2010. aug. 5.

Csak úgy Gergőről

Olyan jó látni Gergőn hogy napról napra okosodik. Mostmár szinte mindent megért bármit mondunk Neki. Azt is érti ha rászólunk, hogy ne csináld. Vannak dolgok amikkel azért mégis tovább próbálkozik, de pl. amikor az autóban bent van a babakocsi, ami Mellette fér csak el, és a kerekeire van húzva egy zacskó, hogy ne koszolja össze az autóülést, akkor mikor elkezdi cibálni ezt a zacskót csak hátraszólók Neki és nem bántja. A nyaraláskori utazáskor talán oda is és vissza is csak háromszor kellett rászólni és egyből elengedte. Egyenlőre még nálunk működik a figyelemelterelés. Tegnap volt nálunk egy gázszerelő (M.Anita apukája) mert előtte nap gázszag tolult kifelé a gáztűzhelyből, de megcsinálta és mikor elment, Gergő elkezdett hisztizni, hogy miért nem kísértük ki a kapuig. Ekkor bevittem a szobába és megmutattam Neki, ha kinéz az ablakon akkor ott az autó és látni fogja a bácsit. Jól ki is nézegette Magát és közben mondogatta is, hogy autó, nem teljesen értem hogyan is ejti de valami toto féle hangzik. A lovat is mondja már, nagyon aranyosan kidugja a nyelvét a fogai közé és mondja, hogy lolo. Ma a hivatalban mikor ott voltunk akkor mondta az egyik ott dolgozó, hogy nagyon rövid ez a ló szó biztosan ezért mondja kétszer. Ja és egyre többször beszélget mostmár máshol is nem csak itthon. Ma voltunk a védőnőnél és ott bemutatkozott, mindkét nevét elmondta, és elkezdte felsorolni miket is tud. Ez azért csoda mert a védőnőt nem nagyon szerette eddig. Ezt követően átsétáltunk a doktornő rendelőjébe és ott is mondogatott pár szót, közben megkaptuk a beutalókat a laborba vérvételre majd a gasztroenterológiára is. A védőnőnk azt mondta, hogy egyébként meg szerinte tök jól néz ki Gergő, mármint formára, van húsos combikája, vádlija, pocakja, karja. Vagyis szerinte nincs Vele semmi gond csak most a bevitt kalóriákat a növekedésre fordította, kb. havonta egy cm. A doktornőnk pedig azt mondta ma nekem, hogy itt a faluban nem sok anyuka idegeskedik ennyit mint én ezeken a kilókon, de szerintem a fél év az mostmár sok a nem hízáshoz, sőt fogyáshoz, mert ha csak grammokat de akkor is változnia kellett volna, bár ezt a doktornő is mondta, hogy ezt már nem lehet a sok mozgás javára betudni. Na mindegy, szerintem azért jó ha még a bölcsi előtt kiderülnek a dolgok. Bár látni kellene mennyit tud Gergő mozogni. Mióta megtanult járni szerintem csak akkor ül le mikor az etetőszékben van illetve amikor a babakocsiba kényszerítem. Egyébként meg egyfolytában megy, megy és megy. Szinte sosem ül le játszani azt is állva vagy menetközben teszi. Nagyon szereti a járássegítőjét tologatni illetve bármi mást is, székeket vagy pl. egy műanyag tálcát is képes úgy Maga elé venni hogy tolhassa. Már régóta szokása, hogy esténként fürdés előtt mikor mi az esti híreket nézzük a tévében, hogy Ő meg közben lefoglalja Magát elkezd a szobában körözni. Valami mindig van ami körül körbe-körbe sétálgat vagy már inkább fut és ezt képes 20 percen keresztül is egyfolytában csinálni. Vagy napközben is szokta már mostanában ezt kint a konyhában az étkezőasztal körül. Ma miután benyomott egy fél szacskó pukit elindult a körbe útjára és mondtam, hogy na most lemozogja azt amit percekkel előtte megevett. A doktornőnk nem hiszi el, hogy mennyit mozog. Bár lehet, hogy más sem mert nem látják itthon mit csinál. A dokinál is beleül az asszisztens ölébe és ott játszik, vagy ha boltba megyünk egyszerűbb a babakocsiban ülve bevinni mert így nem vesz le semmit a polcról és még én is nyugodtan tudok vásárolni. Szóval akikkel nap mint nap találkozunk azok nyugodt babának találják mert nem látják mennyit mozog itthon és tényleg nyugodtan képes kivárni a sorát a babakocsiban akár a postán akár a boltokban, lehet, hogy ekkor jól esik Neki pihenni. Ha én ennyit mennék mint Ő már biztos lefogytam volna azt az öt kilót amitől szeretnék megszabadulni. Mint minden este ma is összepakoltuk a játékait. Ezeket is egyesével szokta odahozni és beletenni a dobozba ezzel is növelve a kilómétereket. Aranyos mikor mondom Neki, hogy most a piros kockát hozd, vagy most hozd a kék bálnát és jó látni tudja melyik micsoda. Bár jó a játékait már mind ismeri de egyre többször veszem észre hogy fogékony az új szavakra is. Most a legújabbak a már említett autó, ló és most a kesztyű, de mostmár szinte mindennel bepróbálkozik, doboz, tető, de hiába sorolom mert eszembe sem jutnak a nap folyamán használt szavak. Még amit le szerettem volna írni, hogy a héten már kétszer mondta azt, hogy kaka és ezt követően belenéztem a pelusba és valóban ott volt, hogy tudatos volt-e azt még egyenlőre nem tudom, mert két alkalom az még nem sok. Azonban már előfordul, hogy mondja pispis és hozza is a bilit. Semmi nem volt még a bilibe de már legalább kezdi összekapcsolni a dolgokat. Ma az egyik hivatalban dolgozó ismerősöm mondta azt, hogy az ő lánya aki már huszonéves annak idején már 4 hónapos korától elkezdte a szobatisztaságot, magától. Nem tanította neki az anyja, csak észrevette, hogy mikor hogy van nála koszos pelus és szépen beindult a folyamat és nagyon hamar szobatiszta lett. Vannak olyan népek ahol ez a szokás, figyelik a babákat és már pár hónapos koruktól szobatiszták. Hogy mi miért nem ilyen nép vagyunk? Nem tudom hol van ez de biztosan nem egy olyan országban van ez ahol el vannak a boltok halmozva pelenkával amiket el kell adni. Valószínűleg ott még boltok sincsenek.
A múlt hét elején kaptunk egy csomó ruhát. Csabi egyik munkatársáék akarták kidobni mert már nem tudnak a gyermekruhákkal mit kezdeni és Csabi rászólt meg ne próbálják kidobni. Nagyon jó állapotú mindegyik és biztos hogy csak ez az egy gyermek használta eddig ezeket a ruhákat mert nincsenek agyon hordva. Most ismét van annyi ruhája Gergőnek, hogy jövő nyárig biztos kihúzzuk. Remélem a Zolikáéktól (8 éves) is fognak majd mostmár nekünk gyűjteni mivel eddig másnak adogatták. Nemrég egyébként a keresztlányoméktól (4 éves) is kaptunk egy zsáknyit azonban azok nagyon játszósak, vagyis csak itthon kint az udvarra jók de elmenni bennük valahova már nem.
Jó hogy nem felejtettem el ugyanis még azt le szerettem volna írni, hogy Gergő a Gyuri tatájától kapott két Teletabi DVD-t. Első nap annyira tetszett Neki, hogy fél órán keresztűl a képernyőre tapadt, pedig eddig azt hittem csak a pár perces reklámok kötik le ennyire a figyelmét. Gondolom a mese egyszerűsége és színessége elvarázsolta. Másnap mikor meglátta Gergő mire készülök (betenni a DVD-t) akkor azzal a örömmel jött amit akkor szokott Magából kiadni amikor az apját vagy a kis Zolikát meglátja. Nagyon örült, hogy ismét Teletabi jön. Harmadnap azonban valamiért nem sikerült elindítani azóta pedig még nem próbáltam. Azonban mivel rá volt készülve Gergő gyors kerestem valamit interneten és a Dóra a felfedezőt néztük volna ha érdekelte volna. Ez nem kötötte le annyira mint azok az aranyos kis színes Tabik. Gyerekkoromban mikor ez bejött Magyarországra én már kinőttem belőle így nagyon nem is tudtam miről szólnak ezek a mesék, de most rájöttem, hogy pont az ilyen idős gyerekeknek szól mint most Gergő.


Ez a kép még a nyaraláson készült az erkélyen. Elég sokan mondják, hogy Gergő mennyit változott. Én nem látom mert nap mint nap Vele vagyok.
Most megnéztem a DVD-t és egy másik programban ugyan de fogjuk tudni nézni, lehet, hogy történt valami az előző programommal a számítógépen, de végül is mindegy a másik jó és mehet a Teletabi nézés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése