2011. jan. 6.

15.

A 15. fogacska is kibújt, szépen sorban jönnek. Ez most az alsó bal szemfog. Valamelyik éjszaka felsírt és láttam ahogyan a kezét az összehúzott szájához dörzsöli. Ebből már egyértelműen tudtam és adtam Neki panadolt, amitől Ő valamiért egy percen belül megnyugszik. Aznapra még nem törte át az ínyt de mára már kint is van a hegye. Mondták a bölcsiben is hogy állandóan a szájában van. Ma reggel is ahogy megérkeztünk azonnal fordult egyet a szobában és a búcsúpusziért a szájában egy zsiráffal tért vissza. Egyébként mondták azt is a bölcsiben, hogy biztos focista lesz mert jól rúgja a labdát. A beszédét is dícsérték, hogy egyre ügyesebb. Jól eszik és kéri a teát ha szomjas. Ott mostmár csak pohárból iszik. A kaja közben elmászkál ugyan de már nem annyit mint régebben. A mai ébredéskor a gondozónője mondta, hogy szinte még ki sem nyitotta a szemét már Helgát kereste a nagy szerelmét, de Helga csak hétfőn lesz. Az autóban mondta is nekem Gergő, hogy hétfő. Sokszor mutogatja nekem az öltözőben Helga váltócipőjét de eddig én nem voltam benne biztos hogy az Helgáé, de tegnap mondta a gondozónő, hogy igen az Helgáé, jól tudja Gergő. Szeretik bent a gondozók... mert szeretik. Továbbra is nagyon anyás, amikor hazajövünk hiába van itthon az apja, kellek Neki. Nem muszáj, hogy én legyek az aki játszik Vele, csak ott kell, hogy legyek. Ha az apjával a szobában játszanak és én kimegyek, hiába vannak jól el, akkor is kijön utánam.
Rossz minőségű kép de jól mutatja, hogy egy évvel ezelőtt kerekebb volt a feje, hiszen azóta inkább csak nőtt és nagyon minimálisat hízott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése