Ma ismét voltunk a Kerekítőn ahol most nagyon sokan voltunk, az ikrek pedig megduplázódva ma már 4-en jöttek, 2-2. Az egyik anyukának egy barátnő jött segítségül a másiknál pedig az apuka, aki egyedüliként volt mint felnőtt férfi. Szerintem nehezebb lehet ikrekkel. Nem is tudom, hogy tudnék elmenni egy ilyen babazenére egyedül két gyerekkel, hiszen itt csinálni kell a gyerekekkel a feladatokat és egyszerre kettővel ez nem lehetséges. Nekem nem lenne segítségem aki el tudna jönni, hogy elkísérjen egy ilyen helyre, még ha otthon meg is tanulja az ember egyedül nevelni a két gyerkőcöt egyszerre, akkor is nehezebbnek gondolom így a gyereknevelést. Na jó erről ennyit. Most a foglalkozás után egy gyermekorvost hívtak aki a táplálkozásról tartott előadást. Az előadás kb. fél órás volt és ezt követően aki akart még beszélgethetett a doktornővel. Összesen három anyuka ment oda. Az egyik egy rosszul evő gyermek anyukája volt, a másik egy közepesen evőé, majd pedig én voltam a harmadik és mint kiderült valószínű Gergő a túlságosan jó evőket képviselte ebben a hármasban. Az előadás fő vonala az volt, hogy egy gyermeknek nem kell a változatosság kb. óvodába kerüléséig. Vagyis ha minden nap májas kenyeret szeretne enni egy hónapon keresztül akkor hagyni kell. A gyermekek a megszokott napi rutint kedvelik és ez az evésre is igaz. A változatosságtól megijedhetnek és mivel még nem fejlődött ki náluk teljesen az íz érzék ezért úgyszolván mindegy mit esznek, vagyis ehetik ugyanazt egy hónapon keresztül is. A főzelékekbe sem kell egyszerre mindent belepakolni elég ha egy valamiről szól. A sárgarépa csak sárgarépát tartalmazzon, vagy a sütőtök csak sütőtököt nem kell összekeverni. Az azonban, már csak így utólag jutott eszembe, hogy elfelejtettem megemlíteni, hogy akkor mi van a bébiételekkel, ahol viszont igencsak sok, több összetevőt tartalmaz. Pl. alma-sütőtök püré és itt sorolhatnám. Mondta a doktornő, hogy a savanyú dolgok fájdalmat okoznak a kicsiknek így nyugodtan lehet cukrozni pl. a savanyú meggyet. Ennyi cukor még nem fogja elrontani a fogakat. Volt még szó a kevés ivásról, amire azt mondta a doktornő a gyermek tudja mennyire van szüksége, és hogy Ő a vizet pártolja. Ezután az egyéni beszélgetések során említettem meg Neki, hogy Gergő azonban nem tudja mennyire van szüksége a kajákból. Merthogy ha keveset adok Neki akkor keveset eszik ha sokat akkor sokat eszik. Erre azt tanácsolta, hogy majd nekem kell nagyon odafigyelnem, hogy nehogy el kezdjen majd hízni és nehogy végül kövér gyerekem legyen. Azonban mikor megemlítettem, hogy ha Gergő úgy érzi hogy sokat evett aznap akkor vagy nem vacsorázik, vagy nem kel fel hajnalban enni, vagyis kihagy egy étkezést. Azt válaszolta a doktornő, hogy akkor mégiscsak tudja Gergő mennyire is van szüksége, vagyis működik még nála az az ösztönszerű dolog ami szabályozza, hogy mennyit egyen. A folyadék bevitelre megemlítettem, hogy én levessel próbálom Neki pótolni, melyre azt mondta az nagyon jó ötlet, viszont arra készüljek fel, hogy a bölcsődében nem kapnak levest csak főzeléket, így azt ha Gergő nagyon megszokja akkor majd otthon kell Neki pótolni mondjuk a vacsoránál. Miután beszélgettünk, hogy Gergő mennyire jó evő, azt megemlítette, hogy minden gyermeknél van nem evős korszak. Amit kiválthat egy változás, vagyis ő azt javasolta, hogy majd a bölcsibe kerülésnél figyeljek oda az evésre nagyon. Mert az, egyfajta változás lesz Gergő életében és lehet pont akkor jön el a nem evős korszak. A kaja mennyiségével kapcsolatban azt javasolta, hogy mindenből elég a két deci, két deci főzelék, két deci tej, ha levest is eszik a főzelék előtt akkor kevesebb leves és kevesebb főzelék. A nassolást az étkezések közt egyértelműen tiltani kell és a szülőknek sem szabad, hogy ne a rossz példát tanulja meg a gyermek. Gergő sosem nassol és nem is kell Neki mert már próbáltam. Pl. most is a foglalkozás elején evett egy gyermek valamit amivel megszerette volna Gergőt is etetni, de ő ki sem nyitotta a száját. Vagyis biztos, hogy jól lakott a reggelire általam sütött kis kiflikkel. Két és felet evett meg azokból. Még előző nap este sütöttem, hogy reggelire legyen Neki. Egy nagyon egyszerű recept: 1/2 l tej, 2 dl olaj, 7,5 dkg élesztő, egy evőkanál só, pici cukor és 1 kg liszt. Jól össze kell gyúrni, rövid ideig kelni hagyni. Majd 8 felé szét osztani. A részeket egyesével kerekre ki kell nyújtani majd nyolc cikkelyre vágni. Így 64 db kiflicske lesz. A cikkelyekből háromszögek lesznek és ezeket valamivel megtöltve fel kell tekerni. Én most felvágottat tettem bele és a tetejére köménymagot szórtam, de szerintem bármit bele lehet tenni: kolbász, sajt, és a tetejére is lehet akár sajtot is szórni. Ja és a tetejét be kell tojással kenni. Nagyon finom lett és úgy tűnt Gergőnek is ízlik, az apja meg egyenesen el volt ájulva tőle, hogy én ilyet is tudok és még finom is.
Kb. 10 cm hosszúságúak lettek és így néztek ki. Legalább ezt tudtam sütni nem úgy mint a tortával, ami egyre kevésbé megy minnél többet gyakorlom. A legutóbbi kísérletemről talán csak ennyit.
Most hirtelen ennyi jutott az eszembe erről az előadásról, de ha valamit elfelejtettem majd később lejegyzem. Szeretek az ilyen előadásokra járni és úgy érzem ezekre többet adok, mert ezeket személyesen mondják el nekem és nem az internetről olvasgatom innen-onnan.
Tényleg nagyon jók ezek a foglalkozások!
VálaszTörlésAkkor én se agyalok, hogy mit mivel kéne összekutyulni Máténak..., mert ezek szerint semmi baja nem lesz, ha egy hónapig csak ugyanazt az 1 összetevős kaját adom neki. Így egy fokkal egyszerűbb (lenne, de pl. a krumplipürémet nem eszi meg...).
Próbálom jegyzetelni, nálatok milyen foglalkozású meghívottak vannak, mert lehet, hogy nyáron itt nálunk is indul vmi klub-szerűség. Majd viszem nekik az ötleteket! :-p
Társadalmi munkával szerintem bárki be tud vállalni 1-1 ilyen előadást (bár nem tudom, nálatok mennyi ideig tart 1-1 alkalom).
A kiflijeid pedig nagyon jól néznek ki! Süssél majd kiflitortát! :-D
Szia!
VálaszTörlésNagyon guszta lett a kifli! Ügyi vagy! Majd kipróbálom én is, csak Krisz lazítana egy kicsit! Most nem tudok csinálni semmit, még úgy sem, hogy kint mászik a konyhában, mert mindig a nadrágomba kapaszkodik. Nekem van egy Word doksim, nemrég kaptam, és a piskótasütésről van benne szó. Nagyon sokféle, és sok jó praktika van benne. Ha gondolod átküldöm e-mailban, csak kell a címed!
Üdv:
Kat
Ja és nagyon jól néz ki a blog új arculata! :)))
VálaszTörlésNalunk van egy no, aki harmasikrekkel jon!!! En nem tudom, hogy nem oszult meg meg:)
VálaszTörlésJo lehetett a dokival szemelyesen is beszelni. Ruben pl nem nasizik, de ha nezi a meset, akkor mar megfigyeltem, hogy neha ugy beleesik, hogy automatikusan nyitja a szajat mindenre:) Ez jol jon majd, ha esetleg gyogyszert kell beadni.
Uhh, a kiflik nagyon jol neznek ki! En csak azt sajnalom, hogy itt nem kapok friss elesztot, csak szaritottat:(
Debi