Mióta Zsóka itt volt nálunk egyik hétvégén azóta Gergő elkezdett egyedül öltözni. A vetkőzéssel eddig sem volt gond, de mostmár úgy tűnik érdekli az öltözködés is. Ugyan reggel még nem öltözködik egyedül de már este a pizsamáját, velem versenyezve, mindig Ő akar az első lenni. Így ma is, hogy Ő nyerjen és ne legyen hiszti le kellett vetkőznöm, majd mikor már a ruha felvétel végén tartott én is elkezdtem visszavenni a pizsamám és a végén Ő győzött. Eddig már legalább fél éve ha valahova nagyon menni akart akkor a cipőjét egyből fel tudta venni, mostmár nem csak akkor ha siet hanem máskor is felveszi. Az oviban a gyors reggeli érkezéskor amikor sietek a munkába olyankor még én adom rá a váltócipőjét, de délután mikor jövünk haza olyankor már Ő maga veszi fel az utcai cipőjét. Ennek köszönhetően ma pl. addig megcsodálhattam a falra kiragasztott festményeiket. Gergő egy tölgyfa levelét és egy gesztenyét festett barnára. Nem tudom ezekben a festegetésekben mennyit segítenek az óvónők, így nem tudom, hogy valóban ilyen jól tudnak-e a gyerekek a vonalon belül maradni, mert mikor itthon fest Gergő akkor nem ilyen jó.
Az autóban hazafelé Gergő ismét Pannáról mesélt miszerint összevitatkoztak egy szelet kenyéren. Érdekesnek tartom, hogy Pannát már nem először emlegeti míg a többi csoporttársáról nem igazán szokott mesélni. Lehet, hogy emlékszik rá régebb óta, de ilyen módon emlékeznie kellene Leventére, Illésre, Ákosra és még néhány névre akiket viszont nem emleget.
A hosszú hétvégén Békéscsabán és Dobozon voltunk Csabi rokonainál és magunkkal vittük a pusztaföldvári Tatát is. Gergő annyira nem ismeri ezt a Tatáját mert ritkán megyünk hozzá bár teljesen tisztában van azzal, hogy kicsoda. A Pistát, Évit, Laurát és Beátát viszont imádja és mikor meghallotta hogy megyünk hozzájuk szinte azonnal indulni akart. A négy napos elmúlt hétvégét egyébként pihenéssel töltöttük itthon. Ilyenkor mikor kezdjük a hetet nekem sokkal nehezebb elválni Gergőtől mint neki tőlem. Hétfőn napközben is eszembe jutott többször amikor láttam reggel bemenni a szobába kezében a reggel vásárolt péksütijével és egy fél literes ásványvízzel. Hátra se nézett, puszi, szia és már ott sincs.
Hát az a helyzet, hogy Pannát nem lehet elfelejteni, és nem lehet szó nélkül hagyni! :)))
VálaszTörlésSzerintem a festésben nemigen segítenek az óvónők, mert vannak elég gyenge munkák is. Érdekes, amit az öltözésről írtál. Panna már szinte mindent fel tud venni egyedül, de nálunk is az a helyzet, hogy sokszor én siettetem, és ezért nincs ideje egyedül öltözni. :o