2013. jún. 10.

Gergő duma

Gergő jól van, ma már az oviból borzsolást is hozott haza. Mármint Ő így mondja a horzsolást. Csodálatos tanítgatni és mondani ilyenkor Neki, hogy nem borzsolás az hanem horzsolás. Jól elmondja többször majd ha legközelebb újból lesz szintén borzsolása lesz. De ilyen szó a varázslás, azt is b-vel mondja vagyis barázslás.
Hihetetlen mennyiségű szó ismerete van Gergőnek, tudom hogy elfogult vagyok, de Gergő mindenkivel leáll beszélgetni, és érdeklődő. Tök idegenektől sem fél, az ismerősökkel meg egyenesen mindent kidumál. Ma a postán is hangos beszélgetések folytak az újságárussal, még én a leveleket adtam fel. A biztonsági őr bácsitól Gergő kapott néhány leselejtezett újságot melyek teli vannak mezőgazdasági gépekkel (tudják, hogy szereti ezeket az újságokat mert rendszerint megnézi de ezidáig én nem vettem Neki pedig már gondolkodtam rajta). Így most pár napig én magam is tanulom melyik gép melyik mert Gergő folyamatosan kérdezi, így tisztában kell lennem nekem is a neveikkel. Múltkor valamiféle bálázót látott az úton, majd este itthon ő aratott én mentem utána és báláztam, itthon a szoba közepén. 
Más:
Ma már saját spenótból készítettem salátát. Ezt vártam már nagyon rég, hamarosan főzelék is lesz belőle. A meggyünk is érik, amiből most szörp lesz, mert még mindig van a fagyasztóban a tavalyiból mert nem esszük. Eprünk is viszonylag sok lett, illetve érik a málna is. Persze mindezt Gergő nem eheti, rossz is mikor leszedem az epret és azonnal meg is ehetem, holott szívesen adnék belőle Gergőnek is. Mióta nem eszik gyümölcsöt talán mintha nem mondaná annyiszor, hogy fáj a hasa. Ma vettem Neki xilitet. 1 kg ebből a nyírfacukorból volt 2550 Ft. Csak arra vettem, hogyha teát csinálunk Neki akkor ez kerüljön bele illetve süteménybe itthon amibe nem kell sok. Próbáltunk napraforgó olaj helyett disznózsírral főzni de teljesen más az ételek íze és nem ízlett egyikünknek sem, mármint Gergőnek lehet, hogy mindegy de mivel mi is ezt esszük a sültkrumpli pl. egyáltalán nem volt jó. Így maradunk az olajnál. Nem fektetek túl nagy energiát a fruktóz kerülésébe. Ha nem fáj Gergő hasa az javulást jelent, így ezek szerint így hogy elkerüljük a gyümölcsöket és a zöldségek egy részét talán jobb lett. Majd ősszel-télen leszek kíváncsi rá. Most multivitamint fogok Gergőnek keresni amiben nincs fruktóz az orvosunk ajánlásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése