Tegnap vettünk Gergőnek egy újabb vonatrészletet. Most sineket vettünk, hogy hosszabb legyen a pálya. Az apja és én többet játszottunk vele mint Gergő. Gergőt inkább az eddigi játékai érdekelték, ugyanis vettünk egy játéktartó dobozt is és a rég nem látott játékai is előkerültek ami az eddigi doboz alján hevertek. Ez a doboz most átlátszó így látni lehet mi van benne. A megvétele viszont érdekes volt. A tesco-ban vettük és mikor be akartuk tenni az autóba eltört. Azonnal mondtam Csabinak, hogy vigye vissza hátha kicserélik, mertha repedt már mi sem tudunk vele mit kezdeni mert nem adnám Gergő kezébe nehogy felsértse Magát. Így is lett és hál Istennek kicserélték. Lehet, hogy már eleve el volt repedve csak mi nem vettük észre. Tesco-zás után elmentünk az unokatesóhoz Illésékhez. Ott annyira jól elvoltak a gyerekek a mamával (csak Illéske mamája, de mi is így hívjuk), hogy nem is láttam az ottlétünk alatt Gergőt. Elvonultak a szobába és csak néha futottak ki a konyhába. Mikor odaérkeztünk Gergőnek az első egy vajaskenyér benyomása volt és csak utána ment játszani. Vittem én magammal uzsonnára valót, de nem jött be Gergőnek a piskóta amit az itthoni boltban vettem (jó áron egy csomót). Ma délelőtt nem sok dolgunk volt csak itthon töltjük a napot és még ki sem igazán megyünk mert nagyon nyálkás-ködös az idő. Jók a hétvégék mert együtt lehetünk. Mostmár hétvégén délután is nehezen alszik el Gergő nem csak esténként mert ekkor is inkább velünk lenne. Nem szeretne egy percet sem elhalasztani amit velünk tölthet, én sem de azért el kell altatnom mert különben nagyon hisztis lenne estére.
A bölcsődében az öltözőben. Mikor megérkezem Érte azonnal teát szokott kérni amit a táskámból kikutat. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése