A héten többször volt lehetőségem beszélgetni a bölcsis gondozónővel, aki elmondta, hogy Gergő sokat mozog, így elhiszi, hogy nem igazán hízik, viszont az elért súlyt meg megtartja mert sokat eszik. Többnyire mindig repetázik, de ezt már írtam. Kérdeztem a verekedésről is és erre azt mondta, hogy nem vészes, sőt mivel a bölcsődében farkastörvények uralkodnak ezért ha szeretne valamivel játszani kénytelen magának megszerezni. Ha rászólnak, hogy ne verekedjen nem is csinálja, mert mondta a gondozónő, hogy szófogadó és egyébként jó indulatú baba. Minden csoporttársának ismeri már a nevét amiket el is sorol. Főként a Helgát szokta itthon emlegetni. Vele szoktak utolsóként maradni így együtt játszanak nagyon sokat. De megmutatta már nekem azt is melyik Erika cipője. Szóval csajozik a drágám. Hihetetlen, hogy milyen hamar szembesülniük kell a gyerekeknek az élettel. Mind a szerelemben mind a farkastörvényekben. Mikor jöttünk hazafelé az autóval ezután a beszélgetés után az állatok jutottak az eszembe, hogy ott csak azok a kicsinyek maradnak életben akik képesek önmaguk érdekében áttaposni másokon. Én nem vagyok ilyen tipus, ezért én nem is tudom ilyen irányba nevelni, de úgy látom az életben maradási ösztön működik amit az állatvilágtól örököltünk.
A külön ágyban való alvás egy napig azaz fél éjszakáig tartott. Éjfélkor jött és hozta a kis takaróját. Azóta ismét köztünk alszik. Másnap már mondta is az apja nem muszáj átraknom a saját ágyába. Az győzte meg az apját, hogy kettőnk kőzt nem fog fázni, mert ott azonnal be tudom takartni ha kitakarózik, míg a saját ágyában nem veszem észre azonnal. Ha ott aludna többször is kellene emiatt felkelnem, vagyis ezekkel az érvekkel sikerült meggyőznöm Csabit. Így a nyár kezdetéig, hogy ne fázzon a Bogaram, marad az együttalvás, ami mindannyiunknak élmény.
A bölcsiben sok olyan dolgot tanul amit utána hazahoz és én nem is tudom mit jelent. Valamelyik este rázta a fenekét és dúdolt egy dallamot amit egyfolytában ismételgetett és van egy másik dalocska is amire viszont a kezeivel hadonászik. Erről is beszélgettünk a bölcsiben, hogy mennyire ügyesen megtanulja a dolgokat. Ügyesen ellesik egymástól. Viszont azt mondják nem akar pohárból inni. Iszik egyébként belőle, de én azért nem erőltetem mert a szervezetébe könnyebb bevinni a folyadékot cumisüveggel. Az Ő esetében pedig szükséges, hogy minél többet igyon mert még mindig nagyon keveseket iszik.
Gergő combja és a kukija a napokban kicsattogott valamitől. Már azon gondolkodtam, hogy elviszem a doktornőhöz azonban a főnökasszonyom adott az aloe vera növényből egy darabot és azt mondta annak a levével kenegessem. Úgy tűnik nagyon jó, így fogok én is venni ilyen növényt, mert ez nagyon sok mindenre jó. Illetve már (lekopogom) két hete egyfolytába volt bölcsiben Gergő, betegség nélkül. Egy hete pedig adom Neki az aflubin cseppet amire kíváncsi leszek mert szerintem is jó, mert nem gyógyszer hanem homeopátiás segítség Gergő szervezetének.
Gergő combja és a kukija a napokban kicsattogott valamitől. Már azon gondolkodtam, hogy elviszem a doktornőhöz azonban a főnökasszonyom adott az aloe vera növényből egy darabot és azt mondta annak a levével kenegessem. Úgy tűnik nagyon jó, így fogok én is venni ilyen növényt, mert ez nagyon sok mindenre jó. Illetve már (lekopogom) két hete egyfolytába volt bölcsiben Gergő, betegség nélkül. Egy hete pedig adom Neki az aflubin cseppet amire kíváncsi leszek mert szerintem is jó, mert nem gyógyszer hanem homeopátiás segítség Gergő szervezetének.
Továbbra is imádok minden percet együttölteni Vele. Nem tudom elégszer leírni mennyire is jó látni mikor az apjával jókat játszanak, vagy ha egyedül játszik és egymásra nézünk az apjával és összemosolygunk, hogy igen Ő a mi Fiunk.
Igen én is csodálkozok, hogy nagyon sok mindent elsőre megtanulnak, vagy csak ellesnek, és csinálják, mint mi. Viszont van amit egy hét tanulás után sem, Nálunk ilyen a dinó szó. Mindig mondom Neki, hogy dinó,Ő is elmondja, ügyesen. Én nyugtázom, hogy megtanulta, majd egy kicsivel később, mikor játszik vele, akkor megszólal, hogy DINDÓ. Kb két hete próbálom megtanítani neki. :))Mondjuk ez legyen a legkisebb baj! :) Krisz is keveset iszik, de ő pohárból, szívószállal iszik a legtöbbet. Ha üvegből, vagy csőrös pohárból próbálom, akkor még kevesebbet iszik. Remélem hogy változni fog!
VálaszTörléspusy
A sólámpa éjjeli fényként funkciónál, és nem utolsó sorban a szárító hatása miatt is raktuk be Kriszhez. Legalább egy kicsit szárít, és nem penészednek a dolgok olyan sűrűn. Egyébként borzasztó, hogy a komód fiókjainak az alja, a szekrények hátulja, a belsejük, a benne lévő ruhák, dolgok is penészednek. Habár, hogy lekopogjam, most, hogy hűlt az idő, és szárazabb a levegő, meg minden nap csinálok kereszthuzatos szellőztetést, egy kicsivel jobb a helyzet, de még vannak olyan helyek, ahol előjön, de nem kéthetente, mint ezelőtt. Egyébként visszatérve a sólámpára, állítólag nagyon jól közömbösíti az elektromos felhőt, amit a tv, számítógép, és egyéb elektromos dolgok bocsájtanak ki, és nyugodtabban lehet aludni mellette. Ezt a használati útmutatóban írták le. Anno egyik karácsonykor ez volt mindenkinek az ajándéka, és akkor elég olcsón megúsztuk a karácsonyt. Nem egy rossz dolog, és állítólag nem árt minden helyiségben. Általában sötétedéskor kapcsolom be, reggel kapcsolom ki, de ma pl úgy maradt, és most kapcsoltam ki, mikor kijöttem Krisztől.
VálaszTörléspusy