2011. okt. 23.

Rohan az idő

Most tényleg csak pár sor a hetünkről. Igazándiból olyan gyorsan elrepült hogy azt sem tudom mit csináltunk. Dolgozott Csabi, dolgoztam én és ahogyan Gergő mondani szokta Ő is dolgozott. Szóval így telt a hetünk. Kivéve a pénteket amikorra én kivettem egy nap szabadságot, hogy Gergővel ellátogathassunk az óvodába. Még a nyár elején beszéltem az igazgatónővel, majd nem túl rég egy 'félig' ott dolgozóval majd végül most bementünk Gergővel, hogy az adatainkat felvetessük, hogy biztos legyen hogy bekerül oda Gergő, mivel az igazgatónő azt mondta itt csak az érkezési sorrend a fontos. Miután végig kérdeztük mi hogy van azt kell mondjam nem sokkal másabb mint a bölcsőde. Az az óvonő aki felvette Gergő adatait emlékezett a nővéremre, rám és öcsémre is. Emlékezett még arra is hogyan nézett ki anyukám. Szóval ismeri a családom. Hihetetlen hogy az óvonők és még az orvosok is emlékeznek a gyerekekre akik a kezük alatt megfordulnak. Pedig már legalább 20 éve hogy én odajártam, vagy már több is. Sajnáltam hogy esett az eső mert így nem tudtunk Gergővel szétnézni az udvaron pedig kimentem volna Vele, de így nem. Így is akadt dolgunk a pénteki napra, mert pár dolgot beszerveztünk magunknak. Pénteken az autón is lecseréltük a csizmákat ahogyan a szerelő mondta Gergőnek. Aztán most a hétvégét teljes nyugalomban együtt töltöttük. A rossz idő miatt ki sem mozdultunk csak vasárnap délután sétáltunk egy kört betérve a Dédiékhez. Gergő nem sokat evett egész hétvégén végül ma este a szeretett virslijét főztem Neki, abból végül két szelet kenyérrel hármat meg is evett. Viszont nem értem miért nem akart elaludni se tegnap este se ma este 10-nél előbb. Így egy kicsit fárasztó volt, na meg persze a huncutsága az meg volt a hétvégén is. Nem mindig akart szót fogadni, de mikor rászólok, hogy Dezső, olyankor mindig abbahagyja a rosszaságot és úgy csinál mint aki semmi rosszban nincs éppen. Ritkán szólok rá így de amikor ezen a nevén szólítom azonnal tudja, hogy rosszat csinál és azt abba kell hagynia.
Most nincsenek képek újak, de majd csinálok párat a héten és teszek fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése