A mai napon elkészült a szemüvegem és azóta le sem akarom tenni. Kinyílt előttem a világ, minden sokkal élesebb lett, mindennek van vége, éle, vagyis egy tárgy vagy bármi ha véget ér ott látom tisztán ha vége van és utána jön a következő tárgy. Nem mosódnak össze, a fák nem csak egy zöld gombolyagok, mint ahogy eddig hittem, hanem külön álló levelekből vannak. Eddig nem is tudtam, hogy ennyire nem látok jól. Mégegyszer itt a blogon keresztül is meg kell köszönnöm nővérem segítségét, vagyis KÖSZÖNÖM. A múlt héten kedden vagy kb. egy hete mikor bementem a szemüvegemet megrendelni akkora meg volt beszélve az optikussal, hogy megtanít kontaklencsét is be-ki venni. Ugyanis a szemüvegem mellé kaptam egy hónapos állandóan hordható kontaktlencsét is ingyen próbára. Ezt már egy hete megkaptam, de sajnos nem örülhettem úgy neki mint most a szemüvegemnek. Mert egyenlőre hiába teszem be nem látok vele. A kontaktológus mikor felhívtam telefonon, hogy nekem nem jó a lencse azt mondta nyugodjak meg és hordjam minnél többet, hogy hozzászokhasson a szemem. Azonban úgy érzem miért tegyem be a szemembe ha nélküle jobban látok mint vele. Főként azért telefonáltam még múlt hétközben az optikába mert mi van ha a szemüvegem sem lesz jó. Ekkor is megnyugtattak, hogy majd a szemüveg biztos jó lesz és ha majd a szemüveghez hozzászokik a szemem könnyebb lesz a kontaktlencsét is megszoknom, mivel az erősebb mint a szemüveg lencséje. Szóval most a szemüveget hordom és tök jól látok vele már az első pillanatoktól. Azért nem felejtem el a kontaktlencsét sem de egyenlőre élvezem, hogy látom a világot. Ennyit magamról.
Gergő szobatisztasága semerre sem halad. Már a bölcsiben is kérdeztem mit tegyek de persze ők nem tudnak segíteni. Ott ráül a bilire de nem produkál bele semmit, mondják, hogy az Ákosnál amikor elkapták a pillanatot az segített, de én mondtam, hogy hiába kapom el a pillanatot Gergőt akkor sem érdekli a téma. Mindent tud már az ide vonatkozó dolgokról, de valami mégis megakadályozza abban, hogy a pelust elhagyja.
A tegnapi nap felhívtam a volt kórházi szobatársamat a Melindát akivel együtt szültünk, ugyanis a kisfia is most szokott (volna) a bölcsibe. Két hét szoktatás után azt mondták ők nem szenvednek tovább, mert se a gyereknek nem jó se nekik, hogy a gyerek miatt aggódnak. A beszoktatás menete is teljesen másképp zajlott náluk mint nálunk. Gergő már a második hétnek a végén ott evett és aludt, míg Ők a második hét péntekén is még csak a szülővel együtt töltött másfél-két óra hosszás időnél tartottak. Nem igazán értem miért. Bár ha valami muszáj akkor nem agonizál az ember azon, hogy most beszokik a gyerek vagy sem. Ha nincs más lehetőség mint pl. nálunk akkor beszokik. Szóval szerintem ez teljesen a szülőn múlik. Nekik van rá lehetőségük, hogy a nagyszülők vigyázzanak a gyermekre amíg az anyuka-apuka dolgoznak. A másik ok amit mondott nekem a Melinda, hogy nem szépen bánnak ott a gyerekekkel. Nem nagyon értem itt mire is gondolt. Elmesélte, hogy egyszer az egyik gondozónőnk Gergőt leültette a padra és mondta neki, hogy mostmár hagyd abba a hisztit. Ilyet én is csinálok így nem értem ebben mi a rossz. Arra gondoltam, hogy Melinda Márkja talán azért olyan rosszaság mert nem fegyelmezi eléggé? Mindig mondja nekem, hogy Ő Gergőt egy aranyos szófogadó, kedves gyermeknek tartja az Ő Márkjához képest aki egy verekedős, harcias gyerek. Azt azonban tudni kell, hogy az a gondozónő egy szigorúnak látszó ember, vagyis aki nem ismeri az rosszabbnak látja mint amilyen, de én azért szoktam vele többször is beszélgetni. Illetve az sem tetszett a Melindának, hogy egyszer mikor ott volt vele a párja is vagyis az apuka akkor felvették Gergőt és erre a gondozónő odament és elmondta, hogy apuka ilyet máskor ne csináljon. Valahol itt is a bölcsiseknek adok igazat, nem azért mert nem vehette volna fel Gergőt de egy beszoktatás nem erről szól, és más gyerekét szerintem sem vesszük fel a bölcsiben még ha ismerem is. Nálunk legalábbis a csoportban ez nem szokás. Szóval nem igazán értem Melindát miért nem próbálják mégis csak most beszoktatni. Azt mondja lesz még egy nekifutás mert szeptembertől már nem lesz aki vállalja a gyermekét napközben tovább, így marad a bölcsi. Én meg már az óvodát is elintéztem, mert már erre is időben kell gondolni. Mivel nem tudtam hogyan is alakul, hogy mikortól mehet, ezért az óvodából, ahova Gergőt vinni akarom, volt bent nálunk a munkahelyemen a vezető, akit gyors megállítottam és megbeszéltem vele mikortól mehet oda Gergő. A lényeges kérdésem az volt, hogy oda is kérvényt kell-e benyújtanunk, de nem mert azt mondta Ők mivel egyházi óvoda ezért nincs közük az önkormányzathoz úgy mint a bölcsinek. Az egyház pedig nem szól bele kit és honnan vesznek fel, vagyis mi is mehetünk innen oda Gádorosról. A másik fő kérdésem az volt, hogy mikortól mehet, merthogy két és fél évesen már mehetne óvodába de akkor már túl lesznek az évkezdésen, vagy három évesen évközben. Azonban a legideálisabbnak azt mondta az óvoda vezetője, hogy 3,5 évesen menjen mert igazándiból három évesen is mehetne, de mivel Gergő áprilisi ezért az már nagyon évvége és olyankor nem jó az új gyerekeknek. Illetve jön utána a nyári szünet és minden nap más gondozónővel lennének egy összevont szobában és ez egy idegen helyen nem olyan jó egy kis gyermeknek. Ezért Ő azt szokta javasolni, hogy inkább szeptembertől kezdjenek az áprilisi gyerekek. Mivel a bölcsiben maradhat addig ezért így is lesz. Ott már megszokta a társaságot, a helyet és 4,5 hónappal lesz csak tovább három éves koránál.
Mióta rövidnadrágos az időjárás azóta Gergő lábszára teli van sérülésekkel. Holnap mostmár szólni fogok a bölcsiben, hogy figyeljenek már oda mert mondja is itthon Gergő, hogy fáj. Bár Ő mindig és sokszor mondja ezt így nem tudom eldönteni tényleg így van-e. Azért szólok majd és azon is gondolkodom, hogy beviszem a bepanthen plus fertőtlenítő, sebkezelő krémet, hogy még ott helyben kenjék be mert mégis jobb mint itthon este fürdés után, bár akkor úgyis mindig bekenem a horzsolásait. Itthon is szerez egy párat de a többségét mégis csak ott hisz ott van a nap nagyrészében.
Most viszont megyek alszok mert már megint rám esteledett. Megint kilenc óra volt, hogy Gergő elaludt és csak utána jöttem írni.
Mindig olvaslak Titeket, és örülök, hogy Te is viszont. Kommentelni nem mindig van kedvem, mert ha éjjel olvaslak, akkor csak olvasok, és utána megyek aludni. Hidd, el, hogy menni fog a wc/bili használat, és legalább tényleg ott tartatok, hogy szól ha bekakil. Nálunk csak azért van wc-be eredmény, mert sokszor ültetem rá. Viszont akkor sem szól Krisz, ha sok pisi gyűlt össze a pelusban, és akkor sem, ha bekakilt. Egy kicsit bosszant, hogy nem szól, mert ebben a melegben már tegnap is kicsípte neki a pisi, mármint a nagyon nagyon teli pelenka. Nem szólt, én meg hagytam rajta, mert hisztibe torkollik minden pelenkázás, ha nagy munkában van, és megzavarom.
VálaszTörlésA láb miatt ne aggódj, nálunk is ez a helyzet. Kisebb nagyobb horzsolások, mert esik bukik füvön, betonon. Nem hatja meg egyik sem, és általában este veszi észre, hogy ott bibi van. Mindig kérdezi: "MIT CSINÁLTÁL OTT A KEZEDDEL/LÁBADDAL??" Én meg mondom neki, hogy megütötted, de nincs semmi baj, majd elmúlik. Így békén hagyja, de van olyan hogy 2 percenkén kérdezi, nézi. Olyankor kb a 10. kérdés után, odahívom, és megpuszilom, így el van felejtve egy darabig. De Krisz is sokat mondja, de nem tudok mit csinálni. Ja és a tricikli, traktor, meg a motor miatt állandó zöld kék foltjai is vannak. Úgy néz ki, mintha minden nap elverném a gyerek lábát. de ez ellen sem tehetek. Én este szoktam fürcsi után sudokremmel bekenni, és az is nagyon jó a horzsolásokra.
Most megyek, mert letettem aludni, de nem alszik, hanem magyaráz. :)
Puszi nektek, és ne feledd, hogy olvaslak titeket, még ha nem is látod!
Ui: Légyszíves add rá Csabira a szemüveget, és mondd meg neki, hogy csináljon meg úgy valamit. Ugyanis ha neki jó a szeme, akkor Ő szemüveggel lát úgy, mint ahogy Te nélküle. Hátha megérti, hogy mit is jelent neked ez a dolog, és hogy miért is került ez ennyibe. Ja és nem utolsó dolog a szemed, és nem kidobott pénz, mert ha most ettől nem romlik tovább, akkor ha lesz kistesó nem kell aggódnotok a második szülésnél. Ugyanis minél rosszabb valaki szeme, annál nagyobb az esélye egy császárra, mert a szemet nagyon de nagyon megviseli a szülés. Lehet meg sem érezzük, de nagyon nagy nyomás alá kerül a kitolási szakasznál, és nem mindegy, hogy milyen állapotban van az ember szeme! Szóval egy szemüveg, nem pénzkidobás. Ezt is le akartam írni, de tudom, hogy nem akartam akkor éjjel, mikor olvastam már klimpírozni itt, mert a fiúk aludtak.
VálaszTörlésPuszi!