Ugyan nem erről akartam írni, hogy Gergő beteg, hanem arról, hogy nővérem itthon volt hétvégén. Gergőnek és nekünk is hozott sok szép dolgot. Én már akkor szombat estétől éreztem, hogy megfáztam, ez vasárnapra és hétfőre tetőzött majd szerdára enyhült. Szombat, vasárnap és hétfő este alig aludtam magam miatt majd mikor már jobban lettem volna kezdődött Gergőnél így kedd estétől amikoris belázasodott Gergő az éjszaka onnantól miatta nem aludtam. (Ne értse félre senki, nem zavar az éjszakai nem alvás mert egyébként is rossz alvó vagyok így már hozzászoktam). Szerda éjjel is volt láza, így két óra hosszát az ágya mellett ülve borogattam. Ma azaz csütörtökön már most negyed kilenckor elaludt miután ismételten kapott lázcsillapítót. Nem vittem el az orvoshoz mivel biztos csak lázcsillapítást mondana. Ha nem javulna majd elviszem de szerintem mostmár lassan jobbra kell, hogy forduljon az én megfázásomat alapul véve. Ma vettem hársfateát ami izzadást idézhet elő így remélem Gergő az éjszaka majd kiizzadja végre ezt a nyavaját, amit nem tudom, hogy honnan is kapott el, mert az oviban is sokan hiányoznak a csoportjából. Mivel én nem tudtam Gergővel itthon maradni és Csabi is ügyeletes volt tegnap és ma ezért Edittel, Zsóka keresztlányunk anyukájával beszéltem meg, hogy ha tudna vigyázni Gergőre annak nagyon örülnék. Szerencsémre elvállalta Gergőt. Persze én nem ingyen kértem, hisz nincs neki munkája és munkanélküliként otthon van, vagyis szerencse a szerencsétlenségben, hogy Ő ráér viszont a pénzre is szüksége lehet szerintem. Mivel a Móni bébiszitterünk már egyáltalán nem vállalja el Gergőt ezért nagyon nagy segítség volt nekem, hogy Edit azonnal elvállalta, úgy, hogy én szerda reggel fél hétkor hívtam, hogy fél nyolcra elvihetem-e Hozzá Gergőt. Gyerekeket cseréltünk fél nyolckor mert Zsókát így én vittem el autóval a saját ovijába a Bajcsy utcára. Tegnap csak vinnem kellett Zsókát hozni az anyja elhozta az oviból amíg Edit párja vigyázott Gergőre. Azonban ma menni is én mentem Zsókáért mert Edit párja túlórázott. Sajnáltam egy kicsit Zsókát mert máskor fél négykor el szokott jönni az oviból, most viszont fél ötkor mentem érte. Még jó, hogy megnéztem a telefonomat mielőtt mentem volna Gergőért munka után, ugyanis csak ekkor vettem észre, hogy Edit keresett napközben a telefonomon. Visszahívtam és akkor mondta, hogy én menjek el Zsókáért mert nem tudta elhozni. Editnél jó helyen volt Gergő. Holnap Csabi itthon tud maradni Gergővel. Nagyon remélem, hogy már nem lesz lázas. Bár Csabi is tudja hogyan kell csillapítania, de valahogy mégis jobb szeretem, ha egy anya van egy gyerekkel. Itt most nem mint én anya gondolok magamra, hanem mint egy anya akinek már van gyereke, mint a Móni bébiszitter vagy mint Edit. Az anyákban van valami gondoskodás féle ami ha nem is értünk a gyerekekhez akkor is beindít valamit ami értővé tesz. Nehéz ezt megfogalmazni de aki érti azt tudja miről beszélek. Most néztem Gergőnek nincs láza viszont izzad. Ez jó jel.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Jobbulást kívánunk mi is nektek! Én is hallottam, hogy hétfőn tízen voltak a Mókus csoportban. Szerintem ez valami óvodai járvány lehet, biztos nem véletlen ez a sok hiányzó.
VálaszTörlésÉn is hársfateát adok a lányoknak megfázásra. Elmondom a trükköt: este leforrázom, reggelig állni hagyom. Akkor jó a hársfatea, ha a filterből nyúlós anyag folyik ki. Amikor már langyos vagy hideg, beleteszek még egy csipkebogyó teafiltert is, abban C-vitamin van. Ráadásul az íze is jobb lesz tőle. Aztán másnap ezt isszák, akár édesítés nélkül is elfogadják. (Nem én találtam ki, mástól hallottam, de nagyon bevált. Izzasztó, köptető, és immunerősítő is egyszerre!)
Üdv: Szilvi és a lányok