2012. márc. 26.

Tavaszodik

Múlthét óta nem nagyon történt velünk semmi. Tavaszodik és ez tetszik. Mostmár járunk a játszótérre és hosszabb sétáink is vannak. Eddig csak a boltig oda-vissza mentünk, most, hogy jobb az idő már a messzebb lévő pékségig is elsétálunk családostól, illetve már a szomszédasszony unokájával Normannal is kiültünk az udvarra játszani. A múlthéten mikor rotálták nálunk a kertet átsétáltak hozzánk. Norci baba ment egyenesen a gép felé a kertbe Gergő pedig a ház folyosójáról ordibált Neki, hogy gyere vissza. Gergő félt tőle mert hangos. Ha egyedül játszik kint az udvaron és megijed valamitől egyből bejön és nem is akar kimenni. Elég egy repülőt ha hall és már rohan befelé. Nem tudom miért lett ilyen ijedős.
A tavaszi nagytakarítást is beindítottam itthon. Ilyenkor minden napra vagy hétvégére kitalálunk valamit amit kitakarítunk. A múlt hétvégén akartam a kamránkat megcsinálni de ez elmaradt így a tegnapi napra már a fürdőszobával együtt kellett azt is megcsinálnom. Annyira belelendültem, hogy estére volt egy kis izomlázam. Ez ilyenkor jól esik mert látom az eredményét. Az ablaktakarításra szoktam magam a legnehezebben rávenni. Mivel nálunk még nagyon régi ablakok vannak ezért ezek úgy néznek ki, hogy egy ablak 8 üvegfelületből áll és annyiszor négy oldala mindegyiknek fából. Mindezek már el vannak öregedve, így télen a penész bele szokott ülni a fába és ilyenkor tavasszal nagyon nehéz ezeket takarítani, mert már sosem lesz tiszta (csak ha kicseréljük). Mivel ez nem tudom mikor lesz, ezért marad a kosz vakargatása és az osztott üvegfelületek tisztogatása. A munkahelyemen sokkal nagyobb ablakok vannak de azokat élmény takarítani. Egy nagy üveg kb. 1,7x1,3 és ebből van 6 db, nem esik nehezemre a takarítása, nem úgy az itthoniaknak. Itthon az ilyen osztott üvegesek kb 90x60 cm-esek és van 4, (a többi nem ilyen) plusz két olyan ajtó melyeken szintén 4 kocka van, még jó hogy az ajtók nem dupla szárnyasak. Szóval most ezek takarítására készítem fel magam, mely felkészítés lehet, hogy eltart napokig és majd csak utána jön a munka.
De Gergőre visszatérve múlthéten azt mondták a bölcsiben, hogy felesel. A verekedésről úgy tűnik sikerült úgy leszoktatni, hogy itthon nem nézhet mese DVD-t vagy nem kap aznap semmilyen csokit vagy pukit vagy egyebet ha verekszik, most a feleseléssel is ezt a technikát vetettük be. Azóta a bölcsiben naponta azzal fogad, hogy nem feleseltem. Ilyenkor a gondozónőt is megkérdezem és csak annak függvényében kaphat bármit ha igazat mond.
Mostanában fájlalja a kukacát este fürdés közben mikor megmossuk. A doktornővel beszéltem ezzel kapcsolatosan és akkor azt tanácsolta kenjem sudocream-mel kívül. Akkor mikor beszéltünk a doktornővel éppen piros is volt neki azóta nem piros de mikor megmossuk este azért mindig mondja, hogy fáj. Ha hamarabb nem három évesen biztos menni fogunk a doktornőhöz és majd akkor úgyis megnézi az állapotfelmérésen. Mostanában nem hízott viszont nőtt két centit. Ezzel ismét vékonyabbnak tűnik. Van olyan nadrágja melynek a szára rövid de a derekába kétszer is beleférne. Most hogy kitavaszodott azt hittem vennem kell Neki cipőt de kutakodtam egy kicsit a szekrényben és megtaláltam amit még az őszre vettem, így az most teljesen tökéletes, illetve belenőtt a fehér sportcipőcskéjébe is amit szeret is. Vagyis nem nőtt bele teljesen viszont a magas lábfeje miatt ugyanaz a problémája mint nekem, hogy nagyobb cipő kell hiába nem ér az elejéig az ujja. Így most aki megtapogatja a cipője orrát azt hiszi nagy rá miközben a kisebbe bele se tudom tuszmákolni a lábfejét.
Mivel fázik a lábam itt a számítógép előtt ülve ezért megyek is a meleg takaró alá. Legközelebb néhány fényképet is teszek fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése