A héten nem tudtam a gép elé ülni amikor meg rávettem magam akkor meg nem volt net valamilyen szentesi toronyban lévő kütyü meghibásodása miatt. Esténként volt olyan amikor Gergő előtt elaludtam, annyira fáradt voltam. Most is csak azért írok, hogy minden rendben van velünk csak egy kicsit köhög Gergő de ezen kívül semmi más egyéb panasz nincs. Rendkívül pörgős esténként és most szombaton is. Az energiáimat eléggé kiveszi, főleg olyankor amikor meg vagyok fázva mint most is. A homeós bogyó nekem is segített így két nap alatt túl is lettem a nehezén, most Csabira hagyományoztam a bogyeszokat mert most neki kellenek. Gergő köhögése nem tetszik, de kedden már február elseje lesz amikor is megyünk a Gabi doktornőhöz és majd akkor megvizsgálja és akkor lesz a vérvétel is. Most pedig megyek és alszok mert csukott szemmel gépelek most is. Majd ráveszem magam egy hosszabb bejegyzésre is képekkel, de nehéz mikor ennyire pörög Gergő és esténként már alig várom hogy elaludjon hogy én is aludhassak. Jól esik az éjszaka első felében mindig aludni, de a másodikban még mindig sokat iszik Gergő, így többször ki kell járni teát melegíteni ami számomra azt jelenti, hogy ilyenkor minimum egy óra hosszát fent vagyok mire sikerül visszaaludnom. És ha ezt háromszor eljátsza Gergő mindjárt három óra hossza kiesik az éjszakai alvásomból. Hiába próbálkozom az éjszakai ivászat leszoktatásáról. Ha kevesebbet adok Neki akkor többször felkelt és aranyosan mondja ilyenkor, hogy hozo tea, vagyis hozzál teát. Nem tudok ellenállni a kérésnek, de a héten megkértem Csabit, hogy ilyenkor ne csak én mozduljak hanem néha ő is keljen fel Gergőhöz ha kell.
Na majd jövök később de most megyek mert itt alszom el a gép előtt, pedig jó lett volna még mást is megnézni a neten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése