2010. márc. 2.

Linduséknál, Mamánál

A mai napon délután a kis Lindusnál jártunk, aki Gergőnél 3 hónappal idősebb. Délután miután felébredt Gergő háromkor, felöltöztünk és elsétáltunk hozzájuk. Két óra hosszát töltöttünk ott. Nagyon élvezték egymás társaságát. Fél 4-re értünk oda így a 4 órási uzsi pont beleesett. Vittem magammal egy banánt és egy kis puffasztott almapelyhet, de mivel a kislány pukit evett ezért Gergőnek is az kellett, azért a kislány is evett az almapehelyből. Bár Gergő által több puki fogyott mint Lindus által almapehely. Lindus puszilgatta Gergőt, vagy volt mikor a kislány elindult Gergő belekapaszkodott és mivel Lindus már gyorsabban jár ezért Gergő szinte csak úgy futott utánna mert elengedni nem tudta. Aranyosak voltak. Gergő egyre inkább tud egyedül inni úgy hogy a hátára fektetem, pl. ma este a tápszerét is már egyedül fogdosgatta, mert azért még nem teljesen akarta egyedül, mivel nagyon elfáradt a délután folyamán a kaja végére el is aludt, így a cumit nehéz volt már Neki tartani. Már hat órától nagyon nyűgössé vált, láttuk rajta, hogy nagyon fáradt volt. Valószínű a járás által megnövekedett mozgástól alszik többet és eszik is többet. Vasárnap anyukámnál a Mamánál voltunk. Gergő ott is annyit evett, hogy azt hittem nem is fog vacsorázni. Evett paradicsomos rizses húsgombócot, majd mikor én ettem Ő még kapott paradicsomszószba mártogatott kenyeret. Kaja után sétáltunk egyet azonban a séta vége felé sikerült Neki csak elaludnia, így tovább folytattuk, hogy tudjon aludni. Húsz perc alvás után azonban mondtam, hogy mostmár menjünk vissza majd alszik az autóban hazafelé. Mivel anyukám csinált egy kis fánkot aminek kelnie kellett addig azt hittem majd játszunk Gergővel, azonban Ő nem így gondolta. Lent volt a padlón az ágy mellett és mellette volt anyukám kutyusa akivel egész délelőtt jól elvolt Gergő, amikoris egyszercsak mint aki nagyon megijedt felsírt. Először azt hittem valamit csinált a kutya, esetleg a farkával megcsapta, de nem. Egyszerűen csak megijedt tőle. Ez szerintünk, Csabi és én szerintem, azért volt mert még fáradt volt Gergő mert nem pihente ki magát. Fogtam Gergőt és átmentünk a másik szobába, hogy majd elaltatom. Azonban mire sikerült volna elaludnia a kutya bejött a szobába és Gergő ismét felsikítva ordítani kezdett és most a kezemben volt Gergőnk nem lent a földön. Ezután ismét próbáltam elaltatni, de nem sikerült. Miután apa bejött a szobába Gergő már a szemeit sem csukta le. Addig is csak a mellkasomon feküdt szép csendben mint aki csak ennyit szeretett volna és nem is szeretett volna aludni, csak ott akart rajtam, velem együtt lenni egy kicsit. Egyébként az ágyon ültem kényelmesen a hátamat kipárnázva és úgy próbáltam elaltatni. Mostanában már itthon is megengedi, hogy ne álljak, hanem leülök az ágyra és úgy ringatom álomba. Miután nem aludt, így kimentünk a szobából, hogy megnézzük a kutyust, akivel Gergő ismét haverságot kötött és nem is érdekelte, hogy előtte fél órája még megijedt tőle kétszer is, ami biztos, hogy a fáradságtól lehetett mert miután pihengetett már ismét minden rendben volt köztük. Időközben a fánk is megkelt és uzsira Gergő egy reszelt alma társaságában két öklömnyi fánkot vágott be. Uzsi után elindultunk haza és csak félúton aludt el a Kincsünk, így fél órás alvással délután 5-re haza is értünk. Vacsira bevágta a normál tápszeradagját pedig azt hittem nem fogja.
Mamától hazaérve az ébredés utáni első pillanat, még kicsit szétcsúszva.
Hétfőn délelőtt baba-mama klubboltunk, amit ismét nagyon élvezett Gergő. A terem két végében található két tükör közt sétálgatott egy párat, így itt is elfáradt. Sajnos két hét múlva nem lesz mert akkorra esik március 15-e, azonban rá két hétre egy mentőst fognak hívni, aki majd mutat nekünk néhány hasznos dolgot.
A Lindusos találkozóról majd később lesz csak képem mert én most nem csináltam és majd ha megküldik a fotót csak akkor fogom tudni feltenni ide.
Viszont a kis cipőről készítettem egyet:

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Már értem a képaláírást! :)
    A hulala, egy növényi alapú, cukrászati hab, és az a jó, hogy nem lehet elrontani, mert ha rendes állati eredetű habtejszínt veszel, és azt vered fel mixerrel, ha nem sokáig vered, akkor vaj lesz belőle, és nekem az mindig összeesett a díszítésnél. A CBA-ban kapható, de tesco, és reál is forgalmazza. A cba-s ár a legtűrhetőbb, egyébként nem drágább mint a habtajszín. Ja kartondobozos, mint a tej, és 200 és 500 ml van, legalább is én még csak ezt láttam. Ezt használják a cukrászok is, legalább is, mikor először kóstoltam, a cukrászos sarokház, meg a franciakrémes íze ugrott be. Tényleg nagyon jó, mert nem kell hozzá habszifon, és még kézi habverővel is nagyon hamar fel lehet verni, annyi, hogy kell bele 1 csomi habfixáló, mármint a 4 vagy 5 decihez. Szerintem nem lesz semmi gond az ételszínezővel!
    :)
    Üdv:
    Kata

    VálaszTörlés
  2. Ennyit enni! :-)
    A mentős napotok érdekel, próbálj mindent megjegyezni! Jó, hogy nálatok van ilyen, az meg mégjobb, hogy leíros, mit hallottál, mert így legalább én is "klubolok" veled egy kicsit... :-P
    Ja, és köszi a recepteket, csak még nem jutottam el addig, hgoy írjak is vissza...

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok, megvagyunk, csak apa nélkül, és ezért erre jönni már nem marad időm. Pénteken viszont lesz apa, de lehet, hogy összefutunk majd... Kerekíteni nem megyünk, épp akkorra van időpontunk a fodrásznál. Babazenére viszont készülünk 9-én. :)
    Pussz

    VálaszTörlés
  4. Ezek szerint egyre jobban kinyilik Gergo szamara a vilag:)
    Az ilyen megijedesek meg belefernek, foleg faradtan.
    Debi

    VálaszTörlés