2013. máj. 14.

Csak ami úgy eszembe jutott...

A hétvégén nálunk volt Zsóka. Még május 1-jén ígértem meg Neki, hogy kihozom majd. Végül most hétvégén ahogy szoktam szombaton dél után mentem érte és vasárnap ebéd után már vittem is haza. Szerintem Gergőnek is és Zsókának is elég szokott ennyi lenni. Na meg persze nekem is. Néha szétszedik a lakást, de most kifejezetten ügyesek voltak együtt. Megkérdezték kiboríthatják-e a játékos dobozt és megígérték, hogy össze is fogják pakolni. Tényleg így volt. Majd az összepakolás után szombaton mivel még jó idő volt kimentek az udvarra focizni. Majd a szalonnasütő helyen játszottak igencsak csendben. Mikor bejöttek hát lám két kis koszos arcocska, négy kormos lábacska és négy fekete kezecske jött be a lakásba. Azonnali mosakodást követően ellátogattunk Zolikához, hátha tudnak együtt játszani, de Zolika egy szülinapi buliban volt így nem jött össze az együtt játszás. Szombaton vacsorára a már majdnem szokásost kérte Zsóka: milánói tésztát. Ilyenkor mindig azt főzöm amit ő szeretne, mert Gergőnek édesmindegy mit eszik. Pontosabban bármit megenne ha szabadna. Egyenlőre én is csak tanulom és járom az egészségesnek mondott boltokat. Van olyan fruktózmentes cukorhelyettesítő melynek kilója 3000, de van olyan is mely 5000 Ft/kg. Tegnap voltunk Gergővel a Dimák dokinál, neki is megmutattuk a gasztroenterológusnál kapott papírt. Azt mondta jól csinálom, hogy úgy gondolom, hogy a napi étkezés során a fruktóz mennyisége megvan a főzelékekben, levesekben, amit eszik Gergő az oviban, és, hogy direktben vonjuk csak meg a fruktózt vagyis, hogy nem adjuk a gyümölcsöt és zöldségeket, de a napi étkezés során ami bejut a szervezetébe a fruktózból annyi meg kell. Mivel nem teljesen vonták meg Gergőtől ezeket mert napi 1500 g fruktózt ehet. Mostmár csak a dietetikussal kellene megbeszélnem egy időpontot, mert azért jó lenne tőle is hallani egy-két tanácsot. Ma Gergővel bent voltunk a postával szembeni bioboltban. Végül sikerült vennünk 1 csomag gumicukrot amiben nincs fruktóz, az ára azonban 680 Ft. Kétszer annyiba kerül mint a normális. De meg kell szokja Gergő, hogy nem ehet azt amit csak szeretne és ha eddig mondjuk havonta kapott egy csomag gumicukrot most ebből a fajtából majd kap kéthavonta. Egy tábla csoki pl. 1100 Ft. Remélem hamar kinövi ezt a betegségét Gergő. Főleg, hogy az egészségügyi szigorítások miatt nem számíthatunk semmiféle magasabb családi pótlékra, mert még attól is elveszik aki betegebb mint Gergő. Ezt tegnap a Dimák doki rendelője előtt hallottam ahogyan az anyukák a rendelőből kijőve ott beszélgették egymásközt. Bár én mindig is azt mondtam, hogy hiába hagyunk ott sok pénzt a gyógyszertárakban azért örülök annak, hogy annyira azért nem beteg Gergő, hogy jogosultnak találják az ilyesfajta támogatásra. Kapja az a gyerek ezeket a támogatásokat amelyik tényleg betegebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése