2011. jún. 22.

Itthon pelus nélkül, hétfőn dokinál

Mostmár minden délután amikor a bölcsiből hazajövünk levesszük Gergő pelusát és mostmár soha nem pisil be. Mindig rohan a bilihez és élvezettel állva belepisil, vagy ha épp elmegyek a wc-re és Ő jön velem akkor a wc-be a szűkítővel ráül és belepisil. Ma a bilibe kakilt anélkül, hogy mi ott lettünk volna. Odament ráült és elvégezte a dolgát. Nagyon ügyes. A bajom mostmár csak az, hogy a bölcsiben sajnos nem fogják levenni Róla napközben a pelust mindaddig amíg teljesen szobatiszta nem lesz. Azért már az is nagy előrelépés, hogy itthon mostmár tud anélkül lenni.
Hétfőn Gergővel visszamentünk a Dimák dokihoz. Elég sokat kellett várni. Mikor bejutottunk a doki meghallgatta és az elmondásomra, miszerint mióta egy-egy fújást kell alkalmaznunk azóta ismét jobban köhög, úgy döntött hogy akkor a fújókáját kiegészítjük a singulair rágótablettával ami kifejezetten szintén asztmás gyerekeknek van kitalálva. Biztos nagyon finom lehet ugyanis Gergő miután odaadtam Neki követelte volna a következőt. Először a doki a granulátumot írta fel de mivel a gyógyszertárban nem volt csak a tabletta ezért azt vettem. A dokit felhívtam, hogy nem volt csak a rágótabletta és hogy ez is jó lesz-e. Természetesen jónak véli ezt is. Bent a rendelőben alig értettem mit is mond a doki mert Gergő folyamatosan vagy beszélt vagy olyat csinált amit nem volt szabad. Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy elköszönjünk amikoris kiderült, hogy nincs is nálam a pénztárcám. A dokit nem zavarta azt mondta majd ki lesz máskor fizetve, én viszont félig meddig szívrohamot kaptam. A doki azt mondta hívjam fel az otthoniakat biztos ott van. Kijöttünk a rendelőből és egyből hívtam Csabit aki szerencsére megtalálta itthon. Miután harmadnap (most jutottam el oda) a gyógyszertárban kiváltottam a gyógyszert és felhívtam a dokit mondtam neki, hogy majd apukám beviszi neki a kórházba a pénzt. Mondta, hogy rendben van így is. Megemlítettem neki, hogy egy receptet elfelejtettem kiiratni, így majd azt is adja oda apukámnak. Azt mondta ez el fogja felejteni így még mondjuk majd neki. Miután itthon megnéztem a gyógyszert derült ki számomra, hogy csak 28 db van benne, így rövid határidőn belül ismét menni kell hozzá kiíratni majd ezt az új gyógyszert is. Rákérdeztem az orvosnál arra is hogy egy asztmás gyerek után úgy tudom jár a magasabb családi pótlék. Azonban ő azt mondta várjuk meg a lisztérzékenységre elküldött véreredményt ami még sok hónap. A neten azt olvastam akik ezeket a gyógyszereket szedik tartósan amit most Gergő annak jár és hogy a szakorvos adja ki a papírt. Nem igazán értem, hogyha az ilyen gyógyszerekre megadják akkor most miért kell még várni. Ha nem lesz lisztérzékeny Gergő csak asztmás akkor nem adja ki az igazolást a Dimák doki? Érdekes lesz ez még szerintem, de majd legfeljebb keresek erre vonatkozólag törvényt, ha az orvos másképp gondolja mint most én. Az a kevéske is nagyon sokat számítana jelenleg a családi kasszánkban.
Alszanak a fiúim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése