2013. ápr. 1.

Holnap vége a tavaszi szünetnek (ami inkább téliesnek sikeredett)

Nővéremnek egy kép

Aki összefirkálja az takarítsa is le.
Az apjával töltött nap után vettem észre én. Az apja egész nap nem vette észre, hogy ilyet művelt a fia napközben.

Húsvéti süti sütögetés, segítséggel


Holnap Gergőnek vége a tavaszi szünetnek. Ő már menni fog a magánbölcsibe egy napot. Úgy volt, hogy Zsókáékhoz megy és Editéknél lesz, de ma reggel telefonált Edit, hogy Zsóka hányt. Egyből próbáltam utol érni Mártit, hogy vihetem-e hozzájuk. Miután visszaírt sms-ben Gergőnek is mondtam, hogy holnap a magánbölcsibe megy. Azt az örömet látni kellett volna. Nagyon szereti. Az apja egyből mondta neki, hogy azért ne örüljön ennyire mert csak egy napot megy oda mert utána kezdődik az ovi. Ott pedig már biztosan nagyon várják, hiszen ezzel a tavaszi szünettel együtt már vagy két-két és fél hete nem volt. 
A gasztroenterológián május 2-ára kaptunk újabb időpontot, miután csütörtökön nem sikerült elmennünk a betegség miatt. Gergőt az apja pénteken vitte vissza a Gabi doktornőhöz, aki kiadta az igazolást. Először úgy volt, hogy Editnek azt mondtam Zsóka hányása ellenére odaviszem Gergőt mert nekem nincs más ahova vinni tudnám, de miután Mártit sikerült utolérnem inkább nem vinném Zsókához nehogy Gergővel megint itthon kelljen maradni, mikor épp örültünk, hogy végre életében először volt Gergőnek egy olyan betegsége ami nem járt hányással. Nem szeretném ha elkapna valamit. Annak meg csak örülök, hogy Gergőtől nem kapott el Zsóka semmit amikor megfázva vittem hozzájuk. Zsókának egyébként erős kis szervezete van, nem igen szokott beteg lenni. 
Ezt a képet Edit küldte nekem, az ott töltött napok egyikén készítette Gergőről :-)

1 megjegyzés:

  1. Utólag is Boldog Szülinapot Gergőnek! El sem hiszem, hogy ilyen nagyok már!

    VálaszTörlés