2010. okt. 21.

Beszélgetés+képek

Úgy veszem észre más is megérti Gergőt. Vagyis ha mond valamit többnyire más is tudja mit mond. (A bébiszitter is megérti). Egyre kevésbbé szégyenlősködik duma téren. Ma volt nálunk egy (idegen) férfi akit először látott Gergő. Gergő bemutatkozott neki mikor megkérdezte ez a férfi hogy hogy hívják, Gergő elkérte a tollát ennek a férfinek aki ezt is megértett és odaadta Neki. Értette ez a férfi azt is mikor Gergőnek papír kellett, és az elköszönés is tökéletes volt. Igaz egyenlőre csak szavakat mond de így is érthető mit is akar. A férfi zsebéből kandikált ki a toll amire egyfolytában mutogatott és mondta folyamatosan hogy TO TO TO. A papír az PAPII a szia pedig SZIA érthetően ugyanígy. Ma a doktornőnél is megértettette magát Gergő, vagyis meglátott egy kis autót az egyik polcon és mint mostanában oly sokszor ismételgetni kezdte hogy AUTO, ezt is érhetően szépen mondja, ott is kapott egy papírkát az asszisztenstől így ott is mondogatta, hogy papii. A doktornő kérdezte hol van apa, erre azt is szépen mondta, hogy APA. Sajnálatomra az anyát nem mondja, ha kérjük Tőle, akkor is apát mond. A kedvencem mostanában, mikor éjjel és/vagy hajnalban hangosan megszólal: TEJCSI, vagy TEA. Ilyenkor addig hajtogatja míg azt nem mondom (persze ilyenkor próbálok mihamarabb magamhoz térni), hozom már. Ezeken a szavakon kívül mond még másokat is de felesleges felsorolni, most is csak azért írtam le mert örülök, hogy nem csak mi értjük Gergőt hanem más is tudja mit is mond. Ma egész nap eléggé fújt a szél és mikor Gergővel mentünk a gyermekorvoshoz magától mondta, hogy FÚ, de ugyanezt szokta mondani akkor is mikor a szappanbuborékokat kell fújni. Vagyis tudja hogy a szél is fúj és a buborékokat is fújjuk. Olyan kis okos. Most csak azért ültem ide a gép elé, hogy képeket tegyek fel így íme néhány az elmúlt napokból:

A rózsaszín/szürke bundazsák csak játszós és mivel sáros lett ezért az autóba ülve levettük Róla azonban a tescoba mikor bementünk nem akartuk visszaadni Rá a sáros ruhát ezért az én télikabátomat tekertük köré addig amíg beértünk. A joghurtos képet apa csinálta mert csodálkozott hogy hogyan is eszi Gergő a joghurtot. Ugyanis fogja a kenyeret és belemártogatja majd azt hamm megeszi, közben néha kanalaz is egy kicsit a joghurtból. Az utolsó képen pedig egyikünknek sem sikerült a kamerába nézni pedig az lett volna a cél, ennek ellenére tetszik a kép ahogyan Gergő vigyorog és lecsukja szemeit a vaku miatt.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jók a képek, és nagyon édes Gergő, ahogy joghurtot eszik. Mi még az etetőszéket használjuk Krisz etetésére, mert amúgy rohangálna, a mi székünkről meg félek, hogy leesik. Még nem tud felmászni rá, és lemászni sem. Az etetőszéket szoktam leengedni legalulra, kiveszem a karfát, és akkor olyan mint egy kis fotel, na abba ki, meg be mászik Krisz.
    JA és a bevásárlókocsis kép is nagyon jó! :)))

    VálaszTörlés