Gergőnek a napokban áttörte a 10. fogacskája az ínyét. Pontosan nem tudom melyik nap mert nem hagyja hogy a szájában motoszkáljak. Múlt héten csütörtökön még biztos nem volt kint mert a doktornőnk a tanácsadáson megszámolta a fogait és nem látott 9-nél többet. Ma azonban próbáltam megnézni Gergő dudorát ami a másik oldalon van átelenben a 9. fogacskával. Azonban nem ott jött a 10. hanem az alsó bal kettes bújt ki. Csak gondolom, hogy szombatról vasárnapra viradóan jöhetett ki mert azon az éjszakán igen hamar odajött kettőnk közé Gergő amit csak akkor szokott ha jön a foga. Már fél 12-kor odabújt közénk, egyéb esetben kettő illetve négy körül szokott jönni. Mostanában pedig nem is jött csak most szombat éjszaka. Ezért gondolom, hogy a fogacskája zavarta meg az álmát. Hál Istennek nem viseli meg Gergőt annyira a fogzás. Az alábbi fogai vannak már kint (szürkével jelölve):

Nem abban a sorrendben jöttek ahogyan azoknak a számok sorrendjében bújniuk kellene, de ez persze nem gond. Ő felcserélte a sorrendet és 4-5-6-ból lett 5-fél6-fél4. Nem biztos hogy érthetően írtam le de én értem. Nagyon sokáig csak 6 foga volt Gergőnek és már alig vártam, hogy jöjjön a többi most pedig már 10 van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése