A mai napon voltunk a Dimák dokinál mert Gergő az apró megfázása óta többször köhög és a rohangálás közben sípolásos levegővételig képes magát hajszolni. Nem áll le ha mondjuk Neki, hogy ne rohangálj, mintha meg sem hallaná. Egy kicsit segít ilyenkor ha lefogom, vagyis legalább addig egy kicsit visszanyeri a lélegzetét. Múltkor a Dédiig futottunk mert azt mondta amikor elhagytuk az utcasarkunk, hogy kakálnia kell és még a hatás kedvéért a fenekét is összeszorította. Így játékból, hogy mihamarabb odaérjünk a wc-re, futottunk. Ennek az lett az eredménye, hogy a Dédiéknél a bilin ülve köhögő roham jött rá. Nem vészes de azért idegesítő. A másik eset mikor a szobában rohangált fulladásig. Szóval most ismét folyamatosan kell használnia a flixotidot a rágótabletta mellett. Nem tudom mi vár most az ősz beköszöntével ránk. Remélem nem lesz már annyira vészes mint a tavalyi bölcsikezdős ősz volt. Jól belerázódtunk már de azért senki nem szereti ha beteg a gyermeke. Ráadásul a Móni bébiszitterünk elkezdett egy iskolát, ami azt jelenti, hogy egy hónapban egy hét mindig lesz amikor nem fog tudni Gergőre vigyázni. Csak remélni tudom, hogy pont nem akkor lesz majd Gergő beteg. Nálunk ilyenkor indul a hajrá karácsonyig, Csabinak pedig már nem sok szabadsága van és a táppénz pedig nagyon kevés.
Ma a munkahelyemen a fokhagymáról beszélgettünk és ennek hatására ma este jól be is laktunk belőle. Gergő mint minden hagymát ezt is imádja. Ezzel talán javítani tudok majd az immunrendszerén. Ez is csak egy újabb próbálkozás de valaminek úgyis hatásosnak kell lennie, lehet, hogy éppen ez lesz az. A dokinál volt egy Thomas-os újság, így miután végeztünk neki is el kellett menni venni egyet a postára. Igaz csak ott volt érdekes miután haza jöttünk ki sem nyitotta még, azonban az újsággal járó helikopter bejött Neki. Még fürdeni majd aludni is azzal ment. A nagyobb helikopterét is megkereste így egyik kezében az egyik a másikban a másik. Így aludt el:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése