2010. nov. 17.

Gergő nap

Boldog névnapot Bogaram. A Mama is kívánta és Éva is felhívott. Aranyosak, hogy eszükbe jutott.
Ma a bölcsiben azt mondták Gergő nagyon jó evő. Sokszor repetázik. Legalább leeszi azt a költséget amit erre fizetünk. A bölcsi nem drága és nem is értem hogyan tudják kihozni a napi 350 Ft körüli összegből.
A mai napon érdekes módon Gergő önmaga döntött úgy, hogy a saját ágyában alszik (hetek óta először), bár egy kicsit segítettem Neki a döntésben. Nem is tudom, hogy fogom kibírni nélküle. Gondolom majd az éjszaka folyamán valamikor át fog jönni közénk. Az apja már régóta mondogatja mikor alszik már a saját ágyában. Ma levettem mindent a heverőjéről és mikor ezt látta már ment is és feküdt is lefelé és nem telt el 10 perc már aludt is. Eléggé mozgolódós éjszaka és a lába mindig az apja felé van. Így megértem ha az apja azt szeretné, hogy a saját ágyában aludjon. Főleg, hogy tegnap éjszaka ügyeletben mennie kellett dolgozni és éjfélkor jött haza. Ezután meg alig bírt elaludni. Ma azonban még vacsorázni is elfelejtett úgy elaludt amint a fia is elszunyadt.
Mostanában nem készültek képek Gergőről, így jelenleg is egy egy évvel ezelőttit választottam:
Csak a lába lóg ki.

2 megjegyzés:

  1. Sok Boldog Névnapot Gergőnek! A videót most töltöm a gépre, csak egy kicsit lassú az USB-nk, de legalább van. Örülök, hogy jól eszik Gergő, habár ezzel soha nem volt gond. pusy

    VálaszTörlés
  2. Boldog névnapot!
    Kérdésedre: a mi autónk már 16 éves. A vizsga a zöldkártyával kombináltan kb 24 ezer volt 2 évre.
    Puszi nektek

    VálaszTörlés