2010. márc. 16.

Sikeres bölcsödei látogatás

Ma voltunk a bölcsödében. Benéztünk és néhány kérdésre választ is kaptunk. Azt mondták minden nap 9-11-ig játszóház van, azonban csak jó időben, vagyis május június környékén indul. Így a játszóházat kihagyva az óvodavezető-helyettes elmondta amikre kíváncsi voltam.
A csoport létszám 10 fő szokott lenni, de mivel a környéken már csak ez az egy bölcsöde van ezért a létszám 15 fő. 6-17-ig vannak nyitva, reggeli 8-kor van, ebéd fél 12-kor, uzsi fél 3-3 körül. Az alvás 12-től uzsiig. Reggelire kenyér van, vagy zsemle, vagy kifli felvágottal vagy sajttal és hasonlókkal. Ezeket vagy felkatonázzák a Kicsiknek vagy, aki tudja az már saját maga harapja. Ebédre főzelék van és egy héten egyszer vagy kétszer van leves, az ebédet úgy eszik, hogy az Ő kezükben is van egy kanál, de főként a gondozó eteti Őket. A Gergő korúak már nem rácsos ágyban alszanak és csak napi egyszer van alvás. Csak az egy évesnél fiatalabbak alhatnak napi kétszer és azok is csak akkor ha korán vitték be a bölcsibe reggel. (Jelenleg a legfiatalabb 5-6 hónapos). A bilire szoktatást a bölcsödei gondozók is tanítják, de amíg nem szobatiszták addig vinni kell a pelust, popsitörlőt, popsikrémet, későbbiekben wc-papírt. Vinni kell még papírzsepkendőt, váltóruhát, váltócipőt. A fizetendő összeg az napi 350 Ft + havi 500 Ft csoportpénz. Egyébként kérdeztem, hogy mikortól kell szobatisztának lennie egy gyermeknek. Az óvodavezető-helyettes (középkorú hölgy) elmondta, hogy amikor még ő tanulta a gyermeknevelést akkor az volt a szabály, hogy onnantól lehet tanítani a bilire amikortól stabilan tud ülni. Ez ugye azért volt még akkor mert mihamarabb le akarták szoktatni a szülők a pelusról a csöppségeket, hogy ne kelljen mosni a textilpelenkát. Szerinte ezek az eldobható pelenkák nagyon kényelmessé teszik az anyukák életét, így kitolódott a szobatisztaságra szoktatás, most az az elvárás, hogy mire óvodás lesz a gyermek addigra legyen szobatiszta. Vagyis én úgy döntöttem csak elő fogjuk venni azt a bilit. Van még mit tanulnia Gergőnek ahhoz, hogy a bölcsödébe jutása szökkenőmentes legyen. Egyenlőre Ő nem egyedül reggelizik hanem én adom a szájába (hogy haladjunk is valamerre), bár már gyakorolunk. A reggeli időpontja most is megfelelő helyen van, azonban az ebédet fél órával előbbre kell hoznunk, illetve az uzsit is 1-másfél órával. Majd ha egyszer fog aludni egy nap Gergő, könnyebb lesz beigazítani az uzsonnát fél 3-3-ra, hisz akkor fog ébredni és utána már ehet is, egyébként a táplálkozási tanácsadáson is így mondta a doktornő, hogy a délutáni alvás után jöhet az uzsonna majd a friss levegőn a játék. A nyári szünet július utolsó két hetében van, általában. Már most azon gondolkodunk Csabival hogyan fogunk akkor szabadságot kivenni, pedig ez még nem is ezen a nyáron lesz, hanem csak a következőtől.
Gergő az elmúlt héten már 1-2 x felállt úgy hogy nem kellett kapaszkodnia semmiben. Ma már ezt többször megismételte és mindannyiszor ujjongva tapsoltam, hogy mennyire ügyes. Ma azonban ami még nagyon tetszett, hogy mikor én a számítógép előtt ültem, Ő idehozta nekem azt amit kértem Tőle. Vagyis az ágyon volt a zoknim és az egyik párját először csak úgy fogta és ideadta, majd kértem Tőle, hogy akkor a másikat is hozza ide, és nagyon úgy tűnt érti mert odament fogta és megkaptam a zoknim másik párját is. Természetesen ezért is sok- sok puszit érdemelt. Sokszor már sikerül Neki úgy felvenni a földről játékot, hogy nem esik a fenekére, hanem guggolásban marad és abból feláll.
Pénteken egyébként nem jutottunk be a Kerekítőre, mert amikor megálltam a parkolóban Gergőből az összes reggeli visszafordult. Így ki sem szálltunk csak én annyira, hogy beültem mellé hátra és körbetakarítottam, hogy amíg hazaérünk ne üljön a visszajött kajában. Szóval autókáztunk egyet Orosházára be aztán vissza. Azóta sincs semmi baja és apával arra gondoltunk, hogy azért lehetett ez mert már reggeli közben fel-alá rohangált a szobában és utána is eléggé jól felrázhatta a gyomrát a sok játékkal, így mire beértünk autóval Orosházára igazán fel volt kavarodva a picike gyomrocskája. Unokanővérem mondta nem-e az a baj, hogy most már hátul ül az autóban, de nem hinném, mert már többször utazott hátul mióta meg van az autósülés, de ezt azért mindenesetre figyelni fogom.
A bölcsi után bementünk a munkahelyemre csak úgy mert már régen voltunk. Majd onnan nyakunkba vettük a várost és szétnéztünk gyermekheverők után. A 3. bútorboltnál már nem vettem ki az autóból Gergőt mert láttam, hogy álmosodik, végül a 4. 5. boltnál már végig aludt. Még jó, hogy az ilyen bútorboltoknak van saját parkolójuk. Egyébként a 3. boltban találtam meg azt ami nekem is tetszik és szerintem jó árban is van. Akció nélkül olcsóbb mint ugyanaz egy másik boltban ami akciósan magasabb árú volt. Bár ugyanez a második boltban 12 ezerrel került többe. Nem is értem ezeket az árkülönbségeket hogy lehetséges, hogy teljesen ugyanazt ekkora eltéréssel árulják és egy városon belül kb. a legdrágább és a legolcsóbb közt van 500 m.
Mostanában sokat játszunk olyat Gergővel, hogy a kis autóját tologatjuk egymásközt és közben berreg, mármint Gergő. Ja és amit még tud pedig nem is tanítottuk Neki, hogy amikor tüsszent a kezét a szája elé teszi. Igaz néha már csak az utolsónál, de azért próbálkozik. Gergő is többet tüsszent egyszerre egymásután akár az anyja.

Ma először emelte a füléhez az egyik telefonját, pedig már mutogattam Neki régebb óta, azonban valószínű mostanra gondolta úgy, hogy meg is mutatja nekem tudományát, amit sikerült is lefotóznom mert többször megismételte.

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok! Gergő már megint sokat tanult, nagyon ügyes! Én a biliről azt olvastam, hogy sokáig tart, de minél korábban kezdjük el, annál hamarabb végzünk vele. :)
    Úszás valamikor? Apa szombatig nincs itthon, bármelyik délelőtt jó lenne.
    Pussz

    VálaszTörlés
  2. A bilit már mi is elvettük, de mindig lekésünk a "dolgok"-ról... :-p
    Nem korai még a heverő???

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ügyes már Gergő, csak ámulunk és bámulunk. Jövőre pedig bölcsis lesz? Mi is így valahogy vettünk Boginak heverőt és szerencsére sosem esett le róla. Szerintem Gergőnél is be fog válni.
    Puszi

    VálaszTörlés