Nem egészen így gondoltam azt, hogy a doktornéni kiadja az ovihoz az igazolást. Pontosabban azzal nem is volt semmi gond csak azzal, hogy más miatt is el kellett mennünk hozzá. Tegnap este semmi baja nem volt Gergőnek és ma hajnal 4-től kihányt mindent amit vacsorázott és amit reggel ivott. Egyből az jutott az eszembe nem lesz ovikezdés hétfőn. Reggel úgy volt hogy Gergő a Lurkó Kuckóba megy de 7-kor telefonáltam Mártinak, hogy ne haragudjon de nem tudunk menni mert végig hányta a hajnalt Gergő. Azt mondta semmi baj, inkább gyógyuljunk. Mielőtt mentünk volna a doktornénihez bementünk a munkahelyemre. Ott még néhány elintézendő dolgot megcsináltam mert úgyis csak fél kilenctől rendel a Gabika. Gergő, ahogy odaértünk és szóltam a Főnökömnek be is mutatta, hogy rosszul van mert pont az ajtóban ismét hányt egy kicsit bár ekkor már nem nagyon volt mit. Még én megcsináltam a dolgomat addig Gergő a friss levegőn kint volt az udvaron és ott segített ásni egy fiúnak. A Főnökömék ezek után szerintem már el sem hitték, hogy Gergő beteg mert jobban izgatta az, hogy ásson és segítsen mint hogy Ő most épp beteg. A reggeli friss levegő biztosan segített egy kicsit. 9 körül végeztem és mentünk a Gabikához. Mikor bementünk a váróban teljesen üres volt. Azonnal mehettünk is befelé. Ekkor megkérdezte a Gabi miért is jöttünk. Tán beteg?, vagy ahogy Ő látja Gergőt inkább csak az ovihoz az igazolásért mentünk, szerinte. Ekkor előadtam a problémánkat amit nem igazán lehetett elhinni mert mint már annyiszor ha Gergő beteg nem igazán látszik rajta. Lázas betegség esetén is ugyanolyan a közérzete mintha nem lenne az. Kivéve a legutóbbi lázat, most azonban az nem volt. Miután megvizsgálta annyit mondott, amit egyébként magamtól is így csináltam volna, hogy adjak neki hányás elleni kúpot és probiotikumot. Illetve diéta. Mindezt két napig ma és holnap, majd hétfőtől ha nem rosszabbodik a helyzet akkor mehet oviba amihez ki is adta az igazolást. Miután hazajöttünk itthon még elugrottunk a boltba venni némi diétás kaját: ropi, kiskifli. A boltban sem akarták elhinni, hogy Ő beteg lenne. A doktornő kérdezte a széklete rendben van-e. Akkor még azt mondtam igen, viszont hazafelé az autóban hígabb székletét már nem tudta visszatartani alvás közben. Így itthon fürdés átöltözés majd némi kaja után alvás jött. Mivel korán keltünk így mindketten bealudtunk. Gergő három óra hosszát húzott le. És sajnos ismét kakiban úszva ébredt. A kisgatyát nadrágot ismét tettem a mosógépbe. Ébredést követően ismét evett Gergő és a hányáscsillapító kúpnak köszönhetően azóta nem hányt és a délutáni széklete is már elkezdett normalizálódni. Nem mondom hogy teljesen jó, de nem volt híg. Inni is iszik rendesen Gergő, így legalább nincs folyadékvesztés. Miután az apja hazaért én még elmentem banánt venni mert eszembe jutott, hogy Gergő gyomrát az olyan jól meg szokta fogni, hogy volt rá példa amikor kettőt evett meg egymás után és 4 napig nem volt kaka. Erre akkor jöttem rá, hogy a banántól van amikor másodjára is eljátszotta ugyanezt, hogy két banánt vert be egymás után. A délután folyamán a hangulata továbbra is nagyon jó volt. A rosszaság megmaradt, de inkább ilyen legyen mint bús. Én egy kicsit azért látom, hogy nem tökéletes, mert a hiszti hamarabb jött, úgy mint mikor fáradt. Viszont már most mikor vacsoráztunk Ő is ette volna azt amit mi. Ez jó jel.
2012. aug. 31.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Hallottam, hogy máris járvány van a városban, ezek szerint hozzátok megérkezett. Remélem, bennünket elkerül majd. Bár Panna is olyan jól szokta viselni, hogy egyáltalán nem látszik betegnek.
VálaszTörlésHétfőn óvoda!!!