2012. jan. 30.

Gergő mégsem beteg

Szóval 24 órán át szombat estétől vasárnap estig 4 óránként adtam Neki lázcsillapítót, majd mire eljutottunk hétfőn este a doktornénihez addigra mint akinek semmi baja nem volt. Nem tudom hogy csinálja. Köhögni viszont még köhög. A doktornő már holnaptól engedte volna bölcsibe de a bébiszitterrel már meg van beszélve a holnap így csak szerdától megy majd. Azt mondta valószínű a bölcsis csoporjában végig ment egy vírus amibe most Gergő is beleesett. Ugyanis sorolt néhány nevet a Gabi doktornő és mind a Gergő csoportjába járnak. Azt mondja az ovisok közt nagyobb arányú volt, mert a bölcsiben egyenlőre csak Gergő csoportja kapott belőle. Mi még szerencsésen megúsztuk mert volt akinek 40 fokos volt a láza. A hányás pedig csak azért volt Gergőnek mert nála együtt jár mindig a köhögő rohamokkal. Még mindig nem zár jól a gyomra és az erőlködés hányást okoz. Örülhetek annak is, hogy már az autóban nincs hányingere. Csak betegségek idején szokott előfordulni, hogy az autóban is rájön. Megvizsgálta Gergő tüdejét, torkát és rendben találta. Nincs semmi különös és ma már nem is volt egyáltalán láza. Tegnap este fél 9-kor kapta az utolsó lázcsillapító kúpot és azóta hál' Istennek semmi. Azonban, hogy az éjszaka ne legyen köhögő rohama Gergőnek adni kellett neki rectodelt fulladás elleni végbélkúpot most lefekvés előtt. Megkérdezte a doktornő van-e ilyenünk mert tudja, hogy most hiánycikk. Még jó, hogy ezidáig sosem kellett használnunk így az egy évvel ezelőtti még bontatlan csomag meg van. Halamas kúp így elhiszem, hogy Gergőnek fájt mikor bedugtam a fenekébe. És mindösszesen négy darab van egy dobozban, így már értem ha kincs vagyis ha nincs belőle a patikákban.
A Móni bébiszittert imádja Gergő. Tegnap mikor meghallotta, hogy ma odamegyünk onnantól kezdve már húzta is a csizmáját és 38 fokos lázzal menni akart hozzá. Nagy nehezen sikerült lenyugtatnom és végül azt mondtam Gergőnek, hogy Móni nincs otthon és várjuk hogy hazaérjen. Így mikor ma reggel mentünk mondtam Móninak, hogy ne lepődjön meg, ha Gergő olyanokat mond Neki, hogy mostmár itthon vagy? haza értél? mert vártunk Rád. Nem is gondoltam volna hogy ennyire szeret ott lenni.
Örülök hogy Gergő szervezete ennyire erős, hogy egy ilyen vírust két nap alatt kivégez. A baj már csak az, hogy ismét nem akar hízni. A doktornő viszont megnyugtatott, hogy az Ő 5 éves kisfia ilyen, hogy az is 3 éves gyerekruhákat hord még. Viszont mivel Ő a saját gyerekének a gyermekorvosa, így nagyon jól tudja, hogy semmi baja, csak éppen ilyen a szervezete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése