a nacija. Miután szóltam Neki, hogy várjon máris hozom a bilit abbahagyta és megvárta míg odaérek vele majd abba folytatta és jó sokat belepisilt a bilibe. A cikk azt írja ha már abbahagyja-újrakezdi az már a következő lépcsőfok. A cikk is azt írja, hogy ezt például a fürdés közben lehet a legjobban megfigyelni és valóban. Már egy hónapja biztos vissza tudja tartani Gergő mert szokott ezzel játszani a fürdővízben. Az viszont, hogy fürdés előtt ráüljön a bilire és abba pisiljen az nem móka Neki, hiába ültetem rá. Valamelyik nap már meguntam, hogy nem lehet rávenni arra, hogy ráüljön a bilire ezért kicsit megpróbáltam egy kis szövegeléssel hatni rá. Keményebbre vettem a figurát és a lelkére próbáltam hatni, ami részben sikerült is éppen akkor csak ott abban a pillanatban, mert végül szinte örömmel ráült a bilire de nem tett bele semmit. A wc közelébe talán kicsit többször van mint a bili közelébe. Sajnos sokat próbál vele játszani, fel-le hajtogatja, legurítja a wc-papírt, próbálja a wc-kefét is használni, és már lehúzni is letudja, de se pisi se kaka nem volt még. Ha meg nem hagyom, hogy ott játszon jön a hiszti pedig azt mondják a wc-vel kapcsolatosan ne legyenek rossz élményei, de ha egyszer nem szabad akkor miért hagyjam? Nehéz a szobatisztaság kérdése. Hétvégén például kint kellett állnom Gergővel az udvaron, letolt nadrággal és levett pelussal próbálta az apját utánozni és nem akart bejönni a wc-re vagy bilire, pedig nem is volt olyan nagyon jó idő. Valamelyik hétvégén mikor a fürdőszobában tettem-vettem többször ráült a wc-re magától, reméltem, hogy előre lépünk, de sajnos nem látom, hogy mélyebben is érdekelné a téma.

2 megjegyzés:

  1. Ne aggódj a szobatisztaság miatt, biztos jó úton jártok, aztán egyik nap még pelenkás, a másik nap meg már gatyát fog hordani. Olyan hirtelen történik, hogy nem győzöl majd pislogni! :))
    Van már hozzá elég kisgatyátok? Mert a balesetek miatt eleinte napi több is kellhet, én alig győztem mosni őket.
    A hordozókendőnek nagyon örülnék, szívesen fogadnám. Majd a jövő hetünk nyugisabb lesz, akkor megbeszélünk egy délutánt, és bölcsi után szívesen látunk benneteket.
    Pussz: Szösziék (Bocs, a zenekari oldalról írok...)

    VálaszTörlés
  2. Ügyes a Gergő, és nem lesz gond. Krisz ott tart, hogy a wc-n ülünk, és bármikor ráültetem, ha mondom, hogy nyomjad a pisit, akkor pisil, és élvezi, hogy csobog. A bili azért nem jó neki, mert nem hallja, ahogy csobog, mert a kis pöcsije, hozzáér a bili első falához. Szóval a nagy wc nálunk nagyon bejött. Tegnap előtt adtam rá kisgatyát, és nem is pisilt bele. Egyszer szólt, hogy pisilünk wc-be, sé rohantunk is, és belepisilt. 10-12-ig volt pelenka nélkül baleset nélkül. Tegnap pedig két alsógatyát, és két melegítőalsót pisilt össze egymás után nem sokkal. Csak annyit szólt, miután bepisilt, hogy hideg a lábam. Szóval nem lehet tudni, hogy mikor hogy alakul. A fürcsi előtt nálunk megy a wc-zés, mert eddig akárhányszor ültettem bilire semmi, utána egyből mentünk fürdeni, és a kádban, még mielőtt leült volna pisilt. MIndig mondtam neki, hogy Ügyes vagy, de nem szabad a kádba, és kb egy hete elkezdtem, hogy mikor levetkőzik, ráültetem a wc-re, és mondom neki, hogy tessék pisilni, mert a kádba nem szabad, így megy a pisi a wc-be. Első este után már napközben is többet ülünk a wc-re, és mindig eredményes. Hál istennek nem játszik a wc-vel, de mindig Ő húzza le, miután belepisilt, vagy régebben, beleöntöttük a pisit. Szólni nem nagyon szól, még a kakit sem jelzi, inkább elsumákolja, de majd csak haladunk mi is. Neked annyival nehezebb, hogy ott a bölcsi, és ott csak nem kap annyi figyelmet. Majd nyáron, ha itthon lesztek akkor tudtok gyakorolni. Én is a nyárban bízok, és abban, hogy nyár végére, már csak éjszaka kell, vagy akkor sem. Jó lenne már, ha a pelusra nem kéne költeni. :)
    Minden jót, és hamarosan jelentkezek képekkel, meg összeszedem az elmúlt eseményeket!
    Puszi:
    Kata

    VálaszTörlés