2011. jan. 3.

Sze re te

A tegnapi napon Gergő átölelte a nyakamat és azt mondta amit én ilyenkor szoktam Neki, vagyis szeretlek. Az Ő szájából ez még sze re te, ma a bölcsi öltözőjében is ugyanezt csinálta és este fürdés és lefekvés közt is többször. Nagyon sokat mondom Neki ölelés közben és úgy látszik megtanulta. Nagyon aranyos, kíváncsi lennék rá, hogy Ő ennek a jelentését is megérti-e már.
Csütörtökön, múlt héten, voltunk tanácsadáson ahol megmérték Gergőt, a legújabb adatok pici hízás, pici növés, vagyis 10,6 kg és 82 cm, azaz hízott két hónap alatt 280 g-ot és nőtt 1 cm-t. Tudom, hogy nem sok de azért ez is valami, így is már több orvos is azt mondta kicsi, sovány, ezért minden apró növekvő változásnak örülünk. A legfőképp azért örülök mert a betegeskedések ellenére is hízott. Mostmár jól eszik, de a karácsonyi időszakban és előtte nem is értettem miből tartja fent a szervezetét, de azt mondják az antibiotikum hatása az is ha nem eszik. Inni is iszik, mostanában kb. napi 1,5 litert biztos elfogyasztott. A bölcsiben sajnos nem itatják úgy ahogyan Ő azt szeretné, mert mikor megyek érte azonnal rácuppan a cumisüvegre, így most télen mindig készenlétben kell lennie nálam egynek ami meleg ha megyek érte a bölcsibe délután. Ma vacsorára ijsli volt, vagyis virsli. A tegnapi rántotthússal próbálkoztam (tegnap nagyon bejött Neki) mikor Ő egészen egyértelműen tudatta, hogy ijslit akar, be is vágott belőle, sajnos természetesen kenyér nélkül, három darabot. Mert ugye a kenyér az ami hízlal nem a virsli. Mostanában, hogy jönnek a fogai a kenyérnek csak a héját eszi meg és abból is csak két-három falatot.
Mostanában szokása Gergőnek ha valamijét beüti azonnal jön hozzánk és meg kell puszilni, akkor is ha csak éppen egy picit üti meg. Úgy jön felénk, hogy már cuppog. Viszont van olyan amikor saját magának megpuszilja.
Itt is épp jött, hogy megpusziltassa a kézfejét.
Első találkozás a csillagszóróval.
Az a bizonyos rántotthús evés.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése