Megkezdődött a mikulásozás a bölcsiben. Ma Gergő azt kérte tőlem az autóban hazafelé, hogy énekeljek Neki mikulást. Mikor megérkeztem Érte már akkor énekeltek a gondozónő kezére húzva egy cicával. Ennek hatására eldöntöttem, hogy csinálni fogok egy zoknimikulást, mert már a szülői értekezleten elmondták mennyire szegény a bölcsi és kértek játékokat, könyveket, CD-lejátszót. Mutatták, hogy a kreatívabb anyukák csinálhatnak maguk zokniból. Bár nem vagyok annyira kreatív de azért a gyerekekért sokmindent tud az ember amiről addig nem is tudta, hogy ért hozzá. Szóval miután haza jöttünk elmentünk a boltba ahol vettem piros zoknit (csak csíkos volt de ez nem okozott problémát), vattát és ragasztót. Cérna, tű van itthon. Gergő a boltban elkezdett sírni egy játéktelefonos autó miatt de sikerült Neki elmagyarázni, hogy majd a mikulás hoz Neki olyat, amennyiben jó kisfiú lesz. Gergőt is érdekelte a zoknimikulás (aki majd hozza Neki a játékot), így ahogy hazaértünk és kipakoltam Gergő már fogta is a zoknit és vitte befelé a szobába, hogy anya gyere te is. Így a vacsora főzés tolódott és mikulást varrtam, ragasztottam. Nem egy gyönyörűség de majd megmondják a bölcsiben megfelel-e. Csak egyet csináltam most, de van a zokninak egy párja is így valószínű, hogy itthonra is fog kellene egy Gergőnek.
Az elmúlt éjjel Gergő úgy jött oda mellém az ágyra, hogy észre sem vettem. Fel szoktam ébredni mikor elkezdi összeszedni a takaróját és elindul. Most viszont nem ébredtem fel. Volt már olyan, hogy odaállt mellém és símogatta az arcomat, hogy ébredjek fel. Ilyenkor mindig átemelem magamon és kettönk közé teszem majd a takarójával betakarom. Most nem hozta éjjel a takarót és olyan csendben jött és még fel sem ébresztett, hogy nem vettem észre. Már csak akkor eszméltem rá, hogy ott van amikor éreztem, hogy lelököm a fordulásommal. Az ágyunk szélére kívülre kucorodott oda mellém. Annyira sajnáltam, hogy nem vettem észre és még le is löktem. Nem ütötte be magát nagyon, az ijedelem nagyobb volt. Sírt egy kicsit majd aludtunk tovább. Lehet, hogy fáradt voltam és ezért nem ébredtem fel, de még most is bennem van mennyire rossz volt, hogy éreztem amint lelököm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése