2013. jan. 13.

Régen írtam már úgy egy igazán hosszút. Másfél hete elkezdtük Gergőnél a savlekötőt szedni. Harmadikán miután felhívtam a gyulai gasztrós dokit azt mondta ha hányt kétszer is a hónapban hát kezdjük el. Így most várjuk ennek a javító hatását. Gergő azóta is mondta már, hogy fáj a hasa, de hogy ez alatt éppen mikor mit ért nem tudom. Megeszik egy csokit iszik rá üdítőt és mondja, vagy reggel amikor fel kell mondja. Vagyis nem tudom kizárni, hogy az éhségre mondja-e vagy másra. Nem tudom milyen fájást érez ilyenkor mert csak mondja és már megy is a dolgára és mintha nem is lenne semmi baja. A Dimáknál is voltunk a héten aki azt mondta ha úgy látom javult akkor a fújásos gyógyszerét csak akkor használjuk ha szükségét látjuk. Így azt mostmár vagy 3 hete nem használjuk. Egyel kevesebb gond. Mikor mondtam a doktorúrnak, hogy az idei télen még nem fulladt be lekopogta az asztalon. Reméljük ez így is marad és akkor az asztmára azt mondhatjuk, hogy javuló tendenciát mutat. Az óvodába is rendesen járunk, még nem volt komoly hiányzása mint anno az bölcsiben. Mostanában ami ismét előjött Gergőnél a szája körüli kiütések. Ha ilyennel találkozom mindig megnézem mit ettek az oviban. A héten sok olyan dolog volt ami ilyesmit okozhatott és mondta is valamelyik nap Gergő, hogy bogyót ettek, vagyis gabonapehely volt. Tudom, hogy abban is van mogyoróféle, ezmiatt inkább itthon sütök kekszeket.  Mai napon muffint sütöttünk Gergővel, még melegen megevett belőle kettőt azóta pedig a nap folyamán hármat. Eddig nem igazán sütöttem mert nem ette, de az egyik mesében látta és megtalálta a muffin papír formákat a konyhaszekrényben. Ezen felbuzdulva ma sütöttünk. A héten a papírokkal úgy játszott, hogy a szoba közepén formára rendezte azokat. Sajnos képet nem tudok feltenni valamiért de majd belinkelem valamikor. A gépem sem tökéletes már, lehet, hogy emiatt sem tudok képet feltenni, illetve memória hiánya is van szerintem. Sokszor ha rájön valami csinál olyanokat, hogy másodperceket várakoztat sima szöveg gépelésekkor, mint most is így abbahagyom mert nem megyek az írással semmire.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése