2013. márc. 3.

Hülye hajvágó

Tudom, hogy rég nem írtam, pedig lenne miről, de most sem fogok sokat.
A legnagyobb problémám most az, hogy Gergőnek felsértettem a fülét a hajvágógépünkkel. Annyira bántott a dolog. Semmi baja nem lett csak a füle ahol találkozik a fejével, abban a görbületben egy picikét a bőrét is felszedte az a rossz hajvágó. Felsírt és nem értettem először mi is a baj csak mikor mondta, hogy anya elvágtad a fülem. Nagyon megijedtem. Csak egy kicsit vérzett, majd bár nem kellett mert nem lett akkora a seb de leragasztottuk mert Gergő így szerette volna. Pont tegnap, ahogy ez este történt, akkor délelőtt vettem ragtapaszt. Annak idején azért vettük ezt a hajvágót mert az eladó azt mondta meg lehet élezni. Ennek ellenére sehol senki nem tudja megélezni. Már egy éve, hogy szenvedek vele mert többször át kell mennem egy helyen, hogy levigye a hajat. Most pedig azonnal ki fogom dobni pedig nem volt olcsó mert direkt nem az eldobós kategóriából válogattunk annak idején mikor vettük. Nagyon megbántam már egy évvel ezelőtt mikor számomra is körvonalazódott, hogy ezt nem fogja nekem megélezni senki. Jön a jó idő így mostmár sűrűbben kell majd Gergő haját is vágni, így most erre is be kell majd ruházni. Majd most szétnézek ki mit is ajánl mert nem szeretnék mégegyszer így járni. Én aki a legkevésbbé szeretnék bármilyen fájdalmat okozni a fiamnak és inkább megóvnám az ilyenektől én okozok neki fájdalmat. Nem ennyire borzalmas mint ahogyan én leírtam, vagy ahogyan én éreztem/érzem magam emiatt, hiszen mint írtam még leragasztani sem  kellett volna, bár tök aranyos ahogyan kinéz azzal a ragasztóval a füle fölött. Még a boltban is elújságolta az esetet ma az eladóknak.
Szerdán megyünk Gyulára ismét a gasztrós doktornénihez aki majd most gyümölcscukor terhelést fog nézni így korán kell indulnunk mert fél nyolcra ott kell lennünk. Éhgyomorral kell mennünk amit elég nehezen fog viselni Gergő, és remélem nem fog hányni ezmiatt az autóban. Ennek eredményéről majd akkor írok.
Az oviban semmi különös. Talán mostmár elmondható, hogy jön a jó idő és reméljük mostmár kint is lehetnek majd a gyerekek az udvaron. Itthon már nagyon vágyakozik ki. Bár még csak 10 fok körül van de tegnap is és ma is kint játszott az udvaron délelőtt és délután is. Alig lehetett behívni. Már Ő is nagyon várja a jó időt, mint mindenki más.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése