Különösebben nem történik velünk semmi. Elvagyunk és élvezzük Gergővel a jó időt. A múlt héten egy hét alatt sikerült bevetni a kertet, igaz a fele kukoricával van tele de legalább ott sem fog gazosodni. Gergő is jött velünk és kapált, gereblyézett, szórta a magokat. Hol a tököt, hol a kukorica magot, és van ahol más fog kikelni a sorban mint amit eredetileg mi az apjával odaszórtunk, de persze ez nem baj, a fő, hogy élvezte a kertészkedést. Ma már a veteményezést követően egy héttel van amit lehetett is tolizni mert már kikelt és lehet látni a sorját így a mellette lévő gazt már ki lehet kapálni. A hosszú hétvégéből én nem sokat voltam itthon mert dolgoztam. Szombat délelőtt voltam bent, majd vasárnap pihi, hétfőn délelőtt szintén nyitva voltunk majd május elsején Gellértegyházán árultam a dolgainkat. Kicsit forróság volt de én azért élveztem. Délutánra, valószínű a meleg miatt, megfájdult a fejem, így nem maradtam ott az esti programokra, hanem jöttem haza a fiúkhoz. Mivel Csabi ügyeletben volt így készenlétbe állítottuk a Barbit, hogyha kell akkor vigyázzon Gergőre. Ezt már jó előre lebeszéltük vele amiről írtam is. Azonban nagyon-nagyot csalódtam ebben a Barbiban, ugyanis a megbeszéltek ellenére nem vette fel a telefont és az anyja Orsi is csak annyit mondott elment valahova, így arra az egy órára míg Csabinak el kellett mennie Gergőt a szomszédba vitte át. Szerencsénk volt, hogy tudta fogadni és hogy otthon voltak. Meg persze az is szerencse volt, hogy nem egész nap volt oda mint máskor hanem csak éppen egy órát. Szóval Barbiról ennyit mivel nem lehet megbízni benne ezért soha többet nem fogjuk hívni, hiszen már az első alkalommal sem vette fel a telefont, és még vissza sem csörgött. Majd kíváncsi leszek mit fog mondani az anyja erre amikor ezt tudatom velük, hogy köszönjük de nem kérünk a szolgálataikból.
A bölcsiben sincs semmi különös dolog. Eszik, iszik, alszik, játszik. Jól eszik, sokat iszik, nagyon jó alvó és a játszással sem hiszem, hogy problémái lennének. Ma beváltottam a nyerő sorsjegyemet melyen volt 500 Ft. Ezt oda adtam Gergőnek, hogy ott a postán vehet magának ebből a pénzből valamit. Egyből levette a már múlt héten is kinézett markolós autót. Ment fizetni és alig várta, hogy az autóba érve kibontsam Neki. Mikor hazahoztuk nem érdekelte a napi bevásárlás és nem akart velem jönni a boltba inkább megmutatta a nagy markolós bácsiknak az ő kis markolóját. Ugyanis a szennyvízcsatornát építők ideértek a házunk elé és már a múlt héten is voltak bent az udvarunkban, ma és holnap pedig az utcán a házunk előtt dúrják az árkot. Miután bejöttünk az utcáról a kis markolójával bevonult a garázsba és ott Ő is dúrni kezdte a földet. Olyannyira elvolt ezzel, hogy amíg én főztem rá sem kellett szólni. Egyedül lefoglalta Magát és csak néha szaladt be wc-re vagy inni. A konyhaablakból pont ráláttam így jól szemmel tarthattam.
A szennyvízeseknek a múltheti segítségnyújtásról készítettem képeket is majd ha megtalálom a fényképezőgépet felteszem a képeket ide.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése