Gergő jól van, bár a mai orvosi kontrollon a doktornő még hallott sípolást a tüdejében így még a héten hétfőtől szerdáig nem mehet bölcsibe, majd csak csütörtöktől. Most a Móni bébiszitternél van Gergő ezen a három napon. Egyébként a hétvégén már egészen jól javult Gergő. Szombaton és vasárnap is mintha egésznap evett volna. A szombati délutánon és ugyanakkor vasárnap délutánon is Zolikáéknál töltötte az időt miután unokatesómmal Gabival bementünk Orosházára a kórházba Dédihez aki szombat hajnalban elesett és combnyaktörése lett amit szombaton műtöttek Neki. Szombaton úgy értünk be a kórházba, hogy éppen tolták ki a műtőből, így Gabinak sikerült az orvossal is beszélni. Ha minden jól megy mamámat egy hét múlva hazaengedik. Azért kért meg Gabi, hogy vigyem be én az autóval mert Zoli nem engedte meg hogy ilyen idegállapotban vezessen. Miután szombaton látta mamát, hogy milyen jól van, Gabi is megnyugodott. Mamám 86 éves de mindenkit túl fog élni. Unokáját Zolikát 78 évesen elvállalta, hogy Gabi vissza tudjon menni dolgozni. Gergő még mi a kórházban voltunk a nagy Zolival és a kis Zolikával volt mert Csabi ügyeletben volt a hétvégén és oda is volt. Szinte egész hétvégén dolgoztak, de így legalább egy része visszajött a táppénz miatti kiesésnek. Gergő Zoliéknál is evett majd mikor hazajöttünk itthon tovább folytatta a kajálást. Ma a Móni azt mondta nem evett annyit mint szokott de paradicsomszósz volt azt meg nem mindig szereti. Többnyire nem de van amikor megeszi.
Ma egészen rosszcsont Gergő így az este folyamán. Nem akar szótfogadni, és kifejezetten hisztis. Ez olyankor szokott előfordulni amikor nagyon elfárad. Móniéknál biztosan lefárasztották egymást a Móni kisfiával Zolikával. Bár szerintem a mi fáradságunk is közrejátszik, hogy kevésbbé viseljük jól a hisztit ha mi is fáradtak vagyunk. Jó lenne ha már minden nap szép napsütés lenne. A hó mindenhol elolvadt már és csak azon a helyeken van ahol felpakolták két méter magasra. Ott azokon a helyeken kb. 20 cm-es kupacok találhatóak még. A szántóföldeken sincs már semmi, a mi kertünk is teljesen fekete már, jó ismét kilátni a kert végéig úgy hogy nem tiszta fehér minden. Gergő mikor délután hazajöttünk fogta is a kapát a műhelyből és ment volna kifelé a kertbe.
Örülök, ha jól van Gergő, te is nyugodtabb vagy így. Panna is nagyon várja már a tavaszt, minden reggel megkérdezi, hogy mikor jön már. Arra számít, hogy közlöm vele: ma már tavasz van. Remélem, nemsokára ez is eljön.
VálaszTörlésPuszi nektek!