2013. dec. 20.

Büszke vagyok Gergőre

Büszke vagyok Gergőre amiért lázas betegen is azt mondta a héten kedden este, hogy ő nem akarja cserbenhagyni a csoporttársait az oviban ezért végül szerdán este fél ötre mentünk a karácsonyi előadásra. Sajnáltam szegénykémet amiért betegen is hurcibáltuk de végigcsinálta és a műsor végén hazafelé menetben azt mondta, hogy anya jó volt hogy nem hagytam cserben őket. Az előadás során végig ásítozott és nagyon látszott rajta, hogy nem aludt semmit. Napközben sem és előtte éjszaka sem mert a köhögés miatt nem tudott aludni. Reggel miután a köhögés miatt hányt is úgy nem vihettem oviba. Nagyon rosszkor betegedett meg. Nem elég hogy a munkahelyemen örült iram van a karácsony miatt de Csabi is ügyeletes a cégénél 10 év óta először most esik rá a sor hogy karácsonykor és szilveszterkor is illetve január elején is ő lesz ügyeletben. Ez sajnos gyerekfelvigyázási problémákat okoz. Most egy részét sikerült megoldani a Mama segítségével. Először jutottunk oda, hogy nem volt más így szerda reggel hatkor csörögtem fel Mamát, hogy nem-e tudna segíteni. Így történt az, hogy szerda-csütörtök-péntek a Mamával volt Gergő. Szerdán reggel bevittem magammal Gergőt a munkahelyemre ahova Mama fél 9-re ért oda. A fél 10-es busszal jöttek ki Gádorosra. Majd délután, hogy a fél 5-ös ünnepségre tudjunk menni a hármas busszal visszamentek Orosházára ahol eljöttek hozzám. Csütörtökön ismét bevittem Gergőt Oh-ra mert azért még a hétvége és az ünnepek előtt úgy gondoltam lássa a doktornő is, főleg, hogy láza is volt. Napközben csak hőemelkedése de esténkéntre két este volt láza egy kicsit, de a lázcsillapító egész éjszakára hatott nála. Szóval csüt. reggel 7-re az oh-i vasútállomáson vártuk Mamát a mezőhegyesi vonatról leszállni. Elvittem Mamát és Gergőt az orvosi rendelőbe ahol ilyen korán már ott szokott lenni az asszisztens. Én elmentem dolgozni majd Gergőék ismét a fél 10-es busszal jöttek Gádorosra haza. Hogy Mama elérje a fél 5-ös vonatát ismét mentek a 3-as busszal Oh-ra, azonban telefonált a Mama, hogy nem jönnek el most a munkahelyemre mert őt is behívták a munkahelyére ezért arra veszik az irányt és majd megyek ha végeztem. 5 után igyekeztem minél előbb eljutni hozzájuk. Gergő ezen a napon már jobban volt. Végül jött a péntek amikor ismét úgy tudtuk megoldani, hogy én bevittem Gergőt a munkahelyemre reggel ahova ismét fél 9-re odaért Mama. Gyorsan összeszedelődszködtek és már ott sem voltak, jöttek ismét Gádorosra. Gergő az első két napon nem aludt ma viszont két órát is aludt napközben. Ma már jól is evett. Délután megint jöttek a 3-assal azonban most jöttek is hozzám a munkahelyemre. Mama gondolom ment a fél 5-ös vonatához Gergő pedig még egy órán át dolgozott velem. Miután beverte a száját, és az arcát úgy összetintázta lila színű bélyegzőfestékkel mintha bevertek volna a szeme alá (nem jön le ez a festék semmivel csak domestossal amit az arcára nem fogok használni, így majd valamikor lekopik) ráparancsoltam, hogy itt ilyet nem szabad és legyen nekem csendben mert ez egy munkahely és itt ilyesmit nem szabad, itt viselkedni kell. Úgy tűnt megértette mert ezek után nagyon csendben leült és nyikkanni sem mert. Sajnos az állandó ügyfélforgalomba nem való egy ilyen gyerek aki örökmozgó és egyfolytában szövegelő, ráadásul itt még unatkozik is. Az állandó feszültséget ami azért ül a nyakamon mert a gyerekre való felügyelet biztosítása folyamatos gondot okoz este jött egy újabb rossz hír miszerint a január 2-a 3-a nem lesz jó az akkori felvigyázónak és még azt sem tudom hol lesz 31-én ez így a karácsonyi hajtásban mínusz 3 kg-ot okozott. Ami ugyan nem baj de most sok és elég a teher és még a pszichológusi gondok is ilyenkor jönnek. Nem tudom hogy az a rengeteg szülő az óvodában miként oldja meg a felügyeletet mert nem lesz ügyelet az oviban mert 5 gyerek miatt akik kérték azért nem nyitják ki az ovit. Megyek is aludni mert a fáradság okozta könnyeimen keresztül nem tudok már írni. Már csak két munkanap és karácsony, hátha lesz egy kis pihi utána. 

1 megjegyzés:

  1. Hű, nagyon rég volt már időm blogot írni meg olvasni, most jól meglepődtem. Panna is mondja néha, hogy Gergő rosszalkodott, miatta nem volt meseolvasás, meg szomorú arcot kapott, de én sem értettem, hogy ez hogyan lehet. Jó, hogy tudtál beszélni a pszichológussal, és remélem, lesz megoldás is.
    Nem tudom, ez neked magyarázat-e, de nálunk épp fordított a helyzet. Panna az oviban a mintagyerek, szófogadó, fegyelmezett, stb. Otthon viszont nem fogad szót, sokat hisztizik. Talán az én helyzetem kívülről szemlélve könnyebb, hisz nem kell az óvónők és mások panaszait hallgatnom. Viszont otthon rengeteget küzdök Pannával. Például az esti lefekvés (konkrétan az ágyba való lefekvés, mikor már megvacsorázott, megfürdött, minden megvolt) akár 2 óráig tartó küzdelem is lehet, és ez nagyon kimerítő, elkeserítő. És közben tudom, hogy aranyos, kedves, okos lány, és persze nagyon szeretem. Épp fordított a helyzetünk, de számomra az a tanulság, hogy minden gyereknek ki kell engednie valahol a gőzt, mindenkiből kitör valahogy a fáradtság...
    Szép ünnepeket nektek!

    VálaszTörlés